Miért éppen most?
Hogy megértsük a kialakult helyzetet, a felszín alá kell néznünk, ahol egyből feltűnik a modern kor aranya, az olaj. A közel-keleti országok luxusát látva nehéz elhinni, márpedig igazolt tény, hogy valójában Venezuela az az ország, amelyik a földbolygó legnagyobb olajkészletén ül, mégis az elmúlt évtizedben a modern kor egyik legsúlyosabb gazdasági összeomlását élte meg az állam számos elhibázott gazdaságpolitikai intézkedés következtében.
Ugyanakkor a mostani akció a hivatalos amerikai indoklás szerint nem a nyersanyagért, hanem a narkoterrorizmus elleni harc miatt történt. A Fehér Ház szerint a Maduro-rezsim valójában egy gigantikus drogkartellé alakult át, amely évente 250 tonna kokainnal mérgezte az észak-amerikai piacot.
Ez viszont csak a felszín és az egyik ok a sok közül, mondhatni egy kommunikációs narratíva. A háttérben a már említett olaj és több másik geopolitikai tényező is szerepet játszott a mostani venezuelai helyzet kialakulásában.
2024-ben nemzetközi megfigyelők által is elcsaltnak minősített venezuelai választás után Washington türelme elfogyott, különösen, amikor Caracas egyre szorosabbra fűzte viszonyát az USA riválisaival. Orosz hadihajók jelentek meg a Karib-tengeren, kínai hitelek áramlottak az energiaszektorba, és iráni drónokat kezdtek összeszerelni venezuelai üzemekben. Ez aktiválta a Donroe-doktrínát, a Monroe-elv radikális újraértelmezését, amely kimondja, hogy az Egyesült Államok nem tűr meg idegen katonai és gazdasági befolyást a nyugati féltekén.
Donald Trump amerikai elnök figyeli, ahogy Dan Caine tábornok a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke a sajtóval beszél az amerikai katonai akciót követően (Jim Watson/AFP Getty Images)
Sebészeti pontosság és politikai sokk
A hadművelet a 21. századi hadviselés mintapéldája volt. Az F-22-es és F-35-ös lopakodók gyakorlatilag „lekapcsolták a villanyt” Venezuelában. Az elektronikai zavarás miatt a radarok elvakultak, a kommunikációs csatornák elnémultak. Az orosz SZ-300-as védelmi rendszereknek esélyük sem volt a reakcióra, mielőtt precíziós bombák megsemmisítették volna őket. A Delta Force egységei percek alatt foglalták el az elnöki palotát, és „csomagként” emelték ki a célpontokat, Maduro elnököt és feleségét, akiket állítólag álmukban ért a rajtaütés és nem sokkal később már egy amerikai hadihajó fedélzetén találták magukat.
A legnagyobb meglepetést azonban a következő nap hozta. A várakozásokkal ellentétben Washington nem adta át a hatalmat a legitimnek tekintett ellenzéki vezetőknek, Edmundo Gonzáleznek és Maria Corina Machadónak. Ehelyett az USA bejelentette, hogy amerikai tisztviselőkből álló testület irányítja majd az országot.
A döntés hátterében a bizalomhiány és a „reimbursement” (visszatérítés) elve áll. Washington nyíltan közölte, hogy a katonai akció és az újjáépítés költségeit Venezuela olajbevételeiből fogják levonni. Ez gyakorlatilag egy állami szintű végrehajtási eljárás, ahol az USA kezeli a csapokat, hogy garantálja a befektetései megtérülését és a stabil olajtermelést.
Nicolas Maduro és felesége, Cilia Flores bilincsben (Fotó: XNY / Star Max / Getty Images)
Jövőbeli forgatókönyvek, avagy a siker és a bukás határmezsgyéjén
A jelenlegi helyzet kaotikus, és a jövő három markánsan elkülönülő irányba indulhat el:
1. Az optimista „Marshall-terv” modell
Ebben a verzióban a venezuelai hadsereg maradéka, látva a technológiai fölényt, harc nélkül leteszi a fegyvert vagy átáll. Az amerikai adminisztráció belátja, hogy helyi legitimáció nélkül nem maradhat, ezért fokozatosan bevonja a González-kormányt. A Chevron és más olajóriások gyorsan stabilizálják a termelést, a nemzetközi segélyek megállítják az éhezést, az infláció pedig a dollárosítás hatására összeomlik. Venezuela egyfajta „karibi Dél-Koreává” válik. Amerikai védőernyő alatt gazdasági fellendülés indul, amely évtizedekre biztosítja a nyugat energiaellátását.
2. A „Pálmafás Irak” – A mocsár forgatókönyv
Ez a realista veszély. Bár a reguláris erők vereséget szenvedtek, a rezsim által korábban felfegyverzett félkatonai bandák és az elkötelezett chavisták gerillaháborúba kezdenek. Az olajvezetékek elleni szabotázsakciók és a városi terrorizmus miatt az USA kénytelen lesz tartósan és jelentős létszámban katonákat állomásoztatni az országban. A költségek elszállnak, a helyi lakosság pedig a „felszabadítókat” megszállóknak kezdi látni. Ez a forgatókönyv nemcsak Venezuelát tenné kormányozhatatlanná, hanem az USA-ban is belpolitikai válságot okozna a növekvő veszteségek miatt.
3. Regionális dominóhatás és globális válság
A legsötétebb lehetőség a konfliktus kiszélesedése. Ha a harcok elhúzódnak, újabb menekülthullám (akár 5-10 millió ember) indulhat meg, ami destabilizálja Kolumbiát, Brazíliát és egész Latin-Amerikát. Kína és Oroszország, féltve befektetéseit, „proxy” háborút indíthat, fegyverekkel látva el az ellenállókat. Ha az olajexport teljesen leáll a harcok miatt, az amerikai finomítók dízelhiánnyal szembesülnek, ami kihat a szállítmányozásra és globális élelmiszerár-robbanáshoz vezethet.
Veszélyes precedens
Az Operation Absolute Resolve sokan úgy értelmezik, mint egy kísérletet a világrend újraírására. Washington üzenete egyértelmű: a szuverenitás nem védlevél a narkoterrorizmus vagy a geopolitikai „árulás” ellen. Ha a kísérlet sikerül, az USA visszaszerzi dominanciáját a kontinensen. Ha azonban elbukik, Venezuela egy olyan fekete lyukká válhat, amely magával rántja az egész régió stabilitását és a globális gazdaság törékeny egyensúlyát. A világ lélegzetvisszafojtva figyel, hiszen a játszma tétje már régen nem csak egy ország sorsa, hanem a 21. századi nagyhatalmi politika alapelvei.
