Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

„Megszereztük az első győzelmünket!"

2010. szeptember 1. 19:26
A Veszprém FC balhátvédjének élménybeszámolója az együttes idénybeli első, Győr II elleni győzelméről.

Amire a múlt héten végig készültünk, a csapat tökéletesen végrehajtotta, s ennek győzelem lett az eredménye.


Leitold Tamás

A körülmények csodálatosak voltak. A győri stadion lenyűgöző, a pályák pedig tökéletes állapotban tündököltek. Sok visszajátszóra számítottunk a vendéglátóknál, ami részben meg is valósult. Öt játékos szerepelt a második csapatban az első keretből, ami azért emelheti a győzelmünk értékét.

A mesterünk kitűnő taktikát dolgozott ki a mérkőzésre, amellyel a kisalföldi legénység nem igazán tudott mit kezdeni. Mintha az elején lebecsült volna minket az ellenfél, s ez a hatás olyan alaphangulatot adott nekünk, amellyel sikerült lélektani előnybe is kerülnünk.

Hiába birtokolták többet a hazaiak a labdát, előre játékban ötlettelenek voltak a mi betömörült védekezésünkkel szemben. Ezáltal mi tudtunk kontrázni, voltak lehetőségeink. A védelem most a helyén volt, és kapott gól nélkül sikerült lehozni a meccset. Egyedül az ellenfél pontrúgásainál akadtak gondok: a sok magas ember elosztása nem volt könnyű, de sikeresen megoldottuk a problémát. Sikerült megszereznünk a vezetést, nem is érdemtelenül, mert hiába birtokoltuk kevesebbet, a labdát helyzetig nekünk sikerült eljutni. A vezetésünket most sikerült megtartanunk, és a mérkőzés végén növelni is tudtuk előnyünket. A mérkőzést talán már előbb is eltudtuk volna, dönteni, de kétszer is ziccert hibáztunk második félidő közepén. Félő volt hogy a néhány kihagyott gól szerzési lehetőség megbosszulhatja magát a mérkőzés vége felé, de hála isten nekünk sikerült gólt elérni ez által bebiztosítani a győzelmet.

A második gólunkat pedig épp egy olyan játékos szerezte, aki úgymond győri tulajdonban van, de kölcsönjátékosként most a Veszprém csapatát erősíti. Itt említeném meg, hogy a csapatból hárman is voltak, akiknek közük volt egykoron az ETO-hoz. Nekik ez plusz motivációt is jelentett a mérkőzésen, hogy megmutathassák milyen játékosok is valójában.

Az első győzelemnek örülhettünk, amely önbizalmat adott a csapatnak, viszont a héten már a következő összecsapásra kell összpontosítanunk. A siker erőt adott a társaságnak, a heti edzéseknek sokkal jobb így hozzáállni. Bizakodva várjuk a hétvégi mérkőzést a Szigetszentmiklós ellen. Szeretnénk ismét bemutatni a hétvégi fegyelmezett játékot. A héten ugyanúgy készülünk, mint az eddigi mérkőzésekre, és bízunk benne, hogy a hazai pálya előnyét is ki tudjuk használni, s a kilátogató szurkolóinknak, nézőknek örömet tudunk szerezni.

Leitold Tamás

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.