Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 12. Pongrác
Veszprém
18°C
2024. május 12. Pongrác
Veszprém
18°C

A Veszprémi Szemle már maga is egy csipetnyi történelem

2023. november 25. 11:44
Konferenciával ünnepelték a Veszprémi Szemle helytörténeti folyóirat fennállásának harmincadik évfordulóját pénteken a múzeumban.

A vendégeket dr. Tölgyesi József, a Szemle alapító főszerkesztője köszöntötte. Bemutatta azt a kiadványt, amit az elmúlt harminc év írásaiból válogattak össze, és ami hűen tükrözi a folyóirat tudományos színvonalát – hiszen a lapban fennállása során a tudományos élet számos kiemelkedő alakja publikált. Megjegyezte, hogy a Szemle a tős-gyökeres veszprémiek mellett a beköltözőknek is érdekes lehet, hiszen ezen keresztül megismerkedhetnek a város történelmével, szellemiségével. 

Dióssy LászlóDióssy László

A helytörténeti folyóiratot indulásakor felkaroló egykori városvezető, Dióssy László felidézte: 1993-ban ifjú polgármesterként, egy még a szárnyait próbálgató képviselőtestülettel számos problémát kellett megoldaniuk, abban a ciklusban rakták le az önkormányzatiság alapjait Veszprémben, de mindannyiuk számára fontos volt a lokálpatriotizmus. A legelső számban jelent meg egy felhívás, hogy jöjjön létre pantheon, ahol a város életében jelentős szerepet játszó veszprémieknek emléket állítanak – ez később a Tűztorony udvarán meg is valósult. Dióssy megjegyezte: harminc év még nem olyan történelmi távlat, amelyből reális mérleget vonhatnánk az eredményeinkről, de ha jól dokumentáljuk a történéseket, később sokkal nagyobb esély lesz világos képet alkotni a korszak jelentőségéről. 

Porga GyulaPorga Gyula

Porga Gyula jelenlegi polgármester szerint a jövőről való gondolkodás visz előre, ezt azonban meghatározza az a minta, amit elődeink mutattak. A múltban több példát is találunk arra, amikor a nehéz időszakokban Veszprémben az építkezés mellett döntöttek: Szent István, miközben az állam felépítésén dolgozott, püspökséget alapított a városban; Volkra Ottó püspök a török idő után romokban álló várban iskolát alapított; ahogy az első világháború kellős közepén is a veszprémiek minden nélkülözésük és fájdalmuk ellenére közadakozásba kezdtek a zeneiskola megalapítására. Ez a példa, hogy a nehéz időkben a mindennapok kihívásain felülemelkedve is előre kell tekinteni, iránymutató. A polgármester megköszönte mindazok munkáját, akik a folyóirat hasábjain elérhetővé és megismerhetővé teszik a múltat, annak ismerete és tisztelete ugyanis szilárd alapot teremt a jövőnek, amire építkezni lehet.

A nap során Debreczeni-Droppán Béla bemutatta a Honismeret folyóiratot; dr. Kanász Viktor Veszprém és a szentszéki diplomácia az 1550-es években fennálló kapcsolatáról tartott előadást; prof. dr. Solymosi László a 13. század veszprémi püspökeit mutatta be; Szoboszlay Gergely a veszprémi vár középkori és kora újkori falairól és erődítéseiről beszélt; Kékesi Márk a veszprémi várban talált 17-18. századi számolózsetonokról számolt be; Hegyi Dóra a székesegyház altemplomának kutatását vázolta fel; míg Harazin-Szabó Krisztina az altemplomban feltárt temetkezések ruházatainak restaurációját mutatta be. 

vehir.hu
Szalai Csaba
további cikkek
A múltba enged betekintést Öskün a helytörténeti kiállítás A múltba enged betekintést Öskün a helytörténeti kiállítás Szombat délelőtt ünnepélyes keretek között megnyílt a helytörténeti kiállítás, a Mecset utca 11. szám alatt. Sokak munkája a ház, hatalmas összefogás eredménye, de akit mindenképpen ki kell emelni a gyűjtemény összehozása kapcsán, az Magyar Józsefné Ilus. ma 10:54 Az ünnep képes jövőt teremteni Az ünnep képes jövőt teremteni A Veszprémi Főegyházmegye társvédőszentjének, Boldog Gizellának tiszteletére Dr. Udvardy György érsek tartott szabadtéri szentmisét Veszprémben a Szentháromság téren, szombat délelőtt. A misét követően Fekete Gyöngyi, a Veszprémi Főegyházmegye Családpasztorációs Irodájának egykori vezetője vehette át a Gizella-díjat, példamutató munkájáért. ma 10:51 Átadták a Gizella-díjakat Átadták a Gizella-díjakat Szombat este a hét megkoronázásaként a Gizella-díjak átadására is sor került. Idén Kellerné Egresi Zsuzsanna, Lugossy László, valamint a Zonta Club érdemelte ki az elismerést. tegnap 20:51 Kéz a kézben az Egry Úti Óvodában Egry úti Óvoda Kéz a kézben az Egry Úti Óvodában Az Egyetemvárosban található Veszprémi Egry Úti Óvodában nyílt családi napot tartottak azoknak, akik még nem látták belülről az intézményt. A kicsiket és nagyokat egyaránt izgalmas programokkal várták egész péntek délután.   tegnap 14:39

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.