„A város nem ház, hanem ember.”
Ezzel a mondattal indította előadását Alföldi György, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke a Pro Bono Veszprémért Egyesület rendezvényén. Szerinte egy város elsősorban az emberekről és a közösségekről szól, ezért „a város arra megy, amerre a városlakók akarják”.
Veszprém jó helyzetből indul
Alföldi szerint Veszprém a magyar középvárosok között kifejezetten kedvező helyzetben van. Kiemelte a város gazdasági helyzetét, a diplomások magas arányát és földrajzi pozícióját.
„Az első üzenetem az, hogy Veszprém iszonyú jó hely így az adatok alapján.”
A Budapest–Bécs térség és a Balaton közelsége komoly előnyt jelent, ugyanakkor a város jövőjét nem lehet kizárólag a közigazgatási határok között vizsgálni. A Veszprémből kiköltözők egy része a környező településeken jelenik meg, vagyis a szuburbanizáció a várost is érinti.
A kérdés ezért nemcsak az, hogyan lehet új lakókat Veszprémbe vonzani, hanem az is, hogyan lehet a várost vonzóbbá tenni azok számára, akik egyébként a környéken telepednének le.
Előbb a város döntse el, mit akar
Alföldi pozitívan beszélt Veszprém gazdasági programjáról, különösen arról, hogy helyi szereplők is részt vettek az elkészítésében.
„A fejlődésnek vagy egy városi fejlesztésnek az egyik legfontosabb ismérve, ha magunk csináljuk ezeket az anyagokat.”
Szerinte a városok gyakran ahhoz igazítják fejlesztéseiket, hogy éppen milyen pályázati pénz érhető el. Pedig szerinte ennek fordítva kellene működnie: előbb a városnak kell eldöntenie, mit akar, és ehhez kell forrást keresnie.
A szocmodern Veszprém is örökség
A hatvanas–hetvenes évek építészetéről Alföldi úgy vélekedett, nem lehet egyszerűen értéktelennek tekinteni.
„Ez is egy örökség.”
A meglévő épületek ráadásul klímavédelmi szempontból is értéket képviselnek: már ott van bennük a felhasznált anyag, energia és munka. Lebontásuk és újjáépítésük ezért nem feltétlenül fenntarthatóbb megoldás.
A cél inkább az lehet, hogy új életet adjunk a meglévő épületeknek. Az adaptív újrahasznosítás révén új funkciókat kaphatnak, miközben javulhat az energetikájuk és használhatóságuk.
A legfontosabb kérdés: szeretünk-e ott lenni?
Miért érzik sokan úgy, hogy Veszprém belvárosán inkább áthaladnak, mintsem időt töltenek ott? Alföldi szerint ezt nem érdemes kizárólag az építészet számlájára írni.
A döntő kérdés: szeretünk-e ott lenni?
Egy jól működő városközpontban találkozunk, leülünk, beszélgetünk, vásárolunk vagy egyszerűen csak időt töltünk. A belváros akkor élő, ha használják, és a lakók sajátjuknak érzik.
Ki dönti el, mi maradjon meg Veszprémből?
Alföldi a berlini Palast der Republik példáját hozta arra, milyen fontos lehet egy város számára, hogy hosszabb időt szánjon saját örökségének megvitatására.
„Nekem ez a húsz év az, ami fontos” – fogalmazott.
Szerinte Veszprémben is szükség lenne hasonló párbeszédre arról, mely épületekhez és terekhez kötődnek a helyiek.
„Nem hiszek abban, hogy egy állami szervben kell az én emlékeimet megvédeni. Nekem kell megvédeni.”
A kérdés tehát nem pusztán az, hogy egy épület szép-e, hanem az, hogy mit jelent a veszprémieknek.
Új életet kell adni a belvárosnak
A belvárosi üzletek eltűnése nem csak veszprémi jelenség. A plázák, a bevásárlóközpontok és az online kereskedelem alapjaiban változtatták meg a vásárlási szokásokat.
Alföldi szerint ezért nem a régi kereskedőutcákat kell egyszerűen visszahozni. Új működési modellekre van szükség. A londoni Carnaby Street példáját említette, ahol az üzletek egyfajta „nyitott plázaként” működnek együtt.
Veszprémben is érdemes lehet a teljes belvárost egységes szolgáltatási térként kezelni. Az üres üzletekben pedig nemcsak kereskedőknek, hanem civil és közösségi kezdeményezéseknek is helyet lehetne adni.
Alföldi szerint nem lehet pontosan megjósolni, hogyan fog működni egy város tíz vagy húsz év múlva. A home office, a digitalizáció, az online kereskedelem és a klímaváltozás gyorsan alakítja át a városi életet.
Ezért szerinte nem feltétlenül nagy beruházásokkal kell kezdeni.
„Kísérletezni kell, és kisebb akciókkal elindulni.”
Egy tér ideiglenes átalakítása, egy üres üzlet közösségi használata vagy egy új zöldfelület kialakítása gyorsan megmutathatja, működik-e egy ötlet. Ami beválik, azt később tovább lehet fejleszteni.
A zöldfelületek közben egyre fontosabbá válnak. Nem pusztán díszítőelemek, hanem a városi hőszigethatás mérséklésének és az élhető köztereknek is fontos eszközei.
Lakhatás nélkül nincs élő belváros
A város jövője szempontjából a lakhatás sem kerülhető meg. Miközben a központi területeken korlátozott az új lakáskínálat, a peremterületek – például Gyulafirátót térsége – intenzíven épülnek.
Ez növeli a közlekedési igényt, a környezeti terhelést, és gyengítheti a belváros népességmegtartó erejét. Alföldi szerint ezért a lakhatás nem pusztán szociális kérdés: A belváros jövőjének egyik feltétele, hogy legyen, aki ott lakik.
Egy valóban élő városközpontnak nemcsak üzletekre és rendezvényekre, hanem lakókra is szüksége van.
Veszprém legnagyobb erőforrása maga a város
Alföldi György előadásából optimista kép rajzolódott ki Veszprémről. A városnak megvan a gazdasági és földrajzi pozíciója, jelentős kulturális és építészeti öröksége, valamint a szakmai, intézményi és civil tudása is.
A kérdés inkább az, hogyan használja mindezt. Talán nem az a legfontosabb, mit kell még felépíteni Veszprémben, hanem az, hogy mit lehet jobban használni abból, ami már megvan.
A meglévő épületeket. A modern városközpontot. Az üres üzlethelyiségeket. A köztereket. A zöldfelületeket. És mindenekelőtt a veszprémiek tudását és véleményét.
Mert ha a város valóban az emberekről szól, akkor Veszprém jövőjéről sem kizárólag beruházásokban és épületekben kell gondolkodni.
Hanem abban, milyen városban szeretnének élni a veszprémiek – és mit hajlandók közösen megtenni azért, hogy ez a város létrejöjjön.
