Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szurkolók nélküli rangadó

2016. szeptember 22. 18:05 // Forrás: veszpremkosar.hu
Zárt kapuk mögött kell lejátszani szeptember 23-án (péntek, 17 óra) a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém–Oroszlányi SE Lions rangadót a kosárlabda NB I/B Nyugati csoportjának második fordulójában. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) Technikai Bizottsága a mai – vagyis az említett bajnoki találkozó előtti – napon pályahitelesítési határozatban tájékoztatta a feleket, s abban összefoglalta, miszerint a Vetési Albert Gimnázium tornacsarnoka alkalmas ugyan mérkőzés lebonyolítására, de csakis a záradékban megjelölt előírással, tehát a holnapi összecsapás nézők részvétele nélkül játszható le. Az indoklás kitér arra, hogy a tornaterem kiszolgáló létesítményeinek közelmúltbeli felújítása miatt azok, illetve a nézőtér megközelítésére szolgáló útvonalak nem állnak teljes körűen, továbbá megfelelően rendelkezésre. „A pályabejárási jegyzőkönyv, a nyilatkozatok és a szervező sportszervezet tájékoztatása alapján a pályát a határozatban szereplő mérkőzések vonatkozásában a záradékban rögzített előírásokkal, nézők részvétele nélkül a mérkőzések lejátszására alkalmasnak találta” – fogalmaz az intézkedés.

Azt már csak zárójelben tesszük hozzá, hogy az oroszlányi sportkör nem járult hozzá a pályaválasztói jog felcseréléséhez.

vehirsport.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
MEAFC-Peka Bau
Időpont
2026. március 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-73
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Vasas Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. március 28. 18:30
Helyszín
Budapest, Sport11 Sport-, Szabadidő és Rendezvényközpont
Eredmény
69-96
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Phoenix-MT Fót
Időpont
2026. április 5. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
84-91
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. április 15. 19:00
Helyszín
Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok
Eredmény
69-65
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
BKG PRIMA Akadémia
Időpont
2026. április 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
78-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. április 21. 19:30
Helyszín
Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok
Eredmény
90-80
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, rájátszás, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2026. május 2. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
94-63
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, rájátszás, 2025/26
Hazai
HÜBNER Nyíregyháza BS
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. május 7. 18:00
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
75-104
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, rájátszás, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. május 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
103-88
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.