Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megtartották a 2018-as Közgáz Gálát

2018. március 12. 12:56
A Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziumának gálájára és díjátadójára hétfő délelőtt került sor az Agórában.

Az eseményt Némedi Lajos, alpolgármester is megtisztelte jelenlétével. Az esemény első felében zenés gálaműsorral készültek a diákok, majd ezután a március 15-i műsoruk következett, végül a legtehetségesebb diákokat, tanárokat díjazták.

A gálaműsor során a közönség először a moldvai népi motívumokat bemutató zenei és tánccsoport műsorát tekinthette meg. Őket követte a KÖSZI Színjátszókör előadása, aminek tagjai Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából ezúttal a Tetemre hívás című balladát alkalmazták színpadra. A darabot Halmai Gergely, az iskola tanára rendezte. Pék Júlia fuvolajátékát is hallhatta a közönség, aki a Szépség és szörnyeteg című mese egyik ismert dalát adta elő. A gálaműsor végén a szólózenészekből kovácsolódott együttes dalait hallhattuk, szintén Halmai Gergely, az iskola tanárának vezetésével.

Tokos Bianka
Domján Attila
további cikkek
Élsportolók két lábon VEDAC Élsportolók két lábon A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratóriumban valósul meg egy veszprémi kísérleti fejlesztés, az élsportolók sikeres továbbtanulásának elősegítése érdekében. 2024. április 1. 19:55 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' Hatalmas az érdeklődés a Pannon Egyetem Humántudományi Kar szakjai iránt, olyannyira, hogy az ősztől induló pszichológia alapképzést több mint százan jelölték meg első helyen. Ennél is népszerűbb az óvodapedagógia alapképzés, s mindemellett nemrég a terület- és városfejlesztés mesterszakot is sikerült engedélyeztetni az Oktatási Hivatallal. Navracsics Judit, a HTK dékánja úgy fogalmazott: örül a váratlan sikernek, ami azért annyira mégsem váratlan, hiszen évekig dolgoztak azon, hogy a fiatalok ilyen széles spektrumú képzéskínálatból választhassanak. 2024. március 23. 21:21 Méltó ünnepély a Báthory Iskola 45. évfordulója alkalmából Méltó ünnepély a Báthory Iskola 45. évfordulója alkalmából Csütörtök este az Agóra színháztermében ünnepelték a Báthory István Általános Iskola negyvenötödik születésnapját, ahol az intézmény korábbi igazgatói, tanárai, diákjai is részt vettek. 2024. március 22. 14:01 75 éves jubileumát ünnepli az Ipari 75 éves jubileumát ünnepli az Ipari Fennállásának 75. évfordulóját ünnepli az Ipari Technikum, a sokszínű jubileumi rendezvényekre a szerdai gálaműsorral tették fel a koronát. 2024. március 21. 14:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.