Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Új buszokat állít csatasorba az ÉNYKK

2018. február 21. 13:57
Harmincöt új autóbusszal bővül az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (ÉNYKK Zrt.) flottája, ebből tizenkettő járja majd Veszprém megye útjait.

Az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. szerdán kiadott közleményében arról számol be, hogy a járművek várhatóan márciustól szállítják az utasokat, hat autóbusz Győr-Moson-Sopron, hét Vas, tizenkettő Veszprém, tíz pedig Zala megyében. Ezzel a beszerzéssel az ÉNYKK Zrt. autóbuszainak átlagéletkora 13,54 évről 12,91 évre csökken.

A Volán Buszpark Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. tavaly október 30-ben tett közzé járműbeszerzési felhívást 28 új, szóló és 72 új, alacsonypadlós autóbusz beszerzésére, lízingszerződés keretében. Ennek eredményeként bérelheti a cégtől az ÉNYKK Zrt. a buszokat - írták.

A tájékoztatás szerint az Euro VI emissziós besorolású 210 kW teljesítményű motorral szerelt új autóbuszok a Kravtex-Kühne Csoport modelljei, komfortos ülésekkel, utastéri klímaberendezéssel és modern utasinformációs rendszerrel készültek. Kiemelték: az átlagosan legalább nyolcvan ember szállítására alkalmas - minimum ötven ülőhelyes - autóbuszok a nagy kapacitású csomagtérnek és kétféle ajtóelrendezésnek köszönhetően elővárosi és távolsági forgalomban egyaránt alkalmazhatók.

Az új autóbuszok korszerű dízelmotorjainak károsanyag-kibocsátása csupán töredéke azoknak, amelyeket az új járművek érkezésével kiselejteznek - tették hozzá -, hangsúlyozva, hogy az ÉNYKK Zrt. "továbbra is elkötelezett a gazdaságosan üzemeltethető, környezetbarát, hazai gyártású autóbuszok alkalmazása mellett".

vehir.hu
további cikkek
Karbantartás miatt a mostani és a következő hétvégén lezárják a Déli pályaudvart Karbantartás miatt a mostani és a következő hétvégén lezárják a Déli pályaudvart Két áprilisi hétvégén, 6-án és 7-én, valamint 13-án és 14-én a Déli pályaudvaron komplex karbantartást végeznek, ezért akkor az állomás nem indít és nem fogad vonatokat, ugyanakkor a pénztárcsarnok a lezárás ideje alatt is megközelíthető marad - közölte a Mávinform szerdán a vasúttársaság honlapján. 2024. április 3. 15:32 Több mint duplájára emelkedett a tanuló bérletesek száma a V-Busznál Több mint duplájára emelkedett a tanuló bérletesek száma a V-Busznál Hatalmas sikert aratott a 350 forintos tanuló bérlet Veszprémben, már az első hónapban több ezer új fiatalt sikerült megnyerni a közösségi közlekedésnek. 2024. március 7. 13:17 A GTA-ban érezte magát a sofőr közélet A GTA-ban érezte magát a sofőr A valószínűleg ittas állapotú férfi a lépcsőn át szeretett volna távozni autójával, ám az érdekes manőver nem sikerült. 2024. március 2. 9:13 Gyorsan és biztonságosan lehet suhanni Nemesvámos és Veszprémfajsz között közlekedés Gyorsan és biztonságosan lehet suhanni Nemesvámos és Veszprémfajsz között Befejeződött a Nemesvámost és Veszprémfajszot összekötő 1,35 km-es útszakasz teljes felújítása, így az utazási élmény mellett a biztonság szempontjából is sokat javult a helyzet. Sőt, Nemesvámoson már egy fix traffipax is figyeli az autósokat. 2024. március 1. 9:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.