Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ismét alulmaradt a Veszprém KK

2022. március 1. 21:41 // Forrás: veszpremkosar.hu
Nagyot küzdött, az utolsó negyed kezdetén még hét ponttal is vezetett a Veszprém kosárlabdacsapata, ám végül a Jászberény nyerte az NB I/B piros csoportjának keddi ütközetét. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Újabb nagy meccs várt a mai napon a Veszprém Kosárlabda Klubra, ráadásul idegenben. A piros-szürke együttes ugyanis Jászberénybe utazott, ahol a tabella második helyezettje várt rá, amelynek soraiban ugyanakkor nem volt ott a vendégektől decemberben a berényiekhez távozó magasember, Nebojsa Djukics.

A Jászberény előbb Meleg révén egy kettő plusz egyes játékkal, majd egy Velkey triplával vette magához az előnyt, amire Glogovacnak sikerült válaszolni a Veszprém részéről. Előbbi kettő továbbra is sikeres támadott, míg a vendégoldalon a bosnyák légiós mellet Birkás és Horváth is bekapcsolódott a pontszerzésbe (5. perc: 15:9). Glogovac vezetésével próbált zárkózni a bakonyi együttes, és fel is jött két pontra. Rakic és Homoki azonban gyorsan meghiúsította az egyenlítési kísérletet, akiknek kosaraira Szabó tudott érdemben reagálni két ízben is (10. perc: 25:20).

Fotó: Gémesi Balázs – jkse.huFotó: Gémesi Balázs – jkse.hu

A második etap Glatz duplájával és Velkey triplájával indult. Meleg közelijével már nyolc pont volt a házigazdák előnye, de akkor jött Horváth, és elsüllyesztett egy hárompontost. Majd Glatz is így tett, válaszként Olasz közeli kosarára. Rakic szintén pontos volt kintről, így hétre nőtt a különbség (5. perc: 38:31). A Veszprém igyekezett belátható távolságon belül maradni, és ez továbbra sikerült is Szabó és Dancsecs jóvoltából. Az öt pont körüli távolság továbbra is megmaradt, a félidő utolsó percéhez érve négy pont volt a Jászberény fórja. Ekkor jött Dancsecs hármasa, amely minimalizálta a különbséget, sőt Szabó két jó büntetőjével már a Veszprémhez került az előny. Ám ez nem tartott sokáig, ugyanis Rakic is pontosan célzott a vonalról, ezzel egypontos hazai vezetésnél mentek a csapatok az öltözőbe (20. perc: 47:46).

A harmadik negyed Meleg és Szabó tripláival indult, majd Glogivac kettesével a Veszprém vezetett, de Jászberény megint visszavette az előnyt. De a vendégek továbbra sem hagyták magukat és egalizáltak Szabó duplája révén (25. perc: 57:57). Erre Nagy talált be kintről, majd Glatz közelről, Birkás labdaszerzése után Szabó triplájával már ismét a Veszprém vezetett két ponttal. Ám ekkor egy hat-nullás rohanás indított a Jászberény, ez azonban nem ijesztette meg a Veszprémet, és Glogovac öt pontjával ismét visszavette az előnyt, sőt Szabó duplájával növelte is azt a negyed végéig (30. perc: 66:69).

Az utolsó tíz perc kezdetén tovább folytatta jó sorozatát a Veszprém, ezúttal Horváth talált be, méghozzá kétszer a büntetővonalról, majd egyszer középtávolról Birkás passza után. Ezúttal a Jászberény tett meg mindent a hétpontos hátrányból történő felzárkózás érdekében, és hamarosan Velkey hármasával már ki is egyenlítettek (33. perc: 73:73). Horváth dobta be újra mindkét büntetőjét, de Rakic is feltett a táblára újabb két pontot, majd Velkey és Meleg már ötpontos vezetéshez juttatta a hazaiakat. Ekkor Lukajic mester időt kért (35. perc: 80:75). Velkey azonban labdát szerzett Dancsecstől, Olasz pedig betalált így tovább nőtt a különbség. Ekkor Dancsecs dobott be egy hármast, ám Olasz is szerzett egy duplát. A Veszprém fiatal hátvédje azonban újra betalált kintről, így már csak három volt közte. Velkey azonban igyekezett tartani a lépést egy kétpontossal, majd Glogovac és Rakic dobott egy-egy kosarat, majd utóbbi egy hármast is, ezzel jelentős, nyolcpontosra növelve a különbséget szűk két perccel a vége előtt. A Veszprém ismét időt kért, ám nem sikerült csökkentenie a távolságot, és a Jászberény megnyerte az összecsapást (40. perc: 93:85).

Férfi kosárlabda NB I/B piros csoport, alapszakasz, 18. forduló:
Jászberényi KSE–Veszprém Kosárlabda Klub 93:85 (25:20, 22:26, 19:23, 27:16)
Jászberény, Bercsényi tornacsarnok. Vezette: Farkas, Szilágyi, Bagi
Jászberény: Meleg 20/9, Nagy 4/3, Rakic 22/9, Velkey 31/15, Olasz 8. Csere: Várbíró 2, Homoki 6. Edző: Földi Sándor
Veszprém: Horváth 15/6, Glogovac 22/6, Szabó 20/6, Szeifert, Birkás 7/6. Csere: Füzi, Dancsecs 14/12, Glatz 7/3. Edző: Zeljko Lukajics

Edzői értékelések

Pavle Ilics: – Kemény meccs volt, de erre is számítottunk. Tanulnunk kell a mérkőzésen elkövetett hibáinkból. Fontos megtanulnunk, hogy amikor a különbség nő a két csapat között, akkor nemcsak karakterre és szívre van szükség, de tiszta fejre is, azaz okosnak kell lenni. Nálunk ez nem mindig volt meg a mai napon. Ettől függetlenül gratulálok a játékosainknak is, hiszen kiválóan küzdöttek. A negyedik negyedre mindkét csapat elfáradt. Ekkor meg volt nekünk is a lehetőségünk, hogy a magunk javára fordítsuk a találkozót és megnyerjük azt, ám sajnos megmutatkoztak a gyenge pontjaink, és a hazaiak nyertek.

Földi Sándor: – Köszönöm a fiúknak, akik ma pályára léptek és a közönségnek ezt a győzelmet. Nyolcan maradtunk egy ilyen nehéz mérkőzés előtt. Kovács Vili nagyon tehetséges, ügyes fiú, de egy ilyen kiélezett mérkőzésen nem tudtam többször pihentetni sem Rakicot, sem Velkeyt. Úgy érzem, hogy két sérült játékosom cserbenhagyta a csapatot. Nem vagyok orvos, de legalább megpróbálhatták volna a játékot. Azok viszont, akik pályára léptek valamennyien dicséretet érdemelnek, mert egy nagyon jó Veszprémet sikerült legyőznünk. Gratulálok ellenfelünknek, mert nagyon nagy küzdelemre késztettek bennünket, s remekül játszottak. Remélem, hogy pénteken már többen leszünk, mert a nagykőrösiek minden teher nélkül játszhatnak ellenünk, s egy jó kis csapatról van szó.

vehir.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
MEAFC-Peka Bau
Időpont
2026. március 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-73
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Vasas Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. március 28. 18:30
Helyszín
Budapest, Sport11 Sport-, Szabadidő és Rendezvényközpont
Eredmény
69-96
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Phoenix-MT Fót
Időpont
2026. április 5. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
84-91
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. április 15. 19:00
Helyszín
Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok
Eredmény
69-65
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
BKG PRIMA Akadémia
Időpont
2026. április 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
78-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. április 21. 19:30
Helyszín
Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok
Eredmény
90-80
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, rájátszás, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2026. május 2. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
94-63
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, rájátszás, 2025/26
Hazai
HÜBNER Nyíregyháza BS
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. május 7. 18:00
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
75-104
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, rájátszás, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. május 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
103-88
részletek
további cikkek
Veszprémi kosárlabda: Az élvonalba jutás az idei célunk! Insedo Veszprém Kosárlabda Klub Veszprémi kosárlabda: Az élvonalba jutás az idei célunk! Ambiciózus terveket szövöget az idén hetvenöt éves veszprémi férfi kosárlabdaklub. Az NB I/B Piros csoport előző idényét a hatodik helyen záró Insedo Veszprém KK a következő évadban szeretné kiharcolni az NB I/A csoportba jutást, a második évben stabil középcsapattá válna, a harmadikban pedig már az élvonal meghatározó együttesévé lépne elő. Naményi Miklós ügyvezető igazgató a Vehírnek elmondta, a magyar sportfinanszírozástól független, piaci alapon működő klubot építenek. Be akarják bizonyítani, hogy a veszprémi közönség szereti a kosárlabdát, a sorsdöntő meccseik akár több ezer nézőt is vonzhatnak. 2026. szeptember 1. 17:01 A hatodik helyen zárta a bajnokságot a Veszprémi Kosárlabda Klub Insedo Veszprém Kosárlabda Klub A hatodik helyen zárta a bajnokságot a Veszprémi Kosárlabda Klub Az idegenben elszenvedett tizenkilenc pontos veresége után hazai környezetben csütörtökön tizenöt ponttal legyőzte az Újbuda MAFC együttesét a Insedo Veszprém KK, amely így a hatodik helyen fejezte be az NB I/B piros csoport idénybeli küzdelmeit. 2026. május 21. 21:12 Csütörtökön pótolja idényzáró mérkőzését az Insedo Veszprém KK Insedo Veszprém Kosárlabda Klub Csütörtökön pótolja idényzáró mérkőzését az Insedo Veszprém KK A heves esőzések miatt elhalasztott Újbuda MAFC elleni találkozót május 21-én, csütörtökön 18.00 órakor rendezik meg a Vetési Albert Gimnázium tornacsarnokában. Az Insedo Veszprém KK-nak tizenkilenc pontos hátrányt kell ledolgoznia az ötödik hely megszerzéséhez. 2026. május 16. 15:41

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.