Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. szeptember 21. Máté
Veszprém
22°C
2026. szeptember 21. Máté
Veszprém
22°C

Hetet vágtak a VLS-nek

2018. február 24. 16:48
Kettő-kettőig meccsben volt a Monor ellen, majd látványosan szétesett az utolsó felkészülési meccsére „B” csapattal felálló VLS Veszprém. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Utolsó felkészülési mérkőzésén lépett pályára az NB III Nyugati csoport tavaszi rajtja előtt városunk focicsapata szombat délután. A kiesés elől menekülő VLS az NB III Keleti csoportjának listavezetőjét, a Monort látta vendégül az Erdész utcai műfüves pályán.

Képgalériánk megtekintéséhez kattintson a fotóra!

Nem indult jól a találkozó a mieink számára, a találkozó elején rögtön megszerezték a vezetést a vendégek, s nem sokat kellett várni második találatukra sem. Innen állt fel a Veszprém, Prágai még az első játékrészben betalált: egy jobb oldali beadást passzolt be higgadtan a kapuba.

Fordulást követően Szabó Bence egyenlített egy szemfüles találat révén: a veszprémi támadók az ellenfél tizenhatosán belül tudtak labdát szerezni, ebből született az egyenlítő találat (55. perc: 2-2).

A végjáték azonban pocsékul alakult hazai szemszögből. Harmadik találatát is megszerezte a Monor, az egyre jobban kinyíló Veszprém csak kapufáig jutott, míg ellenfele szinten minden helyzetét gólra tudta váltani. A vége kiütéses vendégsiker lett: 2-7.

Felkészülési mérkőzés:
VLS Veszprém–Monor 2-7 (1-2)
Veszprém, Erdész utcai sporttelep, 30 néző. Vezette: Hegedűs.
Veszprém: Kis – Németh P., Radványi, Erőss, Gunther, Szabó T., Gulyás, Irmes, Prágai, Vass, Szabó. Cserék: Cellár (kapus), Kénesi, Kelemen, Hoffer. Vezetőedző: Vágó Attila.
Monor: Pavlocicz – Villányi, Májer, Kakas, Tóth Á., Tamás, Ficsor, Bonifert, Berki, Tóth Á. II., Balogh. Vezetőedző: Horváth Dávid.
Gólszerzők: Prágai, Szabó B. ill., Villányi, Tóth Á. II., Urbán, Király, Haragos, Villányi (büntetőből), Király.

Edzői értékelés:

Vágó Attila: – Nem úgy sikerült az utolsó edzőmeccsünk, ahogy elterveztem. Nagyon sok gólt kaptunk. Úgy gondolom, hogy másként alakult volna a mérkőzés, ha 2-2-nél Prágai vagy Irmes értékesíti helyzetét. A végére szétestünk, de azt tudni kell, hogy hét olyan játékosom nem lépett ma pályára, akikkel a kezdőcsapatban számolok. Ahogy ma láttam, senki nem akarta magát beverekedni a kezdő tizenegybe.


A VLS Veszprém felkészülési mérkőzéseinek eredménye:

2018.01.17.: Tihany (megyei I.)–VLS Veszprém 0-8
2018.01.20.: Budafok (NB II)–VLS Veszprém 4-0
2018.01.24.: Csákvár (NB II)–VLS Veszprém 0-0
2018.01.25.: Zalaegerszegi TE (NB II)–VLS Veszprém 0-1
2018.01.27.: VLS Veszprém–Iváncsa (NB III) 3-1
2018.01.31.: Hévíz (megyei I.)–VLS Veszprém 0-2
2018.02.03.: VLS Veszprém–Balatonfüred (megyei I.) 1-2
2018.02.03.: VLS Veszprém–Ménfőcsanak (megyei I.) 0-0
2018.02.07.: Kozármisleny (NB III)–VLS Veszprém 1-1
2018.02.10.: VLS Veszprém–ESMTK (NB III) 4-3
2018.02.14.: Mosonmagyaróvár (NB II)–VLS Veszprém 5-0
2018.02.17.: Dunaújváros (NB III)–VLS Veszprém 2-0
2018.02.21.: Tamási (megyei I.)–VLS Veszprém 1-2
2018.02.24.: VLS Veszprém–Monor (NB III) 2-7

Galéria
VLS Veszprém – Monor
Zatkalik Dániel
Események
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Dorogi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 22. 17:00
Helyszín
Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
2-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2026. március 29. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Gyirmót FC Győr
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 5. 17:00
Helyszín
Győr, Alcufer Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2026. április 11. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 19. 17:00
Helyszín
Balatonfüred, Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2026. április 26. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
FC Sopron
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
Sopron, Soproni Városi Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Puskás Akadémia FC II
Időpont
2026. május 10. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Budaörs
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 17. 17:00
Helyszín
Budaörs, Budaörsi Városi Stadion
Eredmény
5-1
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Újpest FC II
Időpont
2026. május 24. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-1
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.