Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

MSZP-DK alku: Mesterházy Attila indulhat Veszprémben

2017. december 22. 12:36 // Forrás: Magyar Idők
A Magyar Idők értesülései az MSZP-s politikus szinte biztosan indul jövőre. Ez alapján a DK nem indít jelöltet.

Több nyitott kérdés maradt az MSZP–DK-alku kapcsán, amelyek közül az egyik legfontosabb, hogy ki lesz a párt kormányfőjelöltje. Karácsony Gergely vagy valamelyik MSZP-s politikus vezetheti-e a szocialisták országos listáját a 2018-as választáson. A névsort csak a párt jövő februárban esedékes kongresszusán jelentik be- írta ma reggel a Magyar Idők.

A lap szerint az MSZP február 14-i kongresszusán jelenti be azoknak a nevét, akik a párt országos választási listáján képviselőként szerepelhetnek a 2018-as megméretésen.

Értesüléseik szerint a biztos befutónak tűnő helyeken az országos elnökség tagjai, a frakcióvezető, a választmányi elnök, volt pártelnökök szerepelnek, így Mesterházy Attila, Tóbiás József, valamint Kunhalmi Ágnes is.

Mesterházy Attila- Fotó: Domján AttilaMesterházy Attila- Fotó: Domján Attila

A Magyar Idők nem írja konkrétan, hogy Mesterházynak melyik körzetet nézték ki, ám a korábbi nyilatkozatok és Facebook-bejegyzések alapján joggal feltételezhető, és szinte biztosra mondható, hogy az MSZP-s politikus a korábban a baloldal segítségével a parlamentbe jutó Kész Zoltán jelenlegi helyére pályázik.

Az ügyben kerestük a veszprémi MSZP-t, és a DK-t is. Ha válaszolnak, frissítjük cikkünket.

vehir.hu
további cikkek
Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. ma 12:20 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28 Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra választás 2024 Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra Hétfő délelőtt hivatalosan véget ért az a több hónapig tartó politikai egyezkedés, aminek a végén Gerstmár Ferenc LMP-s baloldali önkormányzati képviselő az Adamecz Zoltán nevével fémjelzett Együtt Veszprémért civil összefogáshoz csatlakozott. Ezzel együtt nyilvános lett az a tizenkét fős lista is, amivel elindulnak a júniusi önkormányzati választáson. 2024. április 15. 19:20 Megvolt a helyezkedés a sakktáblán, nyilvánosak az ellenzék képviselő-jelöltjei Veszprémben választás 2024 Megvolt a helyezkedés a sakktáblán, nyilvánosak az ellenzék képviselő-jelöltjei Veszprémben Felléptek a politikai színtérre a veszprémi ellenzék képviselőjelöltjei is, miután szerda délután hivatalosan is bejelentették, hogy a város tizenkét egyéni választókerületében kik indulnak. A sakktáblán a helyezkedés lezajlott, a jelöltek közt több régi és néhány új név is szerepel, egy közülük pedig az országos politikából nyergelne át a veszprémi városháza padsorába. 2024. április 11. 9:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.