Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Köztársasági elnökké választották Baka Andrást

2026. augusztus 11. 15:39
A Legfelsőbb Bíróság volt elnökét - akit a kormánypárti Tisza-frakció jelölt államfőnek - titkos szavazáson, 140 igen és 6 nem vokssal választották meg a képviselők. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A parlament azért választott új köztársasági elnököt, mert az alaptörvény tizenhetedik módosításával Sulyok Tamás államfői mandátuma július 20-án 0 órakor megszűnt. Jogköreit az alaptörvény rendelkezései szerint ideiglenesen Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke vette át.

Magyar Péter miniszterelnök korábban azt mondta, Baka András szakmai tekintélye, függetlensége és több évtizedes közjogi tapasztalata biztos alapot jelenthet a következő időszakban.

A Mi Hazánk Tóth Máté energiajogászt javasolta a tisztségre, de csak hat aláírást gyűjtött össze, így nem állíthat jelöltet. A Fidesz pedig korábban közölte, hogy nem vesz részt az államfő megválasztásában, mert Sulyok Tamás elrávolítását illegitimnek tartja. 

Baka András a választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon lép államfői hivatalába.

vehir.hu
további cikkek
Komoly diplomáciai baklövés: a kormány visszakérte az angol királynak ajándékozott lovakat közélet Komoly diplomáciai baklövés: a kormány visszakérte az angol királynak ajándékozott lovakat 2023-ban két lipicai mént ajándékozott Magyarország III. Károly brit királynak a koronázása alkalmából. Most azonban a brit sajtóban olyan információ jelent meg, amely szerint a magyar agrártárca szeretné visszakapni őket. ma 12:17 Veszprém zöld titkai egy kertész szemével közélet Veszprém zöld titkai egy kertész szemével Legtöbben csak átsétálunk a Kossuth utcán, sietve átszeljük a Színházkertet, minden zöld övezeten csak átfutunk, de vannak olyan emberek, akik megállnak és körbenéznek. A számunkra már teljesen megszokott látvány másoknak ritka gyönyörűség. Nyáron városunkban járt Mészáros Zsolt kertész és TikTok-tartalomgyártó, aki megáll egy-egy fa mellett, és hosszasan figyelni. Számára a természet nem háttér, hanem önálló szereplő. Talán ezért is látja egy kicsit másként a világot, mint a legtöbben. ma 11:55 Világkörüli úton lévő francia szakértő dicsérte a veszprémi zöld megoldásokat fenntarthatóság Világkörüli úton lévő francia szakértő dicsérte a veszprémi zöld megoldásokat Franciaországtól Japánig utazik az a zöld megoldásokat kutató szakember aki nemrég Veszprémben mérte fel a helyi fenntarthatósági törekvéseket. Simon Racé Kovács Áron tanácsnok kíséretében járta be a várost és nemzetközi viszonylatban is kiemelkedőnek értékelte az itteni fejlesztéseket. tegnap 13:10

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.