A keddi szezonindító sajtótájékoztatón Szokolikné Kalmár Judit szakosztályvezető az Extraligába vezető útról és az elmúlt hetek munkájáról is beszélt. A célok egyértelműek: megragadni az első osztályban, és minél hamarabb felvenni az Extraliga ritmusát.
A kék-fehérek csapatkapitánya, Tarr Hajnalka a nyáron érkezett Veszprémbe, és már rendelkezik élvonalbeli tapasztalattal. A korábbi U19-es és U20-as válogatott röplabdázó elmondta, hogy kemény felkészülési időszakon vannak túl, és izgatottan várják a Kaposvár elleni bemutatkozást. Hozzátette: szeretnék a szezon során az élcsapatok dolgát is megnehezíteni.
A sajtótájékoztatón az egyesület következő idényre szóló tervei mellett a támogatói együttműködések is szóba kerültek. Szalczinger Fanni, az Allegro Liget ügyvezetője kiemelte, hogy a partnerség részeként közös programokat, valamint kommunikációs és marketingkampányokat is terveznek.
Az együttműködés első közös eseménye a vasárnapi, Vasas Óbuda elleni mérkőzés lesz: az Allegro kitelepül a találkozóra, így a Nemesvámosra látogató szurkolókat büfével és értékes nyereményekkel várják.
