Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

MÁV: március végéig érvényesíteni kell a diákigazolványokat

2018. március 12. 13:37 // Forrás: mti
Március 31-én lejár az előző félévben kiadott diákigazolvány-matrica hatálya, ezért a MÁV-Start arra figyelmezteti a diákokat, hogy március végéig gondoskodjanak igazolványuk érvényesítéséről.

A köznevelési és felsőoktatási intézmények a tanév második félévében is érvényesítő matricákkal látják el a diákigazolványokat, amelyek így október 31-éig lesznek érvényesek.

A társaság felhívta a figyelmet, hogy a menetdíjon vagy a pótjegy árán felül nyolcezer forint pótdíjat is kell fizetnie annak, aki jogosulatlanul veszi igénybe a kedvezményt.

Az érvényes diákigazolvánnyal rendelkezők a MÁV-Start vonataira ötvenszázalékos kedvezménnyel válthatnak menetjegyet. Az új csomagkedvezményekkel ez az ár további öt százalékkal csökken, ha a menetjegyet automatánál váltják meg, tízzel pedig, ha online veszik és otthon nyomtatják vagy mobileszközön mutatják be.

A közoktatásban és a felsőoktatásban résztvevő nappali és esti tagozatos tanulók 90 százalékos havi, félhavi, illetve harmincnapos bérletet is vásárolhatnak lakóhelyük vagy tartózkodási helyük és oktatási intézményük székhelye, illetve gyakorlati képzésük helyszíne között.

vehir.hu
további cikkek
Karbantartás miatt a mostani és a következő hétvégén lezárják a Déli pályaudvart Karbantartás miatt a mostani és a következő hétvégén lezárják a Déli pályaudvart Két áprilisi hétvégén, 6-án és 7-én, valamint 13-án és 14-én a Déli pályaudvaron komplex karbantartást végeznek, ezért akkor az állomás nem indít és nem fogad vonatokat, ugyanakkor a pénztárcsarnok a lezárás ideje alatt is megközelíthető marad - közölte a Mávinform szerdán a vasúttársaság honlapján. 2024. április 3. 15:32 Több mint duplájára emelkedett a tanuló bérletesek száma a V-Busznál Több mint duplájára emelkedett a tanuló bérletesek száma a V-Busznál Hatalmas sikert aratott a 350 forintos tanuló bérlet Veszprémben, már az első hónapban több ezer új fiatalt sikerült megnyerni a közösségi közlekedésnek. 2024. március 7. 13:17 A GTA-ban érezte magát a sofőr közélet A GTA-ban érezte magát a sofőr A valószínűleg ittas állapotú férfi a lépcsőn át szeretett volna távozni autójával, ám az érdekes manőver nem sikerült. 2024. március 2. 9:13 Gyorsan és biztonságosan lehet suhanni Nemesvámos és Veszprémfajsz között közlekedés Gyorsan és biztonságosan lehet suhanni Nemesvámos és Veszprémfajsz között Befejeződött a Nemesvámost és Veszprémfajszot összekötő 1,35 km-es útszakasz teljes felújítása, így az utazási élmény mellett a biztonság szempontjából is sokat javult a helyzet. Sőt, Nemesvámoson már egy fix traffipax is figyeli az autósokat. 2024. március 1. 9:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.