– Számos impozáns projekt terve felmerült a pályázatban, például egy projektirodaként, építészeti laboratóriumként és agytrösztként is működő „City-Arch Központ” vagy „A KOCKA – interaktív informatikai tudásközpont és kiállítótér”. Ezek megvalósításába, fenntartásába bevonnátok a civileket, ahogy az külföldön sok esetben már elterjedt hasonló ötleteknél?
– Abszolút. A pályázat egyik alapvető szempontja a fenntarthatóság és a civilek, a helyi művészek, vállalkozók bevonása – fontos, hogy a kezdetektől fogva ez vezesse a gondolkodást a projekteknél, és olyan maradandó projektek jöjjenek létre, amelyeket a helyiek magukénak éreznek és az önkormányzat nem rokkan bele a fenntartásukba. Már most több panelbeszélgetést folytatunk a civilekkel, nemrég Lovassys és Vetésis diákokkal töltöttünk egy fél napot, de egyetemistákkal is beszélgetünk arról, mostépp egy felmérés is zajlik a körükben, hogy mi hiányzik Veszprémből. A lista hosszú, de nagyon sok a hasonlóság. Az például jól látszik, hogy nagy szükség lenne egy olyan indoor helyre, ahol a nem szabadtéri időszakban is jól érzik magukat a fiatalok, a gyerekesek. Az is látszik ezen a hiánytérképen, hogy a vár a mostani formájában szinte csak szakrális látogatóhelyekkel bír és kizárólag a vallási turistáknak célpont, a szintén szubkultúrának számító kortárs művészetek iránt érdeklődőkön kívül a világi turistáknak nem vonzó. De ilyen folt a Haszkovó is, amit sokkal átélhetőbb, otthonosabb, barátságosabb, játékosabb, akár művészettel és kreativitással megtöltött, pozitív kisugárzású területté, egyfajta új játékos térré lehetne alakítani, hiszen egyébként sok ott a zöld felület. Erre már van egy konkrét építészeti tanulmány, de többfelé szükség lenne másfajta megközelítésű játszóterekre.
– Mindezek alapján mennyire alakítanátok át a jövő Veszprémét? Inkább közösség- és szemléletformálásban gondolkodtok vagy infrastruktúraépítésben?
– A szemlélet átalakítása mindig hosszasabb, nehezebb és olykor reménytelenebbnek tűnő feladat, az infrastruktúrát ebből a szempontból könnyebb, gyorsabb átalakítani, viszont ha van mögötte egy újfajta szemlélet, az segítheti ez elsőt, és eredményre vezethet. A mi 24 millió eurós kulturális költségvetési tervünkben egyébként konkrét infrastrukturális beruházás nem igen van, jobbára csak olyan, ami valamilyen közvetlen kulturális projekthez kötődik, ugyanakkor ötletelünk olyan infrastrukturális terveken is (pl. a VMK átalakítása), amelyek az EKF pályázatban nem szerepelnek, de a város, vagy a kormány már biztosított rájuk egy potenciális forrást. A hiányterületekkel mindenképpen fontos lenne foglalkozni, és akkor a nyugdíjasokról még nem is beszéltünk, holott a városban egy elég nagy, aktív és kulturálisan is érdekelt nyugdíjas réteg van, akiknél szintén akadnak hiányok. Nem kell nagy dolgokra gondolni, de nekem például vesszőparipám egy főzőház létrehozása egy olyan nyitott házban, ahol összejöhetnek a baráti társaságok, ahol 10-20-30 fős egybekonyha-étkezős terek vannak, és főznek, beszélgetnek, kártyáznak, együtt vannak. Veszprém dán testvérvárosában, Gladsaxe-ban működik hasonló: a város felújított egy többemeletes házat, a rezsit fizette, a csoportok pedig takarították, használták a házat. Az üres helyek, elhagyott, sokszor lerobbant épületek kihasználásával Veszprémben is ki lehetne alakítani közösségi tereket minden célcsoportnak.
– Azért ezek a projektek még az újfajta gondolkodás mellett is komoly finanszírozást igényelnének, az EKF győzelem viszont nem jár pénzbeli jutalommal. Miből finanszírozná a régió, a város az elképzeléseket?
– Bár az EKF európai cím, az unió valóban nem finanszírozza a pályázatot – a költségeket jelentős részben az önkormányzat, illetve esetünkben az önkormányzatok, de legnagyobb részt a magyar kormány állja. Terveink szerint ennek 65%-a jönne az államtól, a pontos összeg csak a végső döntés után derülne majd ki. A másik két pályázó, Debrecen és Győr financiálisan erősebb, de ők sokkal nagyobb városok, mintegy 240, illetve 130 ezer lakosuk van, ezért náluk az állami szerepvállalás kisebb. Egy kicsit mi is csökkenteni fogjuk a számokat, de nem sokkal. Veszprém és a balatoni régió szponzorgyűjtő potenciálja viszont sokkal nagyobb, hiszen egy-egy nyári napon akár másfélmillió ember is megfordul itt, ezért én nem tartom irreálisnak, hogy az EKF költségvetésének 15-20%-a a vállalati szférából, szponzorációból származzon. Illetve akadnak még további részek: a jegybevétel, merchandising, valamint van néhány újszerű elképzelésünk, hogyan lehetne unortodox finanszírozási formákat, például az adó 1%-ot, vagy közösségi finanszírozást is bevonni.
– Bár a cél egyértelműen az, hogy Veszprém nyerjen, ha mégsem így történne, mekkora részben valósulhatnának meg az előzetes tervek?
– Ez is egy elvárás az EKF-ben, így az előpályázat átszabásánál figyelünk rá, hogy tényleg olyan programcsomagokat hagyjunk bent, amelyek valóban megvalósulhatnak. Nyilván nem a milliárdos projektekre gondolok, de mivel Veszprém eddig is nagyon sok erőfeszítést tett a pályázatba és egy nagyon komoly összeget is tervez költeni rá, ezek, vagy egy részük valószínűleg EKF nélkül is megvalósulhatnak. Persze az a városon múlik, hogy adott esetben aztán ezzel mit kezd, de a hiányterületek, a közösségi terek pótlását semmiképpen sem odázhatjuk el.
Az interjú első része ITT olvasható.