A Külügyminisztérium legfrissebb tájékoztatása szerint eddig 13 olyan magyar állampolgár kereste meg közvetlenül a konzuli szolgálatot, akiknek a gyorsan terjedő lángok miatt el kellett hagyniuk szálláshelyüket. Az érintettek jelenleg biztonságos helyen vannak, többen Splitben, Makarskában, Trogirban, illetve Omis biztonságos övezeteiben tartózkodnak.
A hajnalban segítséget kérő magyarok jelentős része már megkezdte a hazautazást saját gépjárművel vagy tömegközlekedéssel. A külügyi tárca szerint nekik további konzuli segítségre nincs szükségük.
Négy magyar megsérült
Az erdőtűzben négy magyar állampolgár sérült meg, ellátásukról a magyar külképviselet gondoskodott. Közülük jelenleg két ember tartózkodik kórházban, a rendelkezésre álló információk alapján azonban várhatóan még pénteken hazaengedhetik őket.
A konzuli szolgálat jelenleg tíz magyar állampolgár esetében vizsgálja a helyszíni átszállítás lehetőségét. Két ember Splitből szeretne Omisba eljutni, nyolcan pedig az omisi sportcsarnokból szeretnének visszatérni saját szálláshelyükre.
A magyarok helyzetét a helyszínen is segítik a magyar hatóságok. Zadarból két magyar rendőr érkezett, akiknek tájékoztatása szerint az omisi befogadóközpontban eddig 45 magyar állampolgárt regisztráltak. A helyszínre hamarosan a spliti magyar konzul is megérkezik, miközben Zágrábból szintén úton van egy magyar külügyi munkatárs.
A hatóságok nemcsak a közvetlenül segítséget kérőkkel tartják a kapcsolatot. Az Omisban és környékén konzuli védelemre regisztrált magyar állampolgárokat is megkeresték. Öt család, összesen 17 ember jelezte, hogy hazautazása biztosított, és nincs szükségük további konzuli segítségre.
A visszatérésről is egyeztetnek
A magyar külügyi szolgálat folyamatos kapcsolatban áll a horvát hatóságokkal. A magyar állampolgárok konkrét kéréseit továbbítják a helyi szerveknek, miközben arról is folyamatosan egyeztetnek, mikor válhat ismét biztonságossá az érintett szálláshelyek megközelítése és az oda történő visszatérés.
A külügyi tárca tájékoztatása szerint Omis térségében jelenleg már nincs nyílt láng. A horvát tűzoltók és a bevetett Canadair oltórepülőgépek az izzó gócok felszámolásán dolgoznak. Az éjszaka folyamán mintegy kétezer embert kellett evakuálni a térségből.