A Magyar Honvédség vadászrepülőgépei mindhárom esetben készen álltak a szükséges feladatok végrehajtására.
Az első riasztás 9:48-kor érkezett a Brüsszelből Szófiába tartó Airbus A321-es miatt. A magyar vadászgépek Kaposvár térségében kezdték meg a repülőgép kísérését. Miután az utasszállító Szerbia irányába elhagyta Magyarország légterét, a NATO légi járőrözést rendelt el a géppár számára a szerb határ közelében.
10.33-kor újabb riasztás érkezett: ezúttal két, Prágából induló - egy Ciprusra és egy Bukarestbe tartó - utasszállítót érintett a bombafenyegetés.
A két utasszállító 10.45 körül hagyta el Magyarország légterét Románia irányába, majd ezután a NATO légi járőrözést rendelt el a magyar-román határ közelében is.
Ruszin-Szendi Romulusz november 2-án közölte, hogy bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten. A Wizz Air azt közölte, hogy a London-Luton-Szófia járatát a repülés közben érkezett bombafenyegetés miatt Budapestre irányították át, ám az utasok és a repülőgép átvizsgálása során fenyegetést jelentő kockázatot nem találtak.