Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
12°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
12°C

Legyen minőségi a gyermekkel töltött idő!

2018. február 15. 4:00
A házasság hete programsorozat részeként Kerkápoly Csabáné pszichológus, gyermekpszichológus válaszolta meg a szülők kérdéseit a Kádártai Közösségi Házban szerda délelőtt.

Bár a mostani járványidőszak miatt kevesen gyűltek össze a programon, az még nem volt kevésbé hasznos. Ugyan a család mint élő rendszer volt a téma, a figyelem inkább a család központi magját alkotó gyermek felé terelődött. Az anyukák kérdeztek, a szakértő pedig válaszolt, illetve közösen vitatták meg a felmerült kérdéseket.

Hogyan legyünk következetesek a gyermekünkkel?

A pszichológus szerint fontos, hogy ne vegyük el a gyermek elől a felelősséget, amikor megfogalmazzuk a teendőket, egy hétköznap időbeosztását, ne azt mondjuk, hogy „eszünk, alszunk, iskolába megyünk”, a gyermeknek meg kell tanulnia, hogy ezeket első szám első személyben kimondja, s csak magára vonatkoztassa.

Fontos, hogy következetesek legyünk a gyermekkel, s annak feltárása is számára, hogy vannak bizonyos határok, szabályok, amelyeket be kell tartania – ezeket nem lehet megúszni.

Kerkápoly Csabáné szerint az egyik gyakori hiba az, ha túlbeszéljük a gyermekkel a szabályokat; nem kell sokszor elmondani ugyanazt, fontos, hogy tömören, röviden fogalmazzunk, a gyermek elsőre is megérti, de az már az ő döntése, hogy elfogadja, és alkalmazza-e az elmondottakat.

Kerkápoly Csabáné, pszichológusKerkápoly Csabáné, pszichológus

Fontos a gyermekkel töltött minőségi idő

Fontos, hogy a gyermeknek meglegyen a biztonságérzete, időbeosztása is, hiszen számára a rutin adja a biztonságot. Hasznos, ha a szülők egyetértenek a nevelési elvekben, amelyek ugyan kicsit eltérhetnek, a lényeg, hogy a gyermek tudja, hogy melyik féltől mit várhat.

A gyermekkel való minőségi időtöltés a szülő-gyermek kapcsolat egyik legfontosabb pillére. Hasznos, ha a gyermekért gyalog tudunk menni az óvodába, iskolába, így ő hazafelé, út közben el tudja mesélni a napját, és fontos, hogy a gyermek akkor mondja a mondandóját, amikor akarja, nem amikor „anya végzett a mosással”, merthogy ekkor már úgysem akarja mondani – véli a szakértő. Fontos, hogy ha a gyermekhez beszélünk, nézzünk a szemébe.

Gyakran elkövetett hiba, hogy amikor a szülő a játszótéren „ a telefonját nyomkodja”, a gyermek pedig játszik, úgy gondolja, együtt vannak, holott ebben az esetben a gyerek úgy éli meg, hogy a szülő nincs igazán vele.

Rossz álmok és együtt alvás

Ugyan a szakértő nem ajánlja a gyermekkel együtt alvást, ebben azért megoszlanak a vélemények. Szerinte a leválást otthon kell segíteni, hogy később könnyebb legyen a közösségbe való beszokás.

Gyakori, hogy a gyermek egy-egy rossz álom után bebújik a szülők ágyába, azonban ez hosszabb távon nem hasznos. Ha a gyermek huzamosabb ideig rosszakat álmodik, hagyjuk, hogy elmesélje, kérjük meg, hogy rajzolja le, vagy esti meseolvasásnál inkább ő találjon ki mesét az álmából – így kibeszélve a traumát.

Tokos Bianka
Domján Attila
további cikkek
’Vegyétek már észre, hogy itt vagyok, és ez megtörtént velem!’ ’Vegyétek már észre, hogy itt vagyok, és ez megtörtént velem!’ A perinatális veszteséget, azaz egy csecsemő, vagy magzat elvesztését feldolgozó színházi darab érkezik Veszprémbe április 6-án. A lélek legmélyebb szintjeire is ható előadásnak nem csak az a célja, hogy segítsen az érintett pároknak a tragédia feldolgozásában, a környezetüknek is szolgál tabudöntögető útmutatóval. Cikkünkben a rendező, a színészek és pszichológusok és szakemberek is beszélnek a témáról. 2024. március 21. 8:42 Bölcsődével gazdagodott Csetény Bölcsődével gazdagodott Csetény A kedden átadott Tipegő Csicsergő Bölcsőde két csoportban összesen 24 kisgyerek fogadására alkalmas. 2023. november 8. 10:44 Csok Plusz néven új otthonteremtési támogatást indít a családoknak a kormány Csok Plusz néven új otthonteremtési támogatást indít a családoknak a kormány Új, az első közös otthon megvételére, nagyobb otthonba költözésre és lakásbővítésre is felhasználható otthonteremtési támogatást indít a családoknak a kormány Csok Plusz néven  - jelentette be a kulturális és innovációs miniszter. 2023. október 26. 8:56 Magyarországnak új szövetségese lett a családok szabadságharcában Magyarországnak új szövetségese lett a családok szabadságharcában Novák Katalin a Tesla texasi autógyárában találkozott a milliárdos vállalkozóval, Elon Muskkal. Cikkünkben bemutatjuk, hogy miről beszélgettek a találkozón. 2023. szeptember 26. 12:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.