Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

Kész a helyi ügyek képviselője akar lenni

2018. március 6. 19:51
Kész Zoltán szerint a Fidesz-kormány a félelemre alapozza hatalmát, Hódmezővásárhely példája azonban megmutatta, hogy megállíthatók. A független országgyűlési képviselőjelölt kedden értékelte elmúlt évi tevékenységét, ahol választási programját is bemutatta.

Kész évértékelőjében úgy fogalmazott: szemben a helyi Fidesz ígéretivel, akik korábban biztosan állították a déli elkerülő négysávosításának és a 8-as és 82-es utak összekötésének megvalósítását, a húszemeletes felújítását, valamint az új városi uszoda létrejöttét 2018-ig, ő 2015-ben és most is csak olyat vállal programjában, ami teljesíthető.

„Én olyan politikában hiszek, ami a helyi ügyek és a helyi emberek érdekeinek képviseletéről szól” – emelte ki, ami szerinte az elmúlt három esztendőt is jól példázta: 369 önálló indítványt és mintegy féltucat törvénymódosítást és parlamenti határozati javaslatot nyújtott be a társasházak lakóinak, a fogyatékkal élők és az özvegyi nyugdíjasok problémáit, valamint a déli elkerülő négysávosítását illetően, noha ezeket a Fidesz rendre lesöpörte. Intézkedései között említette a papír-és írószer osztást a KLIK létrejötte utáni hiányos időkben, a Pannon Egyetem egységének megőrzését a Georgikon Kar elcsatolásának megakadályozásával, valamint annak a 800 aláírásnak az összegyűjtését és a parlament elé terjesztését, amelyekkel azt kívánja elérni, hogy ismét álljon meg Hajmáskéren a Budapest-Szombathely között közlekedő gyorsvonat.

Kész a bevett szokás mellett maradva a következő ciklusra is hasonló ígéretekkel készül, ismét a 3×3-as csomag mentén. Ami Veszprémet illeti, a képviselő a Pannon Egyetem egységének újbóli megvédését, a panelprogram folytatását és a húszemeletes felújítását, valamint a déli elkerülő négysávosítását tűzte ki. A vidékre gondolva megvédené az önkormányzatok autonómiáját, tenne a közmunkások és közalkalmazottak megfélemlítése ellen, valamint a közútfejlesztést, a bakonyi és környéki kistelepülések soron kívüli összekötését és a vasútfejlesztést – ide értve Hajmáskért és az ösküi elkerülő megépítését – is sürgetné. Kész emellett ígéretet tett, hogy kiáll az oktatás, az egészségügy és az önkormányzatok politikai üldözöttjei mellett, korrupció elleni hivatal létrehozásával felszámolná a korrupciót és hazahozná a külföldre vándorolt 1000 szakorvost.

Kész állítása szerint egyébként ő a legesélyesebb jelölt, amit tíz párt, illetve civil szervezet támogatása mellett bizonyít az elmúlt két hét aláírásgyűjtése is, mely során 200-an segítették és mintegy 5000 ember biztosította támogatásáról. „Az embereknek elegük van a megvezetésről” – zárta beszédét.

vehir.hu
Szalai Csaba
további cikkek
Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. 2024. április 18. 12:20 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28 Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra választás 2024 Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra Hétfő délelőtt hivatalosan véget ért az a több hónapig tartó politikai egyezkedés, aminek a végén Gerstmár Ferenc LMP-s baloldali önkormányzati képviselő az Adamecz Zoltán nevével fémjelzett Együtt Veszprémért civil összefogáshoz csatlakozott. Ezzel együtt nyilvános lett az a tizenkét fős lista is, amivel elindulnak a júniusi önkormányzati választáson. 2024. április 15. 19:20 Megvolt a helyezkedés a sakktáblán, nyilvánosak az ellenzék képviselő-jelöltjei Veszprémben választás 2024 Megvolt a helyezkedés a sakktáblán, nyilvánosak az ellenzék képviselő-jelöltjei Veszprémben Felléptek a politikai színtérre a veszprémi ellenzék képviselőjelöltjei is, miután szerda délután hivatalosan is bejelentették, hogy a város tizenkét egyéni választókerületében kik indulnak. A sakktáblán a helyezkedés lezajlott, a jelöltek közt több régi és néhány új név is szerepel, egy közülük pedig az országos politikából nyergelne át a veszprémi városháza padsorába. 2024. április 11. 9:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.