A rendelkezésre álló információk szerint Veszprémben két helyszínen használtak fel - elsősorban kertépítési és díszítő jelleggel - olyan osztrák bányából származó kőzetet, amelyből azbeszttartalmú kőzetet is szállítottak.
A Veszprém vármegyei kormányhivatal arról tájékoztatta a polgármestert, hogy Veszprémben két helyszínen használtak fel osztrák eredetű azbeszttartalmú kőzetet- elsősorban kertépítési és díszítő jelleggel. A Kormányhivatal megállapította, hogy a kőzúzalák nyugalmi állapotban van, azt a jármű forgalom által elzárt területen használták föl, ezért a kiporzás veszélye nem áll fent, így az emberi egészségre ártalmatlan.
Helyszíni bejárás során kiderült, hogy az egyik ingatlan esetében a tulajdonos – az Önkormányzat tudta és engedélye nélkül – a közterületre is helyezett el a kőzúzalékból. Az önkormányzat ezért ma reggel fölszólította tulajdonost, hogy
a Török Ignác utca 3. előtti közterületet – a legszigorúbb egészségügyi védőintézkedések betartása mellett – mentesítse.
A közterület jogtalan használatával kapcsolatban vizsgálatot indítottak, közölte a polgármester.
A másik helyszínen,
a Házgyári út 5.-ben, kizárólag magánterületen helyezték el a kőzúzalékot.
A hatóság álláspontja szerint jelen állapotban a kiporzás veszélye nem áll fent, ezáltal az emberi egészség nincs veszélyben.
Az önkormányzati beruházásokkal kapcsolatban Porga Gyula közölte, hogy a vizsgálat lezárult, a beérkezett kivitelezői nyilatkozatokat egybevetették a hatósági adatokkal, amelyek alapján megállapították, hogy azbesztes kőzúzalékot egyetlen esetben sem használtak fel.
Amennyiben az azbeszt szennyezettséggel kapcsolatban bármilyen további információt tudnak meg - beleértve a kőzúzalék elszállítását is -, arról a lakosságot haladéktalanul tájékoztatják.