Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A saját kosárlabdájukra koncentrálnak

2016. november 16. 18:02 // Forrás: veszpremkosar.hu
Egészséges önbecsüléssel és bizakodva utaznak el a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém kosárlabdázói Bajára, ahol november 18-án (péntek, 17 óra) zsinórban a hatodik diadaluknak örülnének az NB I/B Nyugati csoportban. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A mieink a sikertelen idényrajtjuk után múlt héten megszerezték az ötödik győzelmüket, így öt-kettes mérleggel az ötödik helyen állnak a tabellán. Kosárlabdázóink legutóbb, egy nem túl magas színvonalú bajnokin az Alba Fehérvár II-t múlták felül (100-63). A sereghajtó ellen erődemonstrációt tartottak a palánkok alatt – erre a hatvannégy lepattanójuk utal –, ilyenformán érvényesült a felek közötti tudásbeli különbség. A jól kezdő hazaiak sikere annak ellenére nem forgott veszélyben, hogy játékosaik temérdek ziccert hagytak ki, ráadásul a fiatalok sok esélyt kaptak. A találkozó legfőbb pozitívuma kétség kívül Nebojsa Pavlovic debütálása volt, a bosnyák erőcsatár huszonhárom ponttal – és jó néhány hasznos, előremutató statisztikai adatot „lobogtatva” – mutatkozott be. A bajaiak jelenleg éppen a székesfehérváriak előtt tizenegyedikek a nyugati országrészben: egy győzelemmel és hat vereséggel. Hosszú István vezetőedző – Mándity Máté, Nagy Dániel, Milos Vukicevic, Pinkovics Bálint és Délity Bence nevével fémjelzett – együttese eddig csak a Soproni MAFC NyME-t tudta két vállra fektetni (77-63), a többi fellépését elvesztette.

– Úgy vélem, hogy az előttünk álló párharcnak nincs egyértelmű esélyese, hiszen egy jól felkészített, erős csapat lesz a riválisunk, ahol a kezdőötösből mindenki képes jó teljesítményre – mondta Mérész Csaba vezetőedző. – A kintről jól dobó ellenfelünk remek játékosállománnyal rendelkezik, ezért nehéz dolgunk lesz velük, főként idegenben. Komolyabb üresjáratok nem férnek bele a produkciónkba. Fontos lesz a kulcsembereik semlegesítése, nem szabad hagyni őket érvényesülni. Ezzel együtt elsősorban a saját kosárlabdánkra koncentrálunk. Az újabb sikerhez mindenben javulnunk kell kicsit. Úgy látom, mind jobb passzba kerülünk, mérkőzésről-mérkőzésre lépünk előre – a győzelmek feldobnak bennünket. Szeretnénk csapatként, egységesen és fegyelmezetten kosárlabdázni. Ha jól védekezünk, akkor nyerhetünk. S remélhetőleg a hosszú utazás sem visel meg minket.

vehirsport.hu
Tál Dominik
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
MEAFC-Peka Bau
Időpont
2026. március 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-73
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Vasas Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. március 28. 18:30
Helyszín
Budapest, Sport11 Sport-, Szabadidő és Rendezvényközpont
Eredmény
69-96
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Phoenix-MT Fót
Időpont
2026. április 5. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
84-91
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. április 15. 19:00
Helyszín
Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok
Eredmény
69-65
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
BKG PRIMA Akadémia
Időpont
2026. április 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
78-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. április 21. 19:30
Helyszín
Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok
Eredmény
90-80
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, rájátszás, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2026. május 2. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
94-63
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, rájátszás, 2025/26
Hazai
HÜBNER Nyíregyháza BS
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. május 7. 18:00
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
75-104
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, rájátszás, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. május 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
103-88
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.