Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Trianon a nemzeti egység ünnepe

2008. június 5. 15:48 // Forrás: Veszprém Megyei Önkormányzat sajtóreferens
Az emlékezés nem lehet csupán fájdalomba süppedő, abból erőt kell merítenünk, figyelmeztető jel számunkra - utalt a trianoni békeszerződésre dr. Navracsics Tibor országgyűlési képviselő, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője június 4-én, Sümegen a Trianoni emléknapon és alapkőletételen a Kossuth parkban.
Meghatározó és mindig visszatérő jelkép a turulmadár a magyar történelemben
- tekintett a múltba Varga Norbert történész, Hegykő alpolgármestere. A
Kárpát-medencében több, mint kétszáz turulszobor található, mely jelzi a
magyarság sorsközösségét. Ez a madár egy olyan szimbólum, melyet minden
magyar magáénak tekint.

2004 december 5 -ét is arra a gyászlapra  kell felírni, mint 1920 június
4-ét - vont párhuzamot az események között Végh László sümegi
alpolgármester, aki reményét fejezte ki, hogy egy év múlva a sümegiek is
egy turul árnyékában állhatnak. A leendő szobor helyszínén az 1920-as évek
végén épült fel az országzászló, mely akkor trianoni emlékhely volt. Ezt
1945 után lerombolták, és azokból a kövekből építették fel a szovjet hősi
emkékművet, amit az itteni emberek 1956 október végén döntöttek romba. Ez
a hely kultikus hellyé válik, ahol feltöltődhetünk - fogalmazott.
Dr. Navracsics Tibor szerint az alapkőletétel újrakezdés. Egy új
vállalkozást jelent, mellyel a közösség erősebbé válik, jelzi, hogy meg
tud tartani néhány olyan elemet a múltból és a jelenből, mely a jövőnek
fontos lehet. Az alapkőletétel újrakezdés, mellyel hidat  akarunk verni
múlt és jelen közé, át akarjuk hidalni a felejtés évtizedeit -
hangsúlyozta.
Hozzátette: a kommunizmus alatt nem lehetett emlékezni Trianonra.
Megpróbálták elvenni a magyar nemzet emlékezetét abban bízva, hogy ezzel
életerejét is megtörik. Ha egy közösséget el akarnak pusztítani, nemcsak
fizikailag lehet megtenni, hanem avval is, ha elveszik a kultúráját, az
emlékezetét. Trianon és 1956  esetében is erre történt kísérlet.

Az országgyűlési képviselő szerint megpróbálták kitörtölni Trianon emlékét,
azt a fájdalmat, amely az emlékezéssel jár. Látjuk a történelem, a nemzet
életereje, emlékezete az erősebb. Akik megpróbálták kitöröltetni a múltat
az emberek emlékezetéből, ma a fejüket lehajtva ott állnak az
emlékhelyeknél, és egy-egy szál virágot helyeznek el. Győzött a
történelem, az emlékezet, a nemzeti szolidaritás. Trianon emlékét nemcsak
a második világháborút lezáró párizsi békeszerződéssel írták újra, hanem
84,5 évvel majdnem napra pontosan a trianoni békeszerződés aláírása után
is megerősítették. Különös fájdalom, hogy ezúttal nem idegen hatalmak
erősítették meg, hanem magyar politikai pártok, amelyek olcsó és mocskos
politikai propaganda tárgyává tették a határon  túli magyarok kettős
állampolgárságát, a magyar nemzet egységét. Kampányoltak, hogy mindenki
higgye el és hírdesse a határon túli magyarok nem kívánatosak
Magyaroszágon - mondta a vezérszónok.
Ez az emlékjel, és alapkőletétel jelzi, ideiglenes csatákat nyerhetnek, de
a nemzeti szolidaritás fog győzedelmeskedni.
Az emlékezés nem lehet csupán a fájdalomba süppedő, abból erőt kell
merítenünk! Tiranonnak figyelmeztető jelentősége, üzenete van számunkra:
megalázhatnak minket, de meg nem törhetnek. Ez a nap az együvé tartozás
ünnepe, arra kell emlékeznünk, ha összefogunk, ha összetartozunk, erős
Magyarországot,  jövőt építünk. Trianonra, a nemzeti együvé tartozásra
emlékezve, akaraterővel újra tudjuk építeni Magyarországot - tekintett
előre az országgyűlési képviselő.
Az ünnepi beszédek után üzenetet artak alá az utódoknak, melyben többek
között ez állt: 1920 jnius 4-én olyan sebet ehtettek az ezeréves magyar
állam testén, amely ma, 88 évvel később is sajog. Őseink, Sümeg városa,
történelmünk során töbször is példát mutatott hazaszeretetből,
önfeláldozásból. Ezért elhatároztuk, városuk szívében olyan jelet hagyunk
hátra a jövő nemzedékének, amely örök mementója hazánk szétszabdalásának,
a nemzet fájdalmának, és egyúttal kifejezi a nemzet méltóságát és erejét,
a haza feltámadásába vetett hitünket- fogalmaztak a helybeliek.
Az üzenetet tégelyben földbe tették, amelyre dr. Navracsics Tibor,
Lasztovicza Jenő elnök és dr. Rédey Zsolt polgármester elhelyezték az
emlékmű alapkövét. A turul szobor Madarassy István ötvös-szobrász művész
monumentális alkotása lesz az emlékparkban Sümegen.
Zatkalik-Peresztegi Virág
további cikkek
Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok Azok a fiatal felnőttek, akik ebben a tanévben töltik be a 18. életévüket, és szeretnék bejárni Európát, kedd déltől két hétig újra regisztrálhatnak az ingyenes, Európa 32 országába érvényes Interrail vonatbérletre - tájékoztatott a MÁV-START. ma 9:11 Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra választás 2024 Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra Hétfő délelőtt hivatalosan véget ért az a több hónapig tartó politikai egyezkedés, aminek a végén Gerstmár Ferenc LMP-s baloldali önkormányzati képviselő az Adamecz Zoltán nevével fémjelzett Együtt Veszprémért civil összefogáshoz csatlakozott. Ezzel együtt nyilvános lett az a tizenkét fős lista is, amivel elindulnak a júniusi önkormányzati választáson. tegnap 19:20 Irán megtámadta Izraelt, Orbán Viktor összehívta a Védelmi Tanácsot iráni drón- és rakétatámadás Irán megtámadta Izraelt, Orbán Viktor összehívta a Védelmi Tanácsot Iránból több száz drónt indítottak Izrael irányába szombat éjszaka óta. A légitámadások következményeinek értékelésére Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap délutánra összehívta a Védelmi Tanácsot a Karmelita kolostorba. 2024. április 14. 10:36 Gyümölcsöt terem a plébánia kertje Gyümölcsöt terem a plébánia kertje A tényleges szüretre ugyan még várni kell pár évet, de az alapok már adottak hozzá. 2024. április 13. 22:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.