Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Báthory-iskolában a gyermek az első

2018. március 11. 11:00
Fennállásának 40. évfordulóját ünnepli a Báthory István Általános Iskola és Köznevelési Típusú Sportiskola. Ennek apropóján beszélgettem az intézmény igazgatójával, Barták Péternével.

Hogy ünnepli az iskola a 40 éves évfordulót?

Egész évben készülünk rá. Lesz majd egy Báthory-hét májusban, amikor tele leszünk vetélkedővel, versennyel, amiket meghirdettünk a város környéki iskoláknak is. A március 10-én, szombaton megrendezett bál volt a nyitó rendezvényünk, ahol részt vettek a pedagógusok, a tanítványok, volt tanítványok és a szülők is. Lesz egy nagy gálánk május 10-én az Agórában, ahol szintén a mostani és a volt tanítványaink együtt adnak ünnepi műsort, ahol felidézzük az elmúlt 40 évet, amit együtt töltöttünk. Minden évben megtartjuk a Báthory Kézilabda Kupát, de most kicsit bővítjük ezt is. Idén júniusban részt vesz rajta testvériskolánk, a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola is.

Barták Péterné, intézményvezetőBarták Péterné, intézményvezető

Mit lehet tudni a Báthory iskola történetéről? Mitől Báthory a Báthory suli?

1978-ban jött létre. Először 5-ös számú iskolaként indult, aztán nagyon hamar felvette a Báthory István nevet. A Báthory nevet azért kapta, mert lengyel vendégmunkások építették az iskolát. Akkor még nagyon nagy volt, a városból sokan jártak ide gyerekek, több, mint ezer tanuló járt akkor az iskolába, hiszen egy fiatal, friss lakótelepnek a közepén épült, ami tele volt fiatal családdal. Nagyobb volt a tantestület is. Én 1981-ben jöttem ide tanítani, itt töltöttem a gyakorlatom.

ElsősökElsősök

Akkor Dr. Tölgyesi József volt az igazgató, aki úgy elindította az iskola sorsát, jellegét, amire a mai napig is tudunk építeni. Már akkor a sport volt az iskola fő profilja. Később rajztagozatunk is lett, aztán jött a Kék Madár program, aminek a személyiségfejlesztés áll a középpontjában. Végül köznevelési típusú sportiskolává váltunk. Örökös ökoiskola vagyunk, az egyik legfrissebb, hogy a tavalyi évtől Örökös Boldog Iskola is lettünk. Azt gondolom, hogy elég nagy ívet írt le a iskola, rengeteg büszkeségünk van. Ma kaptam meg a jó hírt, hogy Kiváló Tehetségponttá váltunk.

2007-ben a tragikus hirtelenséggel elhunyt Kadnár Lajostól vettem át az intézmény vezetését. Próbáltuk azokat a hagyományokat, azt a szellemiséget folytatni, amit ő örökségül hagyott.

Testnevelés óraTestnevelés óra

Hogy írható le az iskola közege? Hány gyermek jár ide?

Kevesebb a gyermek, mint régen. Már nincs annyi fiatal család, mint a kezdetekkor. Most 560 gyerekkel dolgozunk, 3 osztályban. 2008 óta hagyomány, hogy az egyik osztályunk minden évfolyamon köznevelési típusú sportiskolai osztály, ahol alkalmassági felvételi van. Szerencsére két-háromszoros a túljelentkezés. A B osztályban sakkot és informatikát tanítunk az első osztálytól, ez is nagyon vonzó. A Sakkpalota programmal dolgozunk, amit elvégeztek a kollégáink, és órarendi keretben oktatják a gyerekeket. A harmadik az alsó tagozatban a Kék Madár személyiségközpontú program, ami 4. osztályig tart, és egy alternatív, a mi kollégáink által kidolgozott program.

A gyerekek mennyire érzik, hogy ilyen kivételes iskolába járnak? Szeretnek ide járni?

Nagyon szeretnek. Büszkén mondják mindenhol, hogy hova járnak. Sok programot nyújtunk a tanításon kívül is. Rengeteg sportolási lehetőség van: labdarúgás, atlétika, röplabda, kosárlabda, ping pong, sakk, úszás. A város minden másodikosa itt tanul meg úszni, illetve nálunk már az elsősök is megtanulnak úszni.

Két iskolával van kapcsolatunk. A Szilágyi-iskola tart nálunk táncfoglalkozásokat, és a Szín-Vonal Művészeti Iskolának is itt van a telephelye. Minden nap van művészeti oktatás. Rengeteg szakkörünk van, a természettudományos, matematikaitól kezdve a drámajátékig. Mi azt valljuk közösen, hogy ebben az életkorban az a legjobb, ha minél többmindent csinálnak a gyerekek, minél többmindent megismernek, és akkor ráérnek majd később választani, hogy milyen irányba mennek majd tovább középiskolába.

ÚszásoktatásÚszásoktatás

Nagyon jók a beiskolázási arányok, szinte mindenki bekerül a választott első helyre. Rengeteg a versenyző sportolónk. Jó a kapcsolatunk, és együttműködési szerződésünk van a Telekommal, ők messziről is hoznak tehetséges kézilabdásokat, akik kollégisták, itt vannak nálunk. A Nemesvámosi Bajnok Diák Sportegyesülettel szintén jó kapcsolatban vagyunk a lánykézilabda kapcsán. Az egyetemmel is, a röplabda miatt. A VEDAC edzője tart nálunk atlétika edzést, a Veszprémi Úszó Klub pedig úszást. A focit a Veszprémi FC oktatja. Tehát nagyon sok egyesület áll mögöttünk, nemcsak anyagi segítséggel, hanem szakmai segítséggel is.

A tantestületben nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, nálunk első a gyermek. Azon vagyunk, hogy szeressenek iskolába járni.

Galéria
Báthory 40 Gála
Tokos Bianka
Szalai Csaba
további cikkek
Élsportolók két lábon VEDAC Élsportolók két lábon A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratóriumban valósul meg egy veszprémi kísérleti fejlesztés, az élsportolók sikeres továbbtanulásának elősegítése érdekében. 2024. április 1. 19:55 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' Hatalmas az érdeklődés a Pannon Egyetem Humántudományi Kar szakjai iránt, olyannyira, hogy az ősztől induló pszichológia alapképzést több mint százan jelölték meg első helyen. Ennél is népszerűbb az óvodapedagógia alapképzés, s mindemellett nemrég a terület- és városfejlesztés mesterszakot is sikerült engedélyeztetni az Oktatási Hivatallal. Navracsics Judit, a HTK dékánja úgy fogalmazott: örül a váratlan sikernek, ami azért annyira mégsem váratlan, hiszen évekig dolgoztak azon, hogy a fiatalok ilyen széles spektrumú képzéskínálatból választhassanak. 2024. március 23. 21:21 Méltó ünnepély a Báthory Iskola 45. évfordulója alkalmából Méltó ünnepély a Báthory Iskola 45. évfordulója alkalmából Csütörtök este az Agóra színháztermében ünnepelték a Báthory István Általános Iskola negyvenötödik születésnapját, ahol az intézmény korábbi igazgatói, tanárai, diákjai is részt vettek. 2024. március 22. 14:01 75 éves jubileumát ünnepli az Ipari 75 éves jubileumát ünnepli az Ipari Fennállásának 75. évfordulóját ünnepli az Ipari Technikum, a sokszínű jubileumi rendezvényekre a szerdai gálaműsorral tették fel a koronát. 2024. március 21. 14:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.