Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

Lendületben

2018. március 17. 3:54
Nulláról havi 150 000 látogatóig jutottunk el – foglalta össze a rá jellemző szűkszavúsággal a Vehir elmúlt 10 éves történetet az újságot kiadó Bakony-Balaton Média Kft. ügyvezetője, Tóth Gábor Szilárd. Erről és a számok mögött meghúzódó munkáról beszélgettünk.

Milyen céllal indult a Vehir?

Szerettünk volna egy meghatározó online médiumot létrehozni. Éreztük, hogy a jövő a net világa. De ez inkább megérzés volt, nem tudatos döntés. Akkoriban az online – főleg vidéken – még ingoványos területnek számított, a nyomtatott sajtó és az elektronikus média; a televíziók, rádiók uralták a piacot. Voltak netes újságok, de gyerekcipőben jártak még. Ez az ötlet és az ambíció indította el a Vehírt, és mozgatja a mai napig.

Kezdetben nem vállaltál szerepet a kiadó életében.

Megszületésénél is ott voltam, csak a háttérben. Salga Balázs indította el a Vehirt. Egy év után kiszállt, én pedig először tulajdonosként, majd ügyvezetőként vállaltam szerepet. Az első évek tapasztalatszerzése, alapozása után aztán lendületet vettünk, ami azóta is töretlen.

Minek köszönhető ez a lendület?

Két dolognak. Egyrészt az internet fejlődésének: kiderült, hogy ez a jövő. Másrészt a tudatos menedzseri munkának. Szakmai, szerkesztői és újságírói, valamint a menedzseri területen is megfelelő emberek kerültek az újsághoz. Kialakult egy hatékony munkamódszer. Nyitottak, gyorsak vagyunk a változásokra. Ez a lendület mozgatója. Ennek köszönhetően a Vehir az elmúlt években folyamatosan alakult, fejlődött. Ennek a fejlődésnek egyik megnyilvánulása az Ecoport magazin megjelenése interneten, nyomtatva egyaránt.

A Bakony-Balaton Média mára már többet jelent a Vehirnél.

Több éve foglalkozunk pályázatok projektkommunikációjával. Készítünk honlapokat, grafikai megrendeléseket vállalunk. De ez is a Vehir sikere. Mert neki köszönhetően jutottunk el ezekhez a munkákhoz, az ott szerzett kapcsolati tőkét, tapasztalatot hasznosítottuk más területen. Szintén a Vehir, a sport részlegének köszönhetően jelent meg két kötetünk: az egyik Mocsai Lajosról, a másik Fazekas Nándiról.

Mit terveztek a következő 10 évre?

Veszprém és a térség meghatározó médiuma vagyunk online területen. Ezt szeretnénk megtartani. Ehhez állandóan meg kell újulnunk, amihez pedig meg kell tartanunk a lendületünket. Ez a terv. Ha ez megmarad, akkor folyamatosan új és új dolgok születnek nálunk, mint eddig.

Tóth Gábor Szilárd

Végzettség:
Széchenyi István Egyetem – műszaki menedzser
​Széchenyi István Egyetem – logisztikai szakmérnök

Fontosabb munkahelyek:
Bodycare Kozmetikai Kft. – logisztikai csoportvezető
Bakony-Balaton Média Kft. - 2009-től tulajdonos, 2012-től ügyvezető

Bakony-Balaton Média Kft.

Kezdeti létszám: 3 fő
Jelenlegi létszám: 16 fő
2017. évi bevétel: 165 millió Ft

Legfontosabb munkák:
Zatkalik Dávid: Első számú második – Fazekas Nándor életrajzi könyve,
FINA világbajnokság programfüzet grafikai tervezése,
​Ecoport magazin elindítása

Pethő Imre | Fotó: Kovács Bálint

Pethő Imre
Kovács Bálint
további cikkek
2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. ma 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. ma 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. ma 10:58 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. ma 8:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.