Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
9°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
9°C

Bátran ugrottunk bele az ismeretlenbe

2018. március 16. 3:00
Sokan úgy tartják, az online média a fiatalok műfaja, az internet világa a X-generációról szól. A vehir.hu alapító tagja, majd későbbi főszerkesztője, Zatkalik András azonban másként vélekedett erről, s régi motorosként adott arcot az akkor formálódó városi hírportálnak.

Rövid tesztidőszakot követően, 2008. április 10-én hivatalosan is elindult a vehir.hu internetes portál, amely mára a királynék városának egyik meghatározó médiafelületévé nőtte ki magát. A kezdeti időszakot a portál alapító újságírójával, Zatkalik Andrással idéztük föl.

Adódik a kérdés, hogy egy olyan rutinos újságíró, mint Zatkalik András, akinek nevével heti, havi lapok, rádió és tévéműsorok, de a Magyar Távirati Iroda helyettes tudósítójaként is találkozhattak az olvasók, miért kanyarodott el egy nulláról induló, akkor még újszerű műfajnak mondható online médium felé. – Néhány kollegámmal úgy éreztük, itt az ideje új kihívások elé nézni, az akkor éppen átformálódás alatt álló rádiós piacról, s a napi munka mellett elkezdtük megálmodni a vehir.hu szakmai sarokköveit. Egy klasszikus jobboldali és konzervatív értékeket képviselő internetes hírportálban gondolkodtunk abban az időben, amikor még csak gyerekcipőben jártak a kisebb internetes portálok. Éreztem magamban az erőt és a kedvet, hogy valami újat kóstoljak meg a sajtó asztaláról – árulta el Zatkalik, aki 2009. január 1-jétől már főszerkesztőként vezette a vehir csapatát.

– Jómagam erősen törekedtem arra, hogy hiteles és pontos legyek, s ezt kértem munkatársaimtól is. Emellett igen hamar felismertük, hogy a sebesség döntő fontosságú. A legtöbb eseményről a helyszínről, szinte azonnal közöltük tudósításainkat. Igyekeztem minden cikken rajta tartani a szememet, jó ideig minden tartalom átfutott a kezeim alatt, mielőtt az megjelent volna. A hír szent, a vélemény szabad – vallja Zatkalik, aki utóbbinak is igyekezett megfelelő felületet biztosítani a vehiren, aminek egyhamar meg is lett az eredménye. – Az online média a legközvetlenebb sajtófórum, ha hibáztunk, másodpercek alatt megkaptuk a magunkét, egy-egy politikai tartalmú cikkünk is igen komoly indulatokat tudott kavarni. Sokszor forrt a komment szekciónk, az arctalan és névtelen véleményektől – emelte ki az online igazi sajátosságát a magyartanárként is tevékenykedő újságíró, aki megjegyezte, a kezdeti időszakban igencsak meg kellett küzdenie a portálnak az ismertségért, s a technikai feltételek sem voltak feltétlen adottak, minden egyes kattintásért harcolni kellett.

Sokan kezdték újságírói pályafutásukat a vehir.hu kötelékein belül említette meg a Lant és toll, valamint Szabad sajtó díjas tollforgató, aki igazi műhelymunkára emlékszik vissza a szerkesztőségben töltött időkről. – Már a kezdetek kezdetén vegyes háttérrel rendelkezett a csapatunk, de úgy vélem, jól kiegészítette egymást a „rutinos, öreg rókák” és a lendületes fiatalok egyvelege. Igyekeztem kellő mankót biztosítani a kezdőknek, de ha kellett, az építő kritikát is a szemükbe olvastam. Remélem, hogy ezzel segíteni tudtam pályafutásukat – tette hozzá Zatkalik András, aki két fiát, Dávidot és Dánielt is kollégának csábította a média világába.

Közel két év után szolgálat után a vehir éléről az ország másik felébe szólította az élet ­– emlékezett vissza távozása okaira a jelenleg magyar szakos tanárként tevékenykedő szakember, aki kendőzetlen véleményét is megosztotta a sajtó jelenlegi viszonyairól. ­– Az utóbbi időben jelentősen átalakult az újságírás világa. Eltűntek a klasszikus műfajok, mint a tárca, glossza vagy jegyzet sőt, jóformán már vezércikkel vagy klasszikus riporttal is alig lehet találkozni. Felhígult a szakma, amiben mára rengetegen dolgoznak, egyre nagyobb teret kapnak a hatásvadász tartalmak, mindennaposak a pontatlan tudósítások, s hanyag helyesírással is szembe kell néznünk ­– sorolta némi keserűséggel hangjában. – Büszke vagyok azonban utódaimra, akik nem csak megtartották a vehir ütőképességét, de tovább színesítették a portált, amely folyamatosan fejlődik. Márpedig a megújulás a záloga a fennmaradásnak egy olyan piacon, ahol a fóka-eszkimó arány nem éppen ideális – zárta gondolatait.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Porga Gyula pár óra alatt összegyűjtötte az ajánlásokat Porga Gyula pár óra alatt összegyűjtötte az ajánlásokat Nem sokkal szombat déli tizenkettő óra után Porga Gyula polgármester a Facebookon bejelentette, hogy össze is gyűjtötte a választási induláshoz szükséges aláírást. ma 13:12 Ma kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés választás 2024 Ma kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz. ma 8:46 Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt VKSZ Zrt Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt A klímaváltozásra, a biodiverzitásra és az esztétikára is figyelni kell, amikor a városi zöldfelületekhez hozzányúlnak a VKSZ Zrt. kertészei, de mindezek mellett a kísérletezésről sem tettek le azon a 200 hektáron, amiért Veszprémben felel a közüzemi szolgáltató. Ezekre a megoldásokra pedig külföldről is kíváncsiak, csütörtökön összesen hat európai országból érkeztek szakemberek, hogy megismerjék a veszprémi megoldásokat. tegnap 11:49 1% az esély a világháborúra 1% az esély a világháborúra Dr. Resperger István biztonságpolitikai szakértő Háború és béke címmel tartott előadást a Pannon Egyetemen kedden, ahol Tolsztoj művének elemzése helyett sokkal inkább a világ konfliktusos régiói kerültek terítékre. Ukrajnára, az arab térségre és Tajvanra egyaránt kitért az országosan is elismert szakember, miközben a globális atomháború valós fenyegetésének esélyét is számba vette. tegnap 22:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.