Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Visszavágott a HOYA

2021. április 8. 14:50
A három győzelemig tartó negyeddöntő második, szerdai párharcát a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém férfi kosárlabdacsapat nyerte 85-83-ra a vendég MAFC együttese ellen. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Mint ismert, a HOYA-PE múlt szombaton megkezdte a 2020/2021-es évad rájátszását; az alapszakaszban hatodik helyen végzett Veszprém a harmadik pozíciót elnyerő fővárosi MAFC otthonába látogatott a negyeddöntő első összecsapására, ahol a bakonyiak alulmaradtak. A negyeddöntő küzdelme azonban három győzelemig tart: szerda este immár a MAFC érkezett Veszprémbe, a második küzdelemre.

Jobban kezdte az összecsapást a vendég gárda: Garai Péter együttese négypontos előnyre tett szert. Ezt követően rögtön észlelt a házigazda alakulat, amely nem hagyta ellépni riválisát (félidei állás: 39-40).

Visszavágott a HOYA! (archív fénykép)Visszavágott a HOYA! (archív fénykép)

A pihenőt követően pedig a vezetést is sikerült átvenniük a veszprémieknek. Amelyet egészen a lefújásig sikerrel őrzött meg a Baksa-csapat (végeredmény: 85-82). Mindez azt jelenti, hogy a felek eddig egy-egy győzelmet tudhatnak magukénak.

Szombaton ismét összecsap a HOYA és a MAFC, ezúttal utóbbi otthonában.

Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport rájátszás, negyeddöntő 2. mérkőzés:
HOYA-Pannon Egyetem Veszprém–MAFC 85-82 (16-20, 23-20, 21-16, 25-26)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, zárt kapuk mögött.
Veszprém: Szücs 2, Madár 29/9, Orgona 12/3, Szabó 13, Dukic 19/9. Cserék: Sipos 2, Futó 8. Edző: Baksa Szabolcs
MAFC: Lakits 2, Csapai 22, Tóth 25, Kovács 11, Komma. Cserék: Polgárdy 17, Pfandler 2, Misek, Bordács 3, Németh. Edző: Garai Péter

Simon Dániel
Szalai Csaba
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
MEAFC-Peka Bau
Időpont
2026. március 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-73
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Vasas Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. március 28. 18:30
Helyszín
Budapest, Sport11 Sport-, Szabadidő és Rendezvényközpont
Eredmény
69-96
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Phoenix-MT Fót
Időpont
2026. április 5. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
84-91
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. április 15. 19:00
Helyszín
Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok
Eredmény
69-65
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
BKG PRIMA Akadémia
Időpont
2026. április 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
78-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. április 21. 19:30
Helyszín
Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok
Eredmény
90-80
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, rájátszás, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2026. május 2. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
94-63
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, rájátszás, 2025/26
Hazai
HÜBNER Nyíregyháza BS
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. május 7. 18:00
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
75-104
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, rájátszás, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. május 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
103-88
részletek
további cikkek
Veszprémi kosárlabda: Az élvonalba jutás az idei célunk! Insedo Veszprém Kosárlabda Klub Veszprémi kosárlabda: Az élvonalba jutás az idei célunk! Ambiciózus terveket szövöget az idén hetvenöt éves veszprémi férfi kosárlabdaklub. Az NB I/B Piros csoport előző idényét a hatodik helyen záró Insedo Veszprém KK a következő évadban szeretné kiharcolni az NB I/A csoportba jutást, a második évben stabil középcsapattá válna, a harmadikban pedig már az élvonal meghatározó együttesévé lépne elő. Naményi Miklós ügyvezető igazgató a Vehírnek elmondta, a magyar sportfinanszírozástól független, piaci alapon működő klubot építenek. Be akarják bizonyítani, hogy a veszprémi közönség szereti a kosárlabdát, a sorsdöntő meccseik akár több ezer nézőt is vonzhatnak. 2026. szeptember 1. 17:01 A hatodik helyen zárta a bajnokságot a Veszprémi Kosárlabda Klub Insedo Veszprém Kosárlabda Klub A hatodik helyen zárta a bajnokságot a Veszprémi Kosárlabda Klub Az idegenben elszenvedett tizenkilenc pontos veresége után hazai környezetben csütörtökön tizenöt ponttal legyőzte az Újbuda MAFC együttesét a Insedo Veszprém KK, amely így a hatodik helyen fejezte be az NB I/B piros csoport idénybeli küzdelmeit. 2026. május 21. 21:12 Csütörtökön pótolja idényzáró mérkőzését az Insedo Veszprém KK Insedo Veszprém Kosárlabda Klub Csütörtökön pótolja idényzáró mérkőzését az Insedo Veszprém KK A heves esőzések miatt elhalasztott Újbuda MAFC elleni találkozót május 21-én, csütörtökön 18.00 órakor rendezik meg a Vetési Albert Gimnázium tornacsarnokában. Az Insedo Veszprém KK-nak tizenkilenc pontos hátrányt kell ledolgoznia az ötödik hely megszerzéséhez. 2026. május 16. 15:41

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.