Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tavaszi díjeső a mérnöki karon

2010. április 18. 2:17 // Forrás: Pannon Egyetem
Kiváló eredményeket értek el az egyetem Mérnöki Karának hallgatói a közelmúltban megrendezett nemzetközi és hazai szakmai versenyeken.

A Mérnöki Karon nemcsak az oktatók tudományos és fejlesztési teljesítménye a kiemelkedő, hanem a hallgatóké is. A komplex problémák megoldásának készségére nevelés a kar küldetésének szerves része, erre bizonyíték, hogy a gyakorlati élethez közel álló, összetett feladatok megoldásában is remekül megállták helyüket és az elmúlt hónapban három eseményen is kiválóan szerepeltek.

Elsőként egy nemzetközi, 20.000 eurós összdíjazású, háromfordulós versenyen remekeltek. A korábbi évek versenyének sikerére alapozva hazánk vezető olaj- és gázipari vállalata idén is elindította Freshhh2010 műszaki orientációjú online vetélkedőjét. Az első, online összetett mérnöki-gazdasági, logikai, problémamegoldó és kvíz feladatok megoldásából álló fordulóban a Pannon Egyetem csapatai közül a Dinamo Jedlik a második, a Christmas Tree a harmadik helyen, míg a Pannon Oil Fever a tizedik helyen kvalifikálta magát a legjobb negyven csapat közé.

A második kreatív forduló tervezési feladatában nyújtott teljesítménye alapján a tízes döntőbe összesen négy magyar csapat jutott be, ebből kettő a Dinamo Jedlik és a Christmas Tree a Pannon Egyetem színeiben indult. A Pannon Egyetem mérnök csapatai május 6.-án Budapesten mérik össze erejüket versenytársaikkal, hogy elhozzák a legjobbaknak járó jutalmat és az őket megillető szakmai elismerést.

vehir.hu
további cikkek
Élsportolók két lábon VEDAC Élsportolók két lábon A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratóriumban valósul meg egy veszprémi kísérleti fejlesztés, az élsportolók sikeres továbbtanulásának elősegítése érdekében. 2024. április 1. 19:55 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' Hatalmas az érdeklődés a Pannon Egyetem Humántudományi Kar szakjai iránt, olyannyira, hogy az ősztől induló pszichológia alapképzést több mint százan jelölték meg első helyen. Ennél is népszerűbb az óvodapedagógia alapképzés, s mindemellett nemrég a terület- és városfejlesztés mesterszakot is sikerült engedélyeztetni az Oktatási Hivatallal. Navracsics Judit, a HTK dékánja úgy fogalmazott: örül a váratlan sikernek, ami azért annyira mégsem váratlan, hiszen évekig dolgoztak azon, hogy a fiatalok ilyen széles spektrumú képzéskínálatból választhassanak. 2024. március 23. 21:21 Méltó ünnepély a Báthory Iskola 45. évfordulója alkalmából Méltó ünnepély a Báthory Iskola 45. évfordulója alkalmából Csütörtök este az Agóra színháztermében ünnepelték a Báthory István Általános Iskola negyvenötödik születésnapját, ahol az intézmény korábbi igazgatói, tanárai, diákjai is részt vettek. 2024. március 22. 14:01 75 éves jubileumát ünnepli az Ipari 75 éves jubileumát ünnepli az Ipari Fennállásának 75. évfordulóját ünnepli az Ipari Technikum, a sokszínű jubileumi rendezvényekre a szerdai gálaműsorral tették fel a koronát. 2024. március 21. 14:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.