Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

Félreinformált a Jobbik és Kész

2018. február 13. 12:29
A veszprémi kórház igazgatója szerint műbalhé és álhír, amit Varga-Damm Andrea és Kész Zoltán is terjeszt a fizetésekről, hisz logikai buktatók vannak benne.

A jobbikosnak tekintett Alfahír után a 444-en is megjelent hétfőn az a cikk, mely szerint nulla forintos béremelésre lehet büszke Orbán Viktor kormánya.

A veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház egyik alkalmazottja tette fel a Facebookra azt a dokumentumot, melyben arról tájékoztatják, hogy mennyivel is emelkedik az illetménye. Nos, az összeg kőkemény nulla forint”- írják.

A történetet a Jobbik jelöltje, Varga-Damm Andrea és a térség jelenlegi országgyűlési képviselője, Kész Zoltán is felkapta a Facebookon. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ és a Csolnoky Ferenc Kórház is reagált, szerintük álhírről van szó.

Dávid Gyula, Csolnoky Ferenc Kórház igazgatója a vehir.hu-nak elmondta, szerinte műbalhéról és megtévesztésről van szó, ugyanis a Facebookra kirakott dokumentum a minden év elején kiadott, a közalkalmazottak törvényben meghatározott átsorolásáról szól, nincs köze az ágazati illetményemelésekhez.

A dokumentum január 10-én készült, a visszamenőleges hatályú bérfejlesztést meghatározó Kormányrendelet pedig február 1-jén került kihirdetésre.

A főigazgató, Dávid Gyula szerint álhír, és csak egy politikai eszköz, hogy a kórházban nem emelkedtek a bérek. A kórházban minden egyes szakdolgozó megkapta a 2017. november 1-től érvényes 12 százalékos illetményemelést, illetve a Kormányrendeletben meghatározott 8 százalékos, január elsejétől visszamenőlegesen érvényes illetményemelésre is sor kerül. A visszamenőleges hatályú, 8 százalékos illetményemelést a rendeletnek megfelelően dolgozóink február 20-ig kézhez kapják. Az előrehozott béremeléssel 2016 szeptembere és 2018 januárja közötti időszakban a szakdolgozói átlagbérek 53 százalékkal emelkedtek. 2016 és 2019 között a szakdolgozók bére összesen átlagosan 65%-kal emelkedik-mondta.

A kórház reagálása után a 444 azonnal pontosította az értesüléseit, míg a két politikus nem. Pedig nem kellett volna mást tenniük, mint megkérdezni az illetékest, jelen esetben a veszprémi kórház vezetőjét. Akkor pillanatok alatt kiderült volna, hogy téves az információjuk, és nem támadták volna le a veszprémi kórházat.

vehir.hu
további cikkek
Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt VKSZ Zrt Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt A klímaváltozásra, a biodiverzitásra és az esztétikára is figyelni kell, amikor a városi zöldfelületekhez hozzányúlnak a VKSZ Zrt. kertészei, de mindezek mellett a kísérletezésről sem tettek le azon a 200 hektáron, amiért Veszprémben felel a közüzemi szolgáltató. Ezekre a megoldásokra pedig külföldről is kíváncsiak, csütörtökön összesen hat európai országból érkeztek szakemberek, hogy megismerjék a veszprémi megoldásokat. tegnap 11:49 1% az esély a világháborúra 1% az esély a világháborúra Dr. Resperger István biztonságpolitikai szakértő Háború és béke címmel tartott előadást a Pannon Egyetemen kedden, ahol Tolsztoj művének elemzése helyett sokkal inkább a világ konfliktusos régiói kerültek terítékre. Ukrajnára, az arab térségre és Tajvanra egyaránt kitért az országosan is elismert szakember, miközben a globális atomháború valós fenyegetésének esélyét is számba vette. tegnap 22:43 Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. 2024. április 18. 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.