Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
18°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
18°C

Az a cél, hogy a múzeumlátogatás élmény legyen

2018. január 7. 12:30
A 21. századi múzeumnak az élethosszig való tanulás helyszínének kell lennie, egyúttal olyan közösségi térnek, amely tartalmas, sokrétű, kreatív élményszerzésre nyújt lehetőséget – vallja S. dr. Perémi Ágota, a Laczkó Dezső Múzeum igazgatója.

„A Laczkó Dezső Múzeumnak alapításától kezdve, 115 éve feladata a kulturális örökség tárgyi, szellemi hagyatékának összegyűjtése, megőrzése, feldolgozása és az ezekben rejlő tudás, ismeret átadása, bemutatása. Ezeket a múzeum igyekszik a köz számára a lehető legmagasabb szinten teljesíteni.

Ugyanakkor már a 20. század végén, de különösen a 21. század elején, a bekövetkezett jelentős technikai változások, a folyamatosan változó, átalakuló vizuális kultúra, műszaki fejlesztések nagy kihívás elé állították a múzeumi területet. A korábbi, hagyományos, ma már akár elavultnak is tekinthető eszközökkel történő ismeretátadás a mai világban nem elégséges. Éppen ezért új szemléletű múzeum létrehozására kell törekedni, amely a múzeumi működés teljes körét magába foglalja a múzeumlátogatók „megszólításától” kezdve a gyűjtemények digitalizációjáig bezárólag. A 21. századi múzeumnak az ismeretszerzés, az élethosszig való tanulás helyszínének kell lennie, egyúttal olyan közösségi térnek, amely tartalmas, ugyanakkor szórakoztató, sokrétű, kreatív élményszerzésre nyújt lehetőséget.

S. dr. Perémi Ágota /archív fotóS. dr. Perémi Ágota /archív fotó

A 21. századi múzeum szóljon minden korosztályhoz, társadalmi réteghez, keresse azokat a lehetőségeket, amelyek révén a múzeum által közvetített értékek elérik őket, korszerű, modern, látogatóbarát épületben, amelyben rendelkezésre áll a múzeum értékátadását segítő modern, interaktivitásra ösztönző technika. Cél, hogy a múzeumlátogatás élmény legyen, inspiráljon a visszatérésre, egyúttal az intézmény Veszprém város, valamint Veszprém megye meghatározó kulturális intézményévé váljon, erősítse szerepvállalását az oktatási-nevelési intézményekkel való együttműködésben, valamint a szabadidő hasznos eltöltésének fontos helyszínévé váljon, illetve egyre bővülő kínálatával a turizmus területén is fontos szerepet kapjon.

Ennek kapcsán az elmúlt években kipróbált, megvalósított ötletek, lehetőségek egyike például a kiállítások sokrétű hasznosítása. Szaktárlat vezetések, programok, rendezvények, múzeumpedagógiai foglalkozások, előadások egészítik ki a kiállításokat. Ezt a gyakorlatot a jövőben is tovább fogjuk folytatni, illetve a táborok, vetélkedők, versenyek számát fogjuk bővíteni.

Az előbbiek is jól tükrözik, hogy igen sokrétű, összetett, szerteágazó feladatok sokaságát kell ma a múzeumoknak teljesíteni. Ez csak oly módon lehetséges, ha a látogatók számára láthatatlan szakmai háttérmunka magas színvonalú, kreatív, hatékony. Évről-évre keressük azokat a lehetőségeket, innovatív megoldásokat, amelyek még vonzóbbá teszik intézményünket.

Marc Chagall litográfiáit is megnézhetjükMarc Chagall litográfiáit is megnézhetjük

Ahogy az utóbbi években, úgy 2018-ban is változatos, sokszínű programokkal várjuk az év során a nagyközönséget, tudatosan törekedve arra, hogy minden korosztály, a különböző érdeklődésű látogatóink megtalálják a számukra megfelelő témákat.

Az év egyik legkiemelkedőbb városi eseménye a Lengyel-Magyar Barátság Hetének rendezvénysorozata, amelyhez múzeumunk is csatlakozik. A független Lengyelország megalakulásának 100. évfordulója tiszteletére „Újra szárnyal a Fehér Sas! Küzdelem az önálló Lengyelországért” címmel nyitunk kiállítást, illetve diákok számára versenyt hirdetünk, valamint kiadványok megjelentetését is tervezzük.

Ezen kívül a még látható időszaki kiállítások mellett az év során hét nagytermes és két kamara kiállítást fogunk nyitni. Elsőként a múlt évben végzett restaurátorok diplomamunkáiból nyitunk tárlatot a Magyar Kultúra Napján, majd egy különleges kiállítással várjuk a modern festészet iránt érdeklődő nagyközönséget: Marc Chagall 145 darab litográfiájából nyílik kiállítás, Thomas Emmerling műgyűjtő kollekciójából. Változatlanul fontosnak tartjuk a megyénkben élő alkotók bemutatását is, így idén Veszeli Lajos, Balatonalmádiban élő képzőművész alkotásai lesznek láthatók. Mint minden évben, igyekszünk csatlakozni az év nagy évfordulós eseményeihez. Kiállítással és konferenciával készülünk az 1848-49-es forradalom 170. évfordulójára, míg Szent István király halálának 980., szentté avatásának 935. évfordulója alkalmából kamara kiállítást és rendezvényeket tervezünk. A nyár végén megérkezik hozzánk is a neolitikum időszakát bemutató „Sziklától a kőbaltáig – az erdőtől a sivatagig” című vándorkiállítás.

Veszeli Lajos: Elhagyott partVeszeli Lajos: Elhagyott part

Természetesen több rendezvénnyel, programmal is készülünk, közöttük tudományos és ismeretterjesztő előadások, turisztikai célú, hagyományőrző és arculatformáló programok, kiállításokhoz kapcsolódó rendezvények lesznek. A már megszokott, hagyományos rendezvények mellett új, részben a kiállításokhoz, évfordulókhoz kapcsolódó programjainkon, reméljük, idén is sokszor találkozhatunk.”

Bertalan Melinda
további cikkek
A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze Valójában csak tégla és habarcs egyvelege mindaz, amit ma úgy ismerünk, hogy Veszprém város. Akkor mégis miért állja meg a helyét az a kijelentés, hogy Veszprémben az épületeknek lelke van? Az Európa Kulturális Főváros programnak köszönhetően a most napvilágot látott vaskos könyv erre ad választ. Összesen 380 oldalon keresztül mutatják be a város épített örökségét úgy, hogy a száraz évszámok helyett a házak saját történetét írják le, amik eddig aligha forogtak közszájon. ma 2:41 ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből kultúra ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből Jövő hét kedden nyitják meg hivatalosan az ,,Ember a rács mögött” című kiállítást a várbörtön falai között, amely eddig sosem látott módon kalauzolja el a látogatókat, bemutatva az elítéltek börtönben töltött mindennapjait.   2024. március 27. 21:36 #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János programajánló #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János A #jóéjtpuszi-kötet verseit hallhatjuk május 15-én Veszprémben. A Hangvillában fellép Lackfi János József Attila-díjas költő és Szirtes Edina Mókus Erkel Ferenc-díjas énekesnő, zeneszerző. 2024. március 26. 15:20 Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Veszprémi Érsekség Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Volt idő, amikor több mint száz kolostor működött a Veszprémi egyházmegyében. De IX. Pius pápa is kapott itt termelt somlói bort. A budapesti Mátyás-templom előtti Szentháromság-szobor pedig szintén Veszprémhez köthető. Az érsekség legújabb, hiánypótló kiadványa az egyházmegye ezeréves történetét mutatja be olvasmányosan, Gizellától napjainkig. 2024. március 26. 11:37

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.