Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Üzemmérnök-informatikus képzés indul három képzőhelyen

2018. február 1. 13:45 // Forrás: MTI
A Pannon Egyetem (PE) veszprémi és nagykanizsai képzőhelyén, valamint a Budapesti Műszaki Egyetemen indul új rendszerű, gyakorlatra épülő alapszakként üzemmérnök-informatikus képzés - jelentette be Nagykanizsán az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára.

Palkovics László a PE nagykanizsai kampuszán tartott sajtótájékoztatón elmondta: a zalai kezdeményezésre, a munkáltatók igényének megfelelve kialakított új képzési formát kevesebb matematikai elméleti alapra, de a gyakorlatnak nagyobb hangsúlyt adva alakították ki. Olyan szakembereket képeznek, akik nem programozó-matematikusok lesznek, hanem a vállalati informatikai rendszerek működtetésével, fejlesztésével foglalkoznak majd.

Kifejtette, hogy a hagyományos BSc szakokhoz képest a BProf szakként szereplő új tanulmányi formához kevesebb matematikai elméleti alapozás szükséges, nagyobb hangsúlyt kap ugyanis a gyakorlati képzés, amelyet duális formában cégeknél biztosítanak. Ez az alapképzés nagyobb kedvet adhat a szakgimnáziumokban, informatikai szakos gimnáziumi osztályokban végzetteknek ahhoz, hogy rövidebb idő alatt piacképes diplomát szerezzenek.

Az új alapszak azonban „nem zsákutcás képzés”, hiszen megfelelő kiegészítő modulokkal továbblépési lehetőséget is ad a hallgatóknak. A képzés tartalmát a műszaki egyetem és a PE közösen dolgozta ki.

Az államtitkár beszámolt arról is, hogy a korábbi hét százalékról kilenc százalékra nőtt az informatikai képzésre jelentkező hallgató aránya. Azt várják, hogy ez az új alapszak további növekedést is lehetővé tesz, hiszen nagy a munkaerőpiaci kereslet, az elhelyezkedés tehát szinte biztos, vagyis ez a diploma „jó befektetés” az állam és a hallgatók számára is.

Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy a vidéki képzőhelyek esetében valószínűsíthető, hogy az itt végzettek a környéken is maradnak munkavállalóként.

Emlékeztetett arra, hogy az egyik legnagyobb igény az informatikusok iránt mutatkozik a vállalatok részéről, az ipar digitalizálásával pedig ilyesfajta képzésre, szakemberekre még nagyobb szükség lesz. A szakképző iskolákban is megpróbálják a megfelelő alapokat biztosítani, ami lehetővé teszi a továbblépést mérnök-informatikus, informatikus képzésekre is.

Gelencsér András, a PE rektora úgy fogalmazott, hogy a műszaki, informatikai képzés az egyetem egyik zászlóshajója, képzéseik szorosan kötődnek a helyi gazdasági szereplők igényeihez. Az a tapasztalatuk, hogy a BSc szakokon nagy a hallgatói lemorzsolódás vagy meghosszabbodik a tanulmányi idejük, ezért az új alapszakkal várhatóan csökken a lemaradók aránya, de egyben hamarabb is kerülhetnek a végzettek a munkaerőpiacra.

Az MTI kérdésére Palkovics László azt mondta: nincs limit az új alapszakra jelentkezők esetében, de azzal számolnak, hogy a műszaki egyetemen várhatón 300-400 hallgató jelentkezhet már a mostani felvételi időszakban, és akár a minimális 280 ponttal is bekerülhetnek. Hartnung Ferenc, a PE dékánja ehhez azt tette hozzá, hogy a Pannon Egyetemen 150 fős kapacitásúra tervezik az új képzést, de igény szerint ezt a keretet bővíteni is lehet.

vehir.hu
további cikkek
Állami kitüntetéseket vettek át a Pannon Egyetem oktatói Állami kitüntetéseket vettek át a Pannon Egyetem oktatói Az államalapítás ünnepe, augusztus 20-a alkalmából állami kitüntetéseket adtak át a Pannon Egyetem több oktatójának. 2019. szeptember 2. 14:23 Idegennyelvi nyári táborok a Pannon Egyetemen Idegennyelvi nyári táborok a Pannon Egyetemen A Pannon Egyetem az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretén belül pályázatot nyújtott be az EFOP-3.2.14-17 számú „A középfokú oktatásban résztvevő tanulók nyelvtudásának javítása, valamint a sikeres emelt szintű idegennyelvi érettségire való felkészítés biztosításának megvalósítása” tárgyú felhívásra. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az EFOP-3.2.14-17-2017-00003 azonosító számú „Nyelvtanulással a boldogulásért” című pályázatot 330 000 000.- Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette. A projekt 2018.január 1-jén indult és 2020. december 31-én zárul. 2019. június 25. 13:20 Nyugdíjasok is tanulhatnak az egyetemen Nyugdíjasok is tanulhatnak az egyetemen A Pannon Egyetem és a Szomszédok Nyugdíjas Szövetkezet szabadegyetemet hirdet nyugdíjas korosztály számára Veszprémben. A havi rendszerességű programokon az egyetem, művészet, üzleti élet és kultúra szereplői hétköznapi nyelven adják át tudásukat. 2019. június 19. 12:00 Veszprémben is indul a Paks II. Akadémia Veszprémben is indul a Paks II. Akadémia Paks II. Akadémia néven képzési együttműködés jön létre az új atomerőművi blokkok kivitelezéséért felelős projekttársaság, azaz a Paks II. Zrt. és hat egyetem között. A Paks II. Akadémia program keretében szeptembertől vehetnek részt az érdeklődők az alapképzésre épülő atomerőművi üzemeltetési szakmérnök megnevezésű szakirányú képzésben. A Pannon Egyetem is a leendő képző intézmények között szerepel, az erről szóló támogatási szerződés aláírására szerdán került sor az intézmény Rektori Nagy Tanácstermében. 2019. május 29. 13:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.