Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprém sokszínűsége a kuriózuma

2018. április 20. 3:20
Miért jó Veszprémben élni? Mert például mindent tud, amit egy nagyváros, de megvan benne a vidék bája is. Ezúttal Porga Gyula polgármestert kérdeztük Veszprémhez fűződő kapcsolatáról.

A Haszon magazin felmérése nemrégiben 25 szempont alapján vizsgálta a városokat olyan peremfeltételek mentén, mint a biztonság, az infrastruktúra és a különböző jóléti szolgáltatások, mely alapján Budapest után Veszprém kapta a legélhetőbb vidéki város címet. Porga Gyula polgármester szerint ez olyan eredmény, amelyre személy szerint is nagyon büszke, de minden bizonnyal így érez minden veszprémi is, hiszen nem véletlenül ragaszkodnak ahhoz az életmódhoz, amit a város nyújt számukra.

„Úgy látom, a veszprémiek és a környéken lakók szeretik azt a közösséget, amiben élnek, mert Veszprém mindent tud, amit egy nagyváros – minden szolgáltatásunk jó minőségű és elérhető –, ugyanakkor érezhetően biztonság vesz körbe minket mind fizikai, mind egzisztenciális értelemben, hiszen a munkahelyek száma is bőséges és változatos.”

Fotó: Porga Gyula hivatalos Facebook oldalaFotó: Porga Gyula hivatalos Facebook oldala

Lokálpatriótaként úgy véli, Veszprém kuriózumát éppen ez a minden szinten jelentkező sokszínűség adja. „Nincs még egy olyan hely a világon, ami azt tudná, mint Veszprém. Egyszerre van meg benne a kettősség, hogy gyönyörű épített környezettel rendelkezik, miközben egy csodálatos természeti közeg vesz minket körbe a Bakony és a Balaton ölelésében. Veszprémet emiatt nem is lehet önmagában értelmezni, csakis a térségével együtt” – mondja a polgármester, s hozzáteszi, néha egymásnak egészen ellentmondó érzések kavarognak benne, ha arra gondol, miért is olyan kedves számára szülőhelye.

„Szeretem, amikor a fesztiválok, ünnepek alkalmával pezseg a város és rengeteg ember tölti meg az utcákat, de azt is, amikor egyedül sétálok Veszprém lépcsőin és közben nem találkozom senkivel. Mindkettőre hatalmas értékként tekintek. Veszprémben egyébként leginkább a lépcsőket szeretem. Szívesen járok rajtuk egyedül is, de jó látni, amikor él a város és a polgárok is használják őket. Számomra van valami kicsit misztikus abban, ahogy az egyiken lemegy az ember, a másikon fel, és közben minden egy kicsit megváltozik, még a klíma is más.”

De ugyanez igaz a gazdag programkínálatra. „Nagyon sok helyi programot tudnék sorolni, amiért szeretem Veszprémet, de talán a sokszínűséget emelném ki itt is. Sosem ugyanolyanok a fesztiváljaink, az ünnepeink, mindig van bennük valami újdonság, amit a helyi alkotók hozzá tudnak tenni, és éppen ez adja meg az izgalmát, hogy mindig egy kicsit mást kapnak az idelátogatók.”

Bertalan Melinda
további cikkek
Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt VKSZ Zrt Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt A klímaváltozásra, a biodiverzitásra és az esztétikára is figyelni kell, amikor a városi zöldfelületekhez hozzányúlnak a VKSZ Zrt. kertészei, de mindezek mellett a kísérletezésről sem tettek le azon a 200 hektáron, amiért Veszprémben felel a közüzemi szolgáltató. Ezekre a megoldásokra pedig külföldről is kíváncsiak, csütörtökön összesen hat európai országból érkeztek szakemberek, hogy megismerjék a veszprémi megoldásokat. ma 11:49 Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.