Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fidesz: aljas rágalomhadjárat riogatja a nyugdíjasokat

2008. június 5. 13:28 // Forrás: mno.hu
A Fidesz szerint a szocialisták ismét rágalomhadjáratot indítottak, ezúttal a nyugdíjasokat riogatják és verik át; erről Soltész Miklós (KDNP) és Iván László (Fidesz) beszélt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A két politikus arra reagált, hogy szerdán több napilapban megjelent a Nyugdíjasok Budapesti Szövetségének hirdetése, amelyben azt írták, Orbán Viktor ismét a nyugdíjasoktól venne el. A hirdetés utal arra, hogy a Fidesz elnöke kiszivárgott beszédében a nyugdíj befagyasztásáról beszélt, azonban – a nyugdíjasszervezet szerint – ha csak a kifizetett juttatások reálértékét őrzik meg, akkor legalább 15 ezer forintot veszíthet évente egy átlagos nyugdíjas.
Soltész Miklós szerint a szocialisták megkezdték a választási kampányt, és az „aljas módon megindított rágalomhadjárat” a legkiszolgáltatottabb réteget, a nyugdíjasokat célozza meg.
Feltette a kérdést: miből fizette ki ezt a minimum két és fél millió forintba kerülő hirdetést a szocialista kötődésű Nyugdíjasok Budapesti Szövetsége, amelynek vezetője MSZP-s önkormányzati képviselő volt, valamint a szociális miniszter delegáltja a Nemzeti Civil Alapprogramban. A kereszténydemokrata képviselő megjegyezte: a nyugdíjasszervezet korábban másfél millió forintot kapott az alapprogramból.
A fideszes Iván László arról beszélt, hogy a kormány koncepciós demagógiába kezdett annak érdekében, hogy visszaszerezzen valamit elvesztett népszerűségéből.
Mint mondta, tavaly 3,8 százalékkal csökkent a nyugdíjak reálértéke, minden magyar nyugdíjas 30 ezer forintot veszített, míg ha az Orbán Viktor-féle javaslat valósult volna meg, akkor 30 ezer forinttal többet kaptak volna. Kitért arra, hogy a Fidesz szerdán 21 nyugdíjasszervezet képviselőivel írt alá megállapodást, amelyben garanciát vállalt a nyugdíjak reálérték-csökkenésének megakadályozására.
Soltész Miklós hangsúlyozta: a szocialisták Gyurcsány Ferenc vezetésével ugyanazt az aljas kampányt kezdték el, mint ami „megszokható” volt tőlük, hiszen 2006-ban sem mondták el, hogy fizetős lesz az egészségügy, és jelentős gázáremelésre, távhő- és villanyáremelésre lehet számítani.
Az MSZP azt sem mondta el, hogy 2008-tól 8 százalékkal kevesebb nyugdíjjal lehet majd nyugdíjba menni, és azt sem, hogy szigorítják a nyugdíj melletti munkavállalás szabályait – tette hozzá.
Beke G. László
további cikkek
Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. ma 14:28 Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Javában zajlik az a munka, amely során frissítik a város közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepcióját. Az erre létrehozott munkacsoport vezetője, Pálinkás Roland hétfőn számolt be a legújabb fejleményekről. ma 13:56 Bér-, albérlet-, utazási és képzési támogatást kapnak a 30 év alattiak Bér-, albérlet-, utazási és képzési támogatást kapnak a 30 év alattiak A kormány Ifjúsági garancia plusz programja négy pillérre épül: bértámogatásra, lakhatási és utazási támogatásra, valamint átképzésre - ismertette Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. ma 11:48 Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok Azok a fiatal felnőttek, akik ebben a tanévben töltik be a 18. életévüket, és szeretnék bejárni Európát, kedd déltől két hétig újra regisztrálhatnak az ingyenes, Európa 32 országába érvényes Interrail vonatbérletre - tájékoztatott a MÁV-START. ma 9:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.