Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Védd magad okosan!

2019. február 20. 12:00
A Pannon Várszínház és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai interaktív társasjátékkal várták a fiatalokat kedden délelőtt: a bűnmegelőzéssel kapcsolatos ismereteket szórakoztató, látványos színpadi környezetben sajátíthatták el a fiatalok.

Ha már megtanultunk “okosan gazdálkodni” eljött az ideje, hogy a biztonságra is több figyelmet fordítsunk és szórakoztató formában bővíthessék a fiatalok a jogszabályokkal és a bűnmegelőzéssel kapcsolatos ismereteiket.

- Játék közben hatékonyan lehet tanulni és mivel a felnövekvő generációnak fontos tudnia, hogy milyen jogi környezetben éli a mindennapjait egy társasjáték, amely a hatályos jogszabályokat alapul véve, prevenciós célt szolgál, az egyik legjobb oktatási eszköznek bizonyulhat. Volt egy társasjátékunk, amit eddig csak kisebb közösségekben, osztályfőnöki órák keretében lehetett használni, majd az alapötletet felkarolva a Pannon Várszínház a színpadra hozta az elképzelésünket - fogalmazott dr. Tarcsa Csaba rendőr dandártábornok, megyei főkapitány.

Az együttműködéssel létrejött a “Védd magad okosan! - Játékos biztonság” interaktív, színpadi elemekkel bővített társasjáték 14-18 évesek részére. A játék négy csapat részvételével zajlik, célja a fiatalok bűnmegelőzési ismereteinek és attitűdjének növelése, élményeken keresztül, játékos módon. A csapatok egy-egy tagja a színpadon, a többiek számára technikai eszközök által kivetítve, jól láthatóan játszik egy nagy méretű bűnmegelőzési társasjátékon, miközben a színészek jelenetekkel kapcsolódnak be, illetve egyéb dramaturgiai elemek jelennek meg látványossá téve a játékot.

Dr. Tarcsa Csaba elmondta, hogy bíznak benne, hogy a társasjáték sikeres lesz és más megyék városaiba is el tudják vinni a bűnmegelőzési program újdonságát.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, dr. Hatala József szerint kiemelten fontos, hogy az emberek képesek legyenek a bűnmegelőzés területén bizonyos fokú önvédelemre és a rendelkezésükre álló információk alapján a nem kívánatos jelenségek és események kapcsán helyes döntéseket tudjanak hozni.

- Kiemelten fontos, hogy a felnövekvő generáció a megfelelő tudással rendelkezzen- fogalmazott.

Pap Lívia színművész, aki kreatív színészi gondolatokkal tűzdelve fogta össze az interaktív játékot, kiemelte, hogy a legnagyobb kihívás talán a kamaszok érdeklődésének felkeltése és a korosztálynak megfelelő kommunikáció használata.

- Mi azt csináljuk, ami a dolgunk: a játék, a játékosság alapvetően a szakmánk lényege és ezt próbáltuk a prevenciós játék kialakításánál is hasznosítani a munkatársakkal - hangsúlyozta Vándorfi László színházigazgató.

Az igazgató hozzáfűzte, hogy tág értelmezésben a színház is bűnmegelőzési feladatot végez, hiszen humánus tartalmakat, példákat szeretne mutatni a színházi előadások közben is: hozzá szeretne járulni ahhoz, hogy a társadalom minél élhetőbb legyen, hiszen nincs annál fontosabb, hogy az ember biztonságban, otthon érezze magát környezetében, a világban.

Sulyok Georgina
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.