Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Már kattintani sem kell, egy internetes reklámon keresztül is feltörhetik a készülékünket

ma 10:19 // Forrás: Kép: Pixabay
Egy internetes reklám megjelenítése is elegendő lehet ahhoz, hogy a támadók kémprogramot juttassanak egy célba vett eszközre. A Torontói Egyetem kutatói most először dokumentáltak részletesen egy ilyen módszerrel végrehajtott támadássorozatot. A vizsgálat során legalább 45, az Al Jazeera nemzetközi hírcsatornához tartozó eszköz célba vételét azonosították, a háttérben pedig egy izraeli reklámtechnológiai vállalatot is megneveztek. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az internetes csalásokkal kapcsolatban az egyik leggyakoribb tanács, hogy ne kattintsunk gyanús hivatkozásokra vagy ismeretlen reklámokra. Egy október 15-én nyilvánosságra hozott nemzetközi kutatás azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy bizonyos célzott kibertámadásoknál erre már nincs is szükség. A Torontói Egyetemhez tartozó Citizen Lab kutatói olyan rendszert tártak fel, amelynek segítségével rosszindulatú programokat lehetett eljuttatni emberek eszközeire internetes hirdetéseken keresztül.

A vizsgálat több esetben a Candiru nevű izraeli kémprogramhoz vezető visszaA vizsgálat több esetben a Candiru nevű izraeli kémprogramhoz vezető vissza

Az AdFection névre keresztelt módszer különlegessége, hogy az áldozatnak nem kellett megnyitnia egy gyanús fájlt vagy rákattintania egy linkre. Megfelelően előkészített támadás esetén elegendő volt, ha a célba vett készüléken megjelent egy hirdetés. A kutatók ezt úgynevezett zero-click, vagyis felhasználói kattintást nem igénylő támadásnak nevezik.

Újságírók készülékein találták meg a nyomokat

A vizsgálat középpontjában az Al Jazeera nemzetközi hírcsatorna állt, amelynek munkatársai korábban gyanús informatikai tevékenységet észleltek a szervezet eszközein. A médiahálózat 2024-ben és 2025-ben is tapasztalt rendellenességeket, ezért a Citizen Lab szakembereit kérte fel a történtek kivizsgálására. A kutatók végül legalább 45 eszköz célba vételét azonosították. A vizsgálat több esetben a Candiru nevű izraeli kémprogramhoz vezető fertőzési folyamat nyomait is feltárta. Ez a szoftver nem egy egyszerű reklámvírus. Olyan megfigyelőprogramról van szó, amely megfelelő hozzáférés esetén képes érzékeny információk megszerzésére, például fájlok, üzenetek és más személyes adatok összegyűjtésére. A Candiru neve nem először kerül elő hasonló ügyben. A vállalatot az Egyesült Államok 2021-ben feketelistára helyezte, miután a szoftverét újságírók, politikai szereplők és civil aktivisták megfigyelésével is összefüggésbe hozták.

A megszokott reklámrendszert használták ki

Az internetes hirdetések működéséről kevesen tudják, hogy a háttérben rendkívül gyors, automatizált folyamatok zajlanak. Amikor valaki megnyit egy weboldalt vagy alkalmazást, a reklámhelyekre különböző hirdetők tehetnek ajánlatot. A rendszer pillanatok alatt kiválasztja, melyik reklám jelenjen meg az adott felhasználónak. A Citizen Lab kutatása szerint ezt a folyamatot használta ki a Discover-Tech nevű izraeli reklámtechnológiai vállalat, amely a vizsgálat alapján a kémprogramok terjesztését végző szereplőkkel is együttműködött. A rendszer lehetővé tette, hogy a reklámok segítségével egyes készülékeket azonosítsanak, majd kiválasztott eszközökre kártékony programot juttassanak. A kutatók négymilliárd reklámlicitálási rekordot vizsgáltak meg, és arra jutottak, hogy a vállalat hirdetései négy hónap alatt közel 200 ezer különböző weboldalon és mobilalkalmazásban jelentek meg. A listán ismert alkalmazások és híroldalak is szerepeltek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezek maguk fertőzöttek lettek volna, vagy tudtak volna a rosszindulatú reklámok működéséről.

Milliók találkozhattak a rendszerrel, de ez nem jelent milliónyi fertőzést

A vizsgálat szerint a reklámrendszeren keresztül rengeteg készülékről gyűjthettek információkat. A hirdetések egy része például adatokat szolgáltathatott a felhasználó böngészőjéről, eszközéről vagy internetkapcsolatáról. Ezeket később célzott megfigyelési műveletekhez használhatták fel. A kutatók hangsúlyozták, hogy a rendszerrel kapcsolatba kerülő felhasználók túlnyomó többsége nem feltétlenül vált kémprogramos támadás áldozatává. A hirdetéseket széles körben terjesztették, a tényleges fertőzési kísérletek azonban kiválasztott célpontokra irányultak. A Citizen Lab megállapításai nyomán több nagy reklámtechnológiai szolgáltató, köztük a Google is intézkedett a Discover-Tech hozzáférésének megszüntetéséről. A kutatásban megnevezett vállalat a szakemberek megkeresésére a jelentés közzétételéig nem válaszolt.

Mit tehetünk, ha már a kattintás sem szükséges?

Az ilyen támadások felismerése jóval nehezebb, mint a hagyományos adathalász csalásoké, hiszen nem feltétlenül történik olyan felhasználói művelet, amely gyanút keltene. A telefonok, számítógépek és böngészők naprakészen tartása továbbra is fontos, mivel a biztonsági frissítések számos ismert sérülékenységet megszüntethetnek. Teljes védelmet azonban önmagukban ezek sem garantálnak. A feltárt módszer ráadásul elsősorban célzott megfigyelésre szolgált, így a kutatók által azonosított esetekből nem következik, hogy bárki, aki internetes reklámokat lát, ugyanilyen támadásnak lenne kitéve. Az ügyben a Citizen Lab további vizsgálatokat folytat. A kutatók szerint a nyilvánosságra hozott eredmények után még több részlet derülhet ki arról, kiket figyeltek meg a rendszer segítségével.

Rompos Gergő
további cikkek
Labdarúgással segítik a beteg gyerekeket Veszprémben Focimbik Labdarúgással segítik a beteg gyerekeket Veszprémben Bár a kezdősípszóra decemberig várni kell, a jótékonysági gólokat már most rúgják Veszprémben. A Focimbik futballtorna felvezetéseként nemcsak az derült ki, hogyan kerül egy Manchester United legenda meze a licitálók elé, hanem már az első ajándékok is célba értek a helyi kórház gyermekosztályán. tegnap 17:13 Magyar Péter és Zelenszkij Brüsszelben tárgyalt közélet Magyar Péter és Zelenszkij Brüsszelben tárgyalt A brüsszeli uniós csúcstalálkozó keretében tartotta meg első hivatalos, kétoldalú tárgyalását Magyar Péter magyar miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. A pénteki egyeztetésen a gazdasági együttműködésről, a kárpátaljai magyarság helyzetéről és az orosz-ukrán háborúról is szó esett. Az ukrán államfő lehetségesnek nevezte, hogy részt vesz az október 23-i budapesti állami ünnepségen. tegnap 16:40 Hackerek 50 fokra állították a boltok hűtőit, több száz francia szupermarketben ment tönkre az élelmiszer közélet Hackerek 50 fokra állították a boltok hűtőit, több száz francia szupermarketben ment tönkre az élelmiszer Több száz francia szupermarketben kellett kidobni a hűtött és fagyasztott élelmiszereket, miután hackerek átvették az irányítást az üzletek hűtőrendszerei felett. A támadók egyes berendezésekben 50 fokra emelték a hőmérsékletet, amivel több tízmillió eurós kárt okozhattak. A francia hatóságok nyomoznak, a kibertámadás következményeit pedig még napokkal később is érezték az áruházak. tegnap 14:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.