Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ismét az élmezőnyben van a Lovassy egy országos rangsorban, de egy másik veszprémi iskola is kiemelkedő eredményt ér el.

ma 13:15 // Forrás: mti
Rég nem látott létszámokkal dübörögnek a pedagógusképző felsőoktatási intézmények, lesz tehát tanár, lesz tehát jövő - hangsúlyozta a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára az országos gimnáziumi rangsor díjátadó gálán csütörtökön a budapesti Várkert Bazárban, ahol az is kiderült, hogy a Lovassy László Gimnázium ezen a listán is az élmezőnyben van, de egy másik veszprémi iskola is megjelent a díjazottak közt.

Maruzsa Zoltán a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és az Oktatási Hivatal (OH) közös rendezvényén úgy fogalmazott: innovációkat vezettek be az oktatásban, és túl vannak egy jelentős béremelésen, aminek köszönhetően emelkedik a pedagóguslétszám, befelé áramlik a munkaerő az iskolákba.

"Együtt még erősebb, még sikeresebb köznevelési rendszert építünk" - jelentette ki, hozzátéve: vannak és lesznek kiváló igazgatók. Az államtitkár elmondta, az MCC és az OH második alkalommal készítette el a száz legjobb gimnázium listáját, ami szavai szerint nagy felelősség, hiszen "önbeteljesítő jóslat hatása van egy ilyen rangsornak."

Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója azt mondta, a rangsor összeállítását megelőzően egy húszállomásos országjáró turnét szerveztek, ahol arról beszélgettek, milyen oktatási, pedagógiai, szakmai szempontok szerint érdemes egy ilyen rangsort elkészíteni.

"Jó érzés, hogy a mi diákjaink szívesebben olvasnak szépirodalmat, és sokkal fontosabbnak tartják az olvasást, mint más országok fiataljai" - hangsúlyozta, kiemelve: a szakmai siker eléréséhez tudással kell rendelkezni.

Szalai Zoltán szerint két dolog fontos van a magyar oktatási rendszerben, a teljesítményorientáció és a közösségépítés.

"Egy olyan világban, ahol egyre nagyobb a társadalmi mozgás, egyre nagyobbak a változások, a társadalmi mobilitás, igenis jónak kell lenni, tudással kell rendelkezni" - magyarázta, hozzátéve: az egészséges teljesítményorientáció megtartása és a kor kihívásaihoz való adaptálása elengedhetetlen.

Az oktatási rendszer másik ereje a közösségépítés - állapította meg a főigazgató, hozzátéve: az együttlét öröme fontos nevelési erő. Szalai Zoltán közölte: elindították a gimnaziumirangsor.hu honlapot, ahol interaktívan böngészhetők a legjobb gimnáziumokkal kapcsolatos adatok.

Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatója (b), mellette Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke (b2) és Magyarország 10 legjobb gimnáziumának képviselői az országos gimnáziumi rangsor díjátadó gálán, az MCC és az OH közös rendezvényén a Várkert Bazárban 2026. január 15-én. MTI/Soós LajosSzalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatója (b), mellette Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke (b2) és Magyarország 10 legjobb gimnáziumának képviselői az országos gimnáziumi rangsor díjátadó gálán, az MCC és az OH közös rendezvényén a Várkert Bazárban 2026. január 15-én. MTI/Soós Lajos

Az MCC vármegyei bontásban is közzétette a legjobb iskolát, itt Veszprémben a Lovassy László Gimnázium végzett az élen, az országos listán pedig negyedik helyen szerepel, legjobb vidéki középiskolaként.

Az országos lista első tíz helyezettje:

1. Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium;
2. ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium;
3. Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium;
4. Lovassy László Gimnázium;
5. Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium;
6. Szent István Gimnázium;
7. Budapesti XVII. kerületi Balassy Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium;
8. ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium;
9. Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium;
10. Kőrösi Csoma Sándor Két Tanításai Nyelvű Baptista Gimnázium.

Az ünnepi eseményen különdíjakat is átadtak - az iskolai egészség és diáksport kategória három dobogós helyezettje között pedig második helyen egy veszprémi iskola áll, a Noszlopy Gáspár Gimnázium és Kollégium.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.