Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Negyedik mérkőzését is elvesztette a Veszprém KK

2022. október 15. 21:19 // Forrás: veszpremkosar.hu
A Veszprém Kosárlabda Klub idei negyedik bajnoki mérkőzését is elvesztette, miután szombaton 76-65-re alulmaradt a vendég TF-BP csapata ellen. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az NB I/B piros csoportjának alapszakaszában három csapat maradt győzelem nélkül a negyedik fordulóra, ebből az egyik a BKG, míg a másik kettő, a Veszprém Kosárlabda Klub és a TF-BP egymással találkozott ma, méghozzá a királynék városában. Egy csapat tehát biztosan bezsebelhetett végre két pontot, megszakítva ezzel a rossz szériáját. 

Anda kosarával indult a találkozó, egy jó elzárás-leválás után, majd Madár süllyesztett el egyből egy triplát a hazai oldalon. Anda azonban egy jó kettő plusz egy pontot érő játékkal jelentkezett ekkor. A túloldalon Orgona majdnem ugyanilyen választ adott rá, a büntetője kimaradt. Anda ismét kosarat szerzett, méghozzá a dudaszó pillanatában. Orgona viszont kintről is betalált, és ugyanígy tett Madár is. Ekkor vendég együttes (3. perc: 11-7). Szántó szerzett egymás után két kosarat a TF-nek, ezzel kiegyenlítve az állást. Ám Madár megszerezte harmadik hárompontosát egy szép akció végén, majd egy kemény betörést után újabb két egységet tett fel a táblára. Simon ekkor egy sima ziccert dobhatott labdaszerzése végén, ám Birkás egyből felelt egy kintivel. Simon viszont egy újabb duplát tett hozzá a vendégek pontjaihoz (8. perc: 19-15). Szeifert is dobott ekkor egy hárompontost. Nagy szerezte meg a TF-ből első kosarát, amit Szabó jó büntetői követtek. A Veszprém zónavédekezése jól működött, és a csapat egykori játékosa, a kiváló pontszerző Dancsecs még pont nélkül állt a negyed végén, köszönhetően többek közt fiatal Varga szívós védőmunkájának is. Szántó viszont betalált még (10. perc: 24-19).

A második etap Végh kosarával indult, amire Simon még válaszolt, ám ezután jött négy veszprémi pont Ratiani és Birkás révén. Dancsecs dobta be ekkor mindkét büntetőjét, majd következett pár eredménytelen támadás, így Naményi Márk időt kért (13. perc: 30-23). Anda két pontjával zárkózott tovább a fővárosi alakulat, ám utána jól védekezett vele szemben Ratiani, amit Orgona hálált meg elől. Anda egymás után bedobott két középtávolija időkérésre késztette a Veszprémet (17. perc: 32-29). A rövid szünet után Dancsecs kiegyenlített egy triplával, de erre Varga is értékestette a kinti kísérletét. Simon egy kettessel minimalizálta a vendégek hátrányát, ám Ratiani nagyot küzdve a palánk alatt újabb pontokat szerzett a bakonyiaknak. A TF-nek három másodperce maradt, és ez elég volt Dancsecsnek, aki a dudaszó pillanatában egyenlíteni tudott (20. perc: 37-37).

Újabb fájó vereséget szenvedett a Veszprém KK - Fotó: veszpremkosar.huÚjabb fájó vereséget szenvedett a Veszprém KK - Fotó: veszpremkosar.hu

Anda majd Dancsecs révén hétpontos előnyt ért el a TF, miután megérkezett a hazaiak első kosara Ratiani révén. Dancsecs erre egy saroktriplával válaszolt, Simon pedig egy ziccert dobhatott egy leindítás végén. Hazai időkérés következett, hiszen már tízpontosra duzzadt a veszprémi hátrány (24. perc: 39-49). Anda azonban ismét eredményes volt a palánk alól. Szabó és Orgona három-három pontjával zárkózott a házigazda csapat, de Simon is betalált. Varga szerzett labdát a veszprémieknek, amit Orgona két jó büntetővel hálált meg. Oroszi és Dancsecs dupláival azonban ismét tíz volt közte. Nagy duplájára Varga válaszolt. Nagy újabb kosarat szerzett, ami a negyed utolsó momentuma maradt (30. perc: 49-61).

Az utolsó tíz perc Madár és Orgona blokkjaival indult, majd Varga szerzett két pontot Ratiani passzából. Anda távoli kettese volt a válasz, amire Szabó replikázott. Ratiani kosarával tíz ponton belülre került a Veszprém, a nagyszerű hangulatot varázsoló hazai drukkerek örömére. Madár hármasa ezen tovább javított. Dancsecs szintén elsüllyesztett egy kintit (35. perc: 58-66). Varga szórt be egy hármast, amire Dancsecs ekkor egy duplával felelt, majd még eggyel. A hazai időkérés után Dancsecs büntetőzött jól, majd Oroszi is betalált. A hazaiak pontnélküli szériáját Végh törte meg, majd Orgona is szerzett egy duplát az utolsó percbe érve. Ez azonban csak némi gyógyírt jelentett a hazaiaknak, akik ezúttal is győzelem nélkül maradtak, hiába küzdöttek végig. A vastaps a szépszámú szurkolótábortól ezúttal sem maradt, a két pont begyűjtése azonban igen (40. perc: 65-76).

Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport alapszakasz, 4. forduló:
Veszprém Kosárlabda Klub–TF-BP 65-76 (24-19, 13-18, 12-24, 16-15)
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium, 360 néző, Vezette: Radnóti, Kéri és Pécsi.
Veszprém KK: Madár 14/12, Varga 10/6, Szabó 7, Ratiani 8, Orgona 14/6. Cserék: Kiss, Szeifert 3/3, Végh 4, Habel, Birkás 5/3. 
Vezetőedző: Naményi Márk
TF-BP: Gémes, Anda 21, Szántó 8, Dancsecs 25/12, Nagy 6. Cserék: Oroszi 4, Hegedűs, Simon 12. 
Vezetőedző: Beák Gábor

Így értékelte a látottakat

Naményi Márk, a Veszprém vezetőedzője: 

Mindenekelőtt gratulálok a TF-nek, mert egy kiélezett csatát nyertek meg. Az első félidőben, leginkább az első negyedben, meg tudtuk valósítani, amit akartunk. Utána azonban szétestünk, és nem nagyon tudtunk reagálni a TF rendkívül agresszív védekezésére.

Beák Gábor, a TF-BP vezetőedzője: 

Nagy gát szakadt át ezzel a mérkőzéssel. Az elején kicsit küzdöttünk a Veszprémmel, de hála Istennek, a végére azért egyértelművé tettük a mérkőzést. Úgy gondolom, hogy egy út kezdetén vagyunk. Köszönjük szépen!

vehir.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
MEAFC-Peka Bau
Időpont
2026. március 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-73
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Vasas Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. március 28. 18:30
Helyszín
Budapest, Sport11 Sport-, Szabadidő és Rendezvényközpont
Eredmény
69-96
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Phoenix-MT Fót
Időpont
2026. április 5. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
84-91
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. április 15. 19:00
Helyszín
Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok
Eredmény
69-65
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
BKG PRIMA Akadémia
Időpont
2026. április 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
78-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. április 21. 19:30
Helyszín
Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok
Eredmény
90-80
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, rájátszás, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2026. május 2. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
94-63
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, rájátszás, 2025/26
Hazai
HÜBNER Nyíregyháza BS
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. május 7. 18:00
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
75-104
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, rájátszás, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. május 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
103-88
részletek
további cikkek
Veszprémi kosárlabda: Az élvonalba jutás az idei célunk! Insedo Veszprém Kosárlabda Klub Veszprémi kosárlabda: Az élvonalba jutás az idei célunk! Ambiciózus terveket szövöget az idén hetvenöt éves veszprémi férfi kosárlabdaklub. Az NB I/B Piros csoport előző idényét a hatodik helyen záró Insedo Veszprém KK a következő évadban szeretné kiharcolni az NB I/A csoportba jutást, a második évben stabil középcsapattá válna, a harmadikban pedig már az élvonal meghatározó együttesévé lépne elő. Naményi Miklós ügyvezető igazgató a Vehírnek elmondta, a magyar sportfinanszírozástól független, piaci alapon működő klubot építenek. Be akarják bizonyítani, hogy a veszprémi közönség szereti a kosárlabdát, a sorsdöntő meccseik akár több ezer nézőt is vonzhatnak. 2026. szeptember 1. 17:01 A hatodik helyen zárta a bajnokságot a Veszprémi Kosárlabda Klub Insedo Veszprém Kosárlabda Klub A hatodik helyen zárta a bajnokságot a Veszprémi Kosárlabda Klub Az idegenben elszenvedett tizenkilenc pontos veresége után hazai környezetben csütörtökön tizenöt ponttal legyőzte az Újbuda MAFC együttesét a Insedo Veszprém KK, amely így a hatodik helyen fejezte be az NB I/B piros csoport idénybeli küzdelmeit. 2026. május 21. 21:12 Csütörtökön pótolja idényzáró mérkőzését az Insedo Veszprém KK Insedo Veszprém Kosárlabda Klub Csütörtökön pótolja idényzáró mérkőzését az Insedo Veszprém KK A heves esőzések miatt elhalasztott Újbuda MAFC elleni találkozót május 21-én, csütörtökön 18.00 órakor rendezik meg a Vetési Albert Gimnázium tornacsarnokában. Az Insedo Veszprém KK-nak tizenkilenc pontos hátrányt kell ledolgoznia az ötödik hely megszerzéséhez. 2026. május 16. 15:41

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.