Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Vajon kicsoda a magyar tévétörténet egyik legismertebb arca, akire a veszprémi utca embere is hasonlított a keddi havazásban?

2026. január 9. 11:08
Kedden mindenki, aki gyalog merészkedett ki az utcára, egy kicsit tévésztárnak érezhette magát. Na, nem feltétlen Bruce Willis-nek az Armageddonból, hanem egy másik, a magyar képernyők egyik legismertebb karakterének, aki alig pár másodpercig tűnt csak fel hetente a tévében, mégis egy ország emlékezetébe beleégett. Utánajártunk annak a rejtélyes sarkkutatónak, aki a Delta tudományos magazin főcímében szerepelt, közben pedig rátaláltunk sok más érdekességre is az ikonikus műsor sokak szerint hátborzongató introja kapcsán.

A Delta főcímzenéje a Kádár-korszakban a tudomány és a fejlődés szinonimája lett, ám azt akkoriban kevesen sejtették, hogy a vasfüggöny mögött a világ egyik legelső, tisztán elektronikus szerzeményét hallgatják, ami a „hanyatló nyugatról” szivárgott be a hazai tévétörténelembe.

A hipnotikus hatású mű eredetileg a Song of the Second Moon (A második hold dala) címet viselte, de különlegessége nem a címében, hanem az alkotói zsenialitásában rejlik.

1957-ben két holland mérnök, Tom Dissevelt és Kid Baltan készítette el a zenét a Philips kutatólaborjában. A duó – stílszerűen – a The Electrosonics nevet választotta. Jóval a modern szintetizátorok kora előtt járunk még, így minden futurisztikus hangeffektust saját gyártású, analóg elektronikai eszközökkel, „kézműves” módon kísérleteztek ki. Igazi „space-zene” volt egy olyan korban, amikor a valódi űrverseny még épp csak elkezdődött.

De hogyan került a holland elektronika a Magyar Televízió képernyőjére? A válaszért egy kalandos lemezbeszerzésig kell visszamennünk. Belohorszky Károly, a Magyar Rádió technikai rendezője egy csehszlovákiai útja során bukkant rá az ominózus 1957-es korongra.

Bár akkor még ő sem volt tisztában azzal, mekkora zenetörténeti kincset tart a kezében, vagy hogy pontosan kik is azok az „elektroszonikusok”, a fülére hagyatkozott. Amikor a televíziótól felkérték, hogy keressen valami hatásos aláfestést a készülő tudományos magazin képsoraihoz, ő ezt a lemezt húzta elő a táskájából.

A Delta zenéje mellett a főcímben megjelenő rövid jeleneteknek is van egyfajta rejtélyes mivolta, talán éppen azért, mert a műsor a tudományos eredményeket, az ismeretlen kutatását mutatta be.

A képsorok között megjelennek sarkköri kutatók is, akiről sokan hitték azt, hogy az itt látható, zord körülmények egy valódi expedíció dokumentumfelvételein tűnnek fel. Az igazság azonban más. Mindez egy gondosan megrendezett díszlet csak. A szánt húzó, majd elszántan hátratekintő férfiak az 1948-as brit sikerfilm, a Scott of the Antarctic szereplői.

Az a bizonyos visszanéző arc, amely szinte beleégett a magyar nézők emlékezetébe, valójában Reginald Beckwith színészé, aki a filmben Bowers hadnagyot alakította. A jelenet az 1911-es tragikus brit Antarktisz-expedíció egyik pillanatát idézi meg, amikor a hadnagy a tengerész zsargon klasszikus fordulatával, egy rövid „Aye, aye, sir!”-rel (azaz: „Értettem, uram!”) nyugtázza a Robert Falcon Scott kapitányt megformáló John Mills parancsát.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.