Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Indulhat a banzáj!

2018. március 13. 3:00
Zenészeket nézni, amint szinte teljesen improvizatív módon, pusztán a zene öröméért ragadnak hangszert és hangolják össze a tudásukat, mindig felejthetetlen élmény. Szakács Tibor, a Hollywoodoo és a Légierő Zenekar trombitása jó barátjával együtt úgy gondolta, ezt az élményt Veszprémben is át kellene élniük minél többeknek, és létrehozták a Banzáj JAM Sessiont. Villáminterjúnkban erről beszélgettünk.

Miről szól a Banzáj JAM Session?

Maga a jam session arról szól, hogy különböző zenészek összejönnek zenélni. Nem biztos, hogy játszottak már együtt korábban, általában szegről-végről azért ismerik egymást, de talán még az se biztos, mindenesetre azért jönnek össze, hogy szabadon együtt zenéljenek.

Ez egy önálló projekt vagy társakkal együtt hoztad létre?

Egy nagyon jó barátommal és szaxofonos kollégámmal, Ladányi Péterrel már ősz óta gondolkoztunk rajta, hogy létre kellene hozni egy ilyet Veszprémben is. Voltak már korábban hasonló kezdeményezések Veszprémben, de azok sajnos hamvába holtak. Januárban lett ebből olyan szintű projekt, ami már megállja a helyét: megvoltak a háttérmunkák, megkerestük az embereket, illetve megtaláltuk magát a Banzáj Bisztrót, mint befogadóhelyet. A mostani tulajdonos, bérlő, Szőcs Attila az első pillanattól kezdve nagyon pozitívan állt hozzá a dologhoz. Egy véletlenszerű ötletből indult februárban a session, és remélhetőleg rendszeres koncertsorozattá növi ki magát.

Melyik volt a legjobb jam session, amin eddig részt vettél?

Nem voltam sokon, de a legemlékezetesebb session New Orleansban volt, a Bourbon Streeten, az egyik bárban. Aki volt már a Bourbon Streeten, tudja milyen ott a hangulat. Az a session feledhetetlen volt.

Ha egy utazás lenne a veszprémi Banzáj Jam Session, milyen út lenne?

Mindenképpen egy déli égövi, meleg, Karib-szigeteki út. Tequila, rum, zene.

Melyiket választanád szívesebben: spontán, improvizatív zenélés vagy átgondolt nagykoncert?

A Banzáj Jam Session egésze improvizálásra épül, egy számnak nagyjából 75 százaléka improvizáció. De rengeteget játszottam színházban, operában, ott klasszikus zeneművek vannak, ahol az improvizációnak esélye sincs. Én mind a kettőt nagyon szeretem.

Fejezd be a mondatot! A trombita számomra…

Minden.

Ha lehetőséged nyílna rá, melyik híres előadóval jammelnél legszívesebben?

Furcsa, mert én is trombitás vagyok, de Chet Bakerrel nem hagynám ki a lehetőséget, csak sajnos ő már nincs köztünk.

Mikor lesz a következő Banzáj Jam Session?

A következő március 14-én lesz, és arra törekszünk, hogy kéthetente szerdánként tartsunk egy-egy sessiont, így lenne egy folytonossága az esteknek.

Bertalan Melinda
Szalai Csaba
további cikkek
Találkozzon a füredi bestselleríróval! Találkozzon a füredi bestselleríróval! Ismét egy exkluzív kávézásra hívjuk olvasóinkat. Ezúttal a szerencsések Karády Annával, a népszerű bestselleríróval találkozhatnak a Vehir.hu jóvoltából, aki olyan sikerkönyveknek a szerzője, mint A füredi lány, vagy éppen a Zserbó. A jelentkezéshez nem kell mást tennie, mint az alábbi linken regisztrálnia. A sorsolás után a szerencsések részt vehetnek a kötetlen hangulatú találkozón, ahol feltehetik kérdéseiket az írónőnek. tegnap 22:32 Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Megérkezett az első gólya Veszprémbe egy új rendezvény képében, ami az EKF eredményességét már az azon túli időszakban bizonyítja. Az első Veszprémi Borszalon azokat az értékeket képviseli, aminek erősítésén a kulturális főváros program hosszú időn át dolgozott. Május végén pedig bárki megtapasztalhatja ezt a Várban található impozáns helyszínen, amiről szerda délután árultak el a szervezők többet. tegnap 1:47 Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken 2024. augusztus 1-3. között ismét sokszínű zenei élményekbe borul a Balaton-felvidéki jazzfalu: 12. alkalommal rendezik meg a már nemzetközi hírű butikfesztivál, a Paloznaki Jazzpikniket. 2024. április 17. 17:07 Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Különleges, zenés gyerekelőadással készül a Kabóca Bábszínház 2024 tavaszán: a Piroska és a Farkas című operilla bemutatója 2024. május 11-én 16 órakor lesz a Deák Ferenc utca 13. szám alatt.  2024. április 16. 15:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.