A kollázs műfaja mostoha gyermeke a képzőművészetnek: kívül esik a fősodron, nem kerül be a ma már (vagy – remélhetőleg – még) nem létező művészettörténeti tankönyvekbe, s így az emberek többsége nem is tud mit kezdeni vele. Utoljára óvodában találkozunk a vagdosás és ragasztgatás, az elbontás és újjáépítés örömével, és így az egész műfaj gyermekinek érződik, kívül esik a magas művészetről kialakult gondolkodásunkon.
A Művészetek Háza ezt a status quót, ezt a beidegződést kérdőjelezte meg azáltal, hogy a kollázs műfaját a gyanútlan járókelők látóterébe helyezve, a Mindszenty utcai körforgalom aluljárójában (a Szilágyi Lackó nevét viselő utcagalériában) szervezett kiállítást Fenyvesi Ottó József Attila-díjas költő, író, szerkesztő, képzőművész munkáiból.
De mégis hogy lehet Fenyvesi Ottó egyszerre költő, aki verseket ír, és képzőművész, aki ragasztgat – történetesen kollázsokat? – ezzel a kérdéssel indította megnyitóbeszédét Fenyvesi Áron művészettörténész, az alkotó fia csütörtök délután. Rámutatott: ma, a hiperspecializáció korában egyre kevésbé elképzelhető egy ennyire összetett identitás, hiszen jellemzően még a szakmánkon belül is egy-egy szűk területre korlátozzuk figyelmünket, hegyezzük ki tudásunkat. „Mintha egyre inkább a részekhez értenénk csak, nem az egészhez.” Ezzel a trenddel szemben mesebelinek hat, hogy Fenyvesi Ottó ír, szerkeszt, művészkedik – noha a művészettörténetben ez nem egyedülálló (példaként Kassák Lajos, Kurt Schwitters, Ladik Katalin, Szkárosi Endre nevét említette a beszélő.)
Fenyvesi Ottó és Fenyvesi Áron
Fenyvesi Ottó holisztikus megközelítésében a dolgokat nem szétszálazva, hanem teljes összefüggéseiben kell vizsgálnunk ahhoz, hogy megértsük; nincs értelme részleteket leválasztani belőle. „Ha valaki az apámnak csak a kollázsait ismerné, és a költészetét egyáltalán nem, teljesen más következtetéseket vonhatna le a személyére nézve, vagy művészetére vonatkozóan” – jelentette ki Fenyvesi Áron.
Az alkotó egy olyan generációhoz tartozik, ahol nem volt feltétlenül adott és elérhető minden társadalmi réteg számára a művészeti képzés, sőt, többeket kifejezetten el is zártak ettől. E helyzet ellensúlyozására jelentek meg a polihisztorok, amatőr művészek, kultusza lett a rendszeren kívüliségnek.
A művészettörténész arra is felhívta a figyelmet, hogy Fenyvesi Ottó munkásságának megértéséhez fontos tudni: az 1970-es, ’80-as években új erőre kapott a magyar irodalomban a konkrét vizuális költészet – ez olyan alkotásokat jelöl, amik ugyan betűkből állnak, mégis nézhetők képként is. Ez a gondolat jelenik meg Fenyvesi kollázsaiban is: azok egyszerre olvashatók versként is, ahogy versei is sajátos kollázsos vizuális logikákat lendítenek mozgásba.
Mindez különleges játékra hívja a nézelődőt: tekinthet egészként, vizuális élményként a képre, felfigyelhet a formák, színek játékára – csakhamar kiderül azonban, hogy az agy nem képes nem értelmezni a szöveget. Mindenben jelentést keres, és mire észbe kapnánk, már a kivágott és felragasztott újságcikk-csonkokat bogarásszuk, keressük az eredeti kontextust, és megpróbáljuk felfejteni, hogyan kapcsolódnak össze az eredeti közegükből kiragadott betűk, szavak, bekezdések az új szomszédságukkal.
Fenyvesi Ottó
Méltán dicsérjük az utcagaléria puszta létét is: mert itt a képzőművészet azok látóterébe is bekerül, akik egyébként nem találkoznának vele. A Művészetek Háza azonban ennél ambiciózusabb módon használja ezt a teret: rendszeresen hoz ide olyan munkákat, amelyek távolabb állnak a szépművészetről kialakult általános elképzeléstől (hogy csak egy példát említsek: korábban láthattuk már Szilágyi Zoé alkotásait is ezeken a falakon), és most Fenyvesi kollázsaival is merész, provokatív, gondolkodásra késztető módon kísérli meg tágítani a közízlést. E ponton ki kell emelni Áfrány Gábor nevét, aki kurátorként oroszlánrészt vállalt ebben a nemes küldetésben.
Fenyvesi Ottó József Attila-díjas költő, író, szerkesztő, képzőművész 1954-ben született a vajdasági (akkor Jugoszláviához tartozó) Moholgunarason. 1975-től 1983-ig tagja volt az újvidéki Új Symposion irodalmi-művészeti folyóirat szerkesztőségének, melyet 1983 májusában betiltottak. Lemezlovasként, rádiós és televíziós újságíróként dolgozott. 1991 novemberében települ át Magyarországra, Veszprémbe, ahol több médium munkatársa volt, jelenleg a VÁR UCCA MŰHELY irodalmi-művészeti folyóirat főszerkesztője. 2002 óta a Magyar Tudományos Akadémia észak-dunántúli regionális központjában dolgozik, mint szervezőtitkár. (Forrás: fenyvesiotto.hu)
