Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megszépült a könyvtár

2018. március 1. 4:00
Megújult a Március 15. úti könyvtár. Az intézményt szerdán adták át újra a közösségnek.

Nagy változáson ment át az elmúlt hetekben a Március 15. úti könyvtár, ami már több mint harminc éve szolgálja a Haszkovó lakótelepen élőket, az itt működő közösségeket. Teljesen új bútorokkal szerelték fel a helyiségeket: új polcokat, szekrényeket, fotelokat, asztalokat kapott az intézmény, új műpadlót helyeztek le, átfestették a falakat.

A beruházást részben a Nemzeti Kulturális Alap egy pályázatából, részben a körzet egyéni önkormányzati képviselőinek – dr. Strenner Zoltán és Némethné Károlyi Jolán – képviselői keretéből valósították meg, de nem valósulhatott volna meg az Eötvös Károly Megyei Könyvtár takarékos gazdálkodása nélkül sem – jegyezte meg Pálmann Judit igazgató.

Porga Gyula polgármester elmondta: azért is tartotta fontosnak, hogy jelen legyen a klubkönyvtár újjászületésekor, mert úgy véli, egy város életében nemcsak a többmilliárdos nagyberuházások jelentősek, hanem a költségek terén szerényebb, de a közösségek mindennapi életében legalább annyira jelen lévő fejlesztések is. A Március 15. utcai könyvtár évtizedek óta nagy szolgálatot tesz a környéken élőknek, az intézmény a kezdetek óta különleges missziót lát el.

A könyvtár március 1-je, csütörtök 13 órától fogadja újra látogatóit.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt VKSZ Zrt Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt A klímaváltozásra, a biodiverzitásra és az esztétikára is figyelni kell, amikor a városi zöldfelületekhez hozzányúlnak a VKSZ Zrt. kertészei, de mindezek mellett a kísérletezésről sem tettek le azon a 200 hektáron, amiért Veszprémben felel a közüzemi szolgáltató. Ezekre a megoldásokra pedig külföldről is kíváncsiak, csütörtökön összesen hat európai országból érkeztek szakemberek, hogy megismerjék a veszprémi megoldásokat. ma 11:49 Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.