A bejárás során a résztvevők megismerhették azt a több lépcsőben megvalósult fejlesztési folyamatot, amely az elmúlt években jelentősen átalakította az egyetem sportinfrastruktúráját. Csillag Zsolt elmondta, hogy a mostani beruházások egy olyan területen valósultak meg, amely korábban kihasználatlanul állt. A sportközpont egykori mosodai és kazánházi részeit fokozatosan alakították át sportcélokra. Az egyetem korábbi konditerme egy pincehelyiségben működött, mára azonban több száz négyzetméteres edzőtér, kardiórészleg, funkcionális terem, szauna és egy modern falmászóközpont is a sportolók rendelkezésére áll. Dr. Edvy László arról beszélt, hogy a Pannon Egyetem hosszú ideje kiemelt figyelmet fordít a sportélet fejlesztésére. Mint fogalmazott, az intézmény történetében szinte egyidős az egyetemi sporttal, hiszen már az 1950-es években létrejött az első sportegyesület. Ma a Veszprémi Egyetemi Sport Club és a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club összesen 22 szakosztályt működtet, amelyekben mintegy 1600 igazolt sportoló versenyez. Az igazgató szerint a hallgatók több mint ötven sportág közül választhatnak, a cél pedig az, hogy ehhez megfelelő infrastruktúra is társuljon. Elhangzott, hogy az elmúlt öt évben nagyjából 650 millió forintot fordítottak sportcélú fejlesztésekre.
Az ország egyik legnagyobb egyetemi mászófala
A bejárás egyik fő állomása az új falmászóterem volt, ahol dr. Selmeczy Géza szakosztályvezető mutatta be a létesítményt. Mint elmondta, a Pannon Egyetem falmászóközössége több mint három évtizedes múltra tekint vissza, a klub 1992 óta működik. Az elmúlt években azonban megfelelő otthon nélkül maradtak, ezért különösen fontos mérföldkőnek nevezte az új terem átadását. A több mint 200 négyzetméteres mászófelület jelenleg egyedülállónak számít a hazai egyetemek között. A falon közel ezer fogás található, amelyekből jelenleg 29 különböző útvonalat alakítottak ki. A pályák a kezdőktől a haladó mászókig minden szintet kiszolgálnak. A szakosztályvezető kiemelte, hogy a létesítmény nem kizárólag az egyetemi közösség számára elérhető, a város lakói is használhatják majd, a kezdőoktatás elindítását pedig a közeljövőben tervezik.
A következő célpont: a régi kémény
A sajtóbejárás végén egy újabb elképzelés is szóba került, amely első hallásra talán szokatlannak tűnik, de a korábbi fejlesztések is hasonlóan merész ötletként indultak. Dr. Edvy László lapunknak elmondta, hogy a campus területén álló régi ipari kéményt szeretnék sportcélokra hasznosítani. A több évtizedes építmény eredetileg a széntüzelésű kazánrendszerhez tartozott, ma azonban már csak emlékeztet az egykori fűtési rendszerre. A tervek szerint a kémény külső felületén mászóútvonalakat alakítanának ki, így az nemcsak látványos eleme lehetne az egyetemi környezetnek, hanem új sportolási lehetőséget is kínálna. Az igazgató hangsúlyozta, hogy a projekt jelenleg még tervezési szakaszban van. A szakmai elképzelések már megszülettek, a tervezőkkel is felvették a kapcsolatot, a megvalósítás ugyanakkor elsősorban a rendelkezésre álló forrásoktól és a jövőbeni pályázati lehetőségektől függ. A sportintézet célja azonban változatlan, minél több hallgatót és veszprémit ösztönözni a rendszeres mozgásra. Ha pedig a tervek megvalósulnak, a Pannon Egyetem kéménye néhány éven belül nemcsak a campus egyik jelképe lehet, hanem egy olyan különleges mászófal is, amely országos szinten is ritkaságnak számítana.