Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

Tanévet zárt az Iparkamara

2019. június 6. 13:27
Csütörtök délelőtt tartotta hagyományos évzáró ünnepségét a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara: az ünnepélyen a szakképzés jelenlegi helyzetével kapcsolatos összegzést követően a változásokról számoltak be, majd díjakkal jutalmazták az idei év legkiemelkedőbb eredményeit.

Már több éve megrendezi a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara hagyományosan júniusban a szakképzési tanévzáró ünnepségét. A rendezvény egyfajta fórum és összegzés, ahol az elért eredményeket értékelik, illetve a közös munka során felmerült hiányosságokat

Somogyi Istvánné, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára elmondta, hogy az évzárón jutalmazzák a legkiválóbb tanulók teljesítményét: a szakma kiváló tanulója országos döntőjén kiemelkedően szereplő diákokat, illetve az iskolák javaslatai alapján átadják az év tanulója díjakat. Ebben az évben a kamara elnökségének döntése alapján kilencedik alkalommal a kiváló gyakorlati helyeket, ötödik alkalommal pedig a legjobb iskolai szakoktatókat is díjazták.

Dr. Markovszky György a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy a mai nap az ünnepnapok közé sorolható, hiszen minden esztendőben évzáráskor átadják azokat az elismeréseket, amelyek további inspirációt jelenthetnek a diákoknak, hogy a szakma területén továbbképezzék magukat.

Az elnök szerint a korábbi téves nézettel szemben, amely az elméleti tudást helyezte előtérbe az elmúlt időszakban kedvező változások alakulnak: “kezd visszatérni a köztudatba a szakképzés fontossága illetve, hogy milyen irányt kell követni annak érdekében, hogy az országnak legyen szakképzett rétege.”

- Az Osztrák-Magyar Monarchia idején a császári családban mindenkinek kötelessége volt megszerezni egy szakmai képesítést:

Habsburg Ottó asztalos lett, mert azt gondolta a császári család, hogy csak az az ember tudja megbecsülni egy ország munkáját, szakembereit, aki résztvesz egy ilyen képzésen.

Érdemes átgondolni, hogy ma is nagy értéke van a szakképzéseknek, a gyakorlati tudásnak - fűzte hozzá.

A következő évek ezekről a változásokról, fejlesztésekről, a technikusi képzés rendszerének megújításáról fognak szólni - zárta gondolatait Markovszky György.

Bihall Tamás a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara oktatási- és képzési ügyekért felelős alelnöke előadásában összefoglalta azokat a változásokat, amelyek a duális szakképzés fejlesztésével kapcsolatosak. Elmondta, hogy eljutottunk arra a pontra, amikor a gazdaság változása olyan igényeket fogalmaz meg a szakképzésben résztvevőkkel szemben, hogy muszáj átgondolni, hogyan lehet erősíteni a területet.

Kiemelte, hogy a duális képzés esetében ugyan fejlesztésekről beszélünk, ám egyértelműen nagy horderejű, a szektorban szereplő valamennyi résztvevőt érintő változásokra kell számítani.

Az alelnök két fontos alapelvet emelt ki a fejlesztésekkel kapcsolatban: vonzóbbá kell tenni a szakképzéseket, illetve kereslet vezérelt szakképzést kell kialakítani. Fontos, hogy a vállalatok határozzák meg melyik szakterületeken, milyen tudással igényelnek szakembereket.

Bihall Tamás a tananyagok megújításáról is beszélt: “a digitalizáció korában a tananyagok felülvizsgálatára van szükség és új digitális módszereket kell bevonni.”

A változásokról szóló előadás után, visszatérve a jelen eredményeihez ünnepélyes pillanatok következtek: a legkiválóbb tanulókat, szakképzési oktatóhelyeket és szakoktatókat jutalmazták.

A Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos döntőjén öt tanuló ért el kiemelkedően szép eredményt: a kamara tárgyjutalomban részesítette őket.
Az Év Tanulója kamarai díjat az intézmények javaslata alapján Ányos Gergő Imre, Borbély Kristóf Balázs, Cili Anna, Horváth Gergő, Horváth László, Kancsal Márk, Kozári Kristóf, Kuczi Gábor, Nagy Bence, Polgár Eszter Pálma, Rózsás Marcell Attila, Rubus Noémi, Schmidt Krisztián, Somogyi Dóra, Szabó Bernadett, Szabó Damján Kornél, Sztankovics Máté és Tóth Márk érdemelte ki.

A legjobb gyakorlati képzőhelyek: Pálffy György e.v. (Veszprém), Tóthné Petrovics Márta e.v. (Olaszfalu), Ko-Fémtech Kft. (Nemesvita)
A legkiválóbb szakoktatók: Sebestyén Zsuzsanna (PSZC Reguly Antal Szakképző Iskolája és Kollégiuma), Győriné Egresi Adrienn (Padányi Biró Márton Római Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola), Gulyás Mihály (Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Balatonfüredi Tagintézménye)

Sulyok Georgina
Domján Attila
további cikkek
'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' Hatalmas az érdeklődés a Pannon Egyetem Humántudományi Kar szakjai iránt, olyannyira, hogy az ősztől induló pszichológia alapképzést több mint százan jelölték meg első helyen. Ennél is népszerűbb az óvodapedagógia alapképzés, s mindemellett nemrég a terület- és városfejlesztés mesterszakot is sikerült engedélyeztetni az Oktatási Hivatallal. Navracsics Judit, a HTK dékánja úgy fogalmazott: örül a váratlan sikernek, ami azért annyira mégsem váratlan, hiszen évekig dolgoztak azon, hogy a fiatalok ilyen széles spektrumú képzéskínálatból választhassanak. 2024. március 23. 21:21 Méltó ünnepély a Báthory Iskola 45. évfordulója alkalmából Méltó ünnepély a Báthory Iskola 45. évfordulója alkalmából Csütörtök este az Agóra színháztermében ünnepelték a Báthory István Általános Iskola negyvenötödik születésnapját, ahol az intézmény korábbi igazgatói, tanárai, diákjai is részt vettek. 2024. március 22. 14:01 75 éves jubileumát ünnepli az Ipari 75 éves jubileumát ünnepli az Ipari Fennállásának 75. évfordulóját ünnepli az Ipari Technikum, a sokszínű jubileumi rendezvényekre a szerdai gálaműsorral tették fel a koronát. 2024. március 21. 14:28 Felnőttképzésen vehettek részt a Vöröskő Kft. munkavállalói Felnőttképzésen vehettek részt a Vöröskő Kft. munkavállalói Az Euronics üzleteket működtető Vöröskő Kft. elsőként élt azzal az új szakképzési törvény által nyújtott lehetőséggel, amely során a munkavállalóik kereskedelmi értékesítő képzésben, valamint vállalkozási- és ügyviteli ügyintéző képzésben vehették át bizonyítványukat most szerda délután.     2024. március 20. 21:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.