Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

VENfogalmak

2010. április 27. 20:49 // Forrás: Egyetemünk
Ha eddig nem tudtad, vagy már elfelejtetted, itt felvilágosítást kapsz, hogy a VEN-en mi mit jelent? Ha nem, akkor most tudni fogod.

A VEN Szelleme:

Ő az a csodálatos, mindenek felett álló, ezer meg ezer alakot öltő Dzsinn, aki (most már) évente kiszabadul a palackból, és fejére állítja az addig nyugodtan szunnyadó picinyke egyetemünket.

DIRH:

A Diákrektori Hivatal, a VEN hivatalos és egyetlen szerve. Élére áll megválasztásakor a Diákrektor. Megszólítása: A dicső és megkérdőjelezhetetlen, isteni pátoszban úszó, ámde angyali formát öltő, fényes tekintetű Diákrektori Hivatal.

Sör:

Aranybarna, jéghideg, gyöngyöző nedű, mely a VEN alatt állandóan lefoglalja az egyik kezedet.

Okmánysör:

A fent említett nedű olyan formája, amit büntetésből fakadó vezeklés és/vagy udvarlás, tisztelet, hódolat kimutatására adunk a DiRHnak.

Feljelentés:

A VEN ideje alatt mindenkinek joga és kötelessége, hogy feljelentsen mindenkit, bárkit, akárkit, vélt vagy valós sérelmeinek orvoslása céljából. A DiRH természetesen kiszabja a legkeményebb büntetéseket, melyekről az alperesek, a DiRH körlevélből szerezhetnek tudomást. Fellebbezésnek helye nincs!

VENdőrség, VENrasmus, ÉletVENtők, AngyalbőrVEN, RoVEN Hood:

Ők az az öt csapat, akik egymással versengenek (vagy farsanganak?) a TE kegyeidért, hogy szavazatod segítségével beültessék jelöltjüket a Diákrektori Trónba.

Kortesdalfesztivál:

Avagy: Kortesdalszesztigyál! Ezzel a muzikális szösszenettel indult a VEN kedden 0 órakor. Mulasztás csak érvényes halotti bizonyítvánnyal!

Kortesprogram:

Mivel a VEN nem (csak) az esti bulikról szól, minden nap 14.00kor megkezdődnek a csapatok által szervezett agyhámozós, eszeveszett, tüdőtkiköpveröhögős vetélkedők, előadások, feladatok, butáskodások, ahol mindenki le- és kivetkőzve magából adja át magát a VEN Szellemének.

Meteyge zrevni:

Naná, hogy az Inverz Egyetem, amit minden nap megnézhetsz, vagyis ha kihagyod, sose bocsátod meg magadnak, pláne a DiRH neked! Itt a diákok az előadók, és a tanárok a diákok.(Ki hitte volna?) Persze korántsem hétköznapi témákban!

Szavazás:

Minden egyes VEN polgár (állam) polgári kötelessége, joga, lehetősége, hogy az általa legjobbnak ítélt, de nem saját csapatra leadja voksát (aki talál a VOKSÁN VIRÁGOT, haladéktalanul adja le a DiRH-nak.)

VEN:

Ezek után van még kérdés?

vehir.hu
további cikkek
Élsportolók két lábon VEDAC Élsportolók két lábon A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratóriumban valósul meg egy veszprémi kísérleti fejlesztés, az élsportolók sikeres továbbtanulásának elősegítése érdekében. 2024. április 1. 19:55 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' Hatalmas az érdeklődés a Pannon Egyetem Humántudományi Kar szakjai iránt, olyannyira, hogy az ősztől induló pszichológia alapképzést több mint százan jelölték meg első helyen. Ennél is népszerűbb az óvodapedagógia alapképzés, s mindemellett nemrég a terület- és városfejlesztés mesterszakot is sikerült engedélyeztetni az Oktatási Hivatallal. Navracsics Judit, a HTK dékánja úgy fogalmazott: örül a váratlan sikernek, ami azért annyira mégsem váratlan, hiszen évekig dolgoztak azon, hogy a fiatalok ilyen széles spektrumú képzéskínálatból választhassanak. 2024. március 23. 21:21 Méltó ünnepély a Báthory Iskola 45. évfordulója alkalmából Méltó ünnepély a Báthory Iskola 45. évfordulója alkalmából Csütörtök este az Agóra színháztermében ünnepelték a Báthory István Általános Iskola negyvenötödik születésnapját, ahol az intézmény korábbi igazgatói, tanárai, diákjai is részt vettek. 2024. március 22. 14:01 75 éves jubileumát ünnepli az Ipari 75 éves jubileumát ünnepli az Ipari Fennállásának 75. évfordulóját ünnepli az Ipari Technikum, a sokszínű jubileumi rendezvényekre a szerdai gálaműsorral tették fel a koronát. 2024. március 21. 14:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.