A lánglovagok és civilek harca a Veszprém melletti tűzzel
Képriportunk az Öskü és Sóly között tomboló tűz oltásáról.
Így ünnepel Veszprém augusztus 20-án: Szent István-napi programokkal készül a város
Hamarosan ismét nemzeti ünnepünk kerül a középpontba, augusztus 20-án Veszprémben is ünnepi programokkal várják a város lakóit. A Szent István-napi rendezvényekre minden veszprémit szeretettel vár az önkormányzat.
Napfogyatkozás a Balaton felett, még egy repülő is beleszállt a tökéletes pillanatba
Különleges látvány fogadta szerda este a Balatonakarattyai magaspartra érkezőket: a lenyugvó Napot fokozatosan takarta el a Hold, miközben a Balaton túloldala rajzolódott ki a háttérben. Fotósunknak, Szalai Csabának ráadásul sikerült elkapnia azt a pillanatot is, amikor egy repülőgép húzott el közvetlenül a fogyatkozó napkorong előtt.
'Sok szerencsét!' – üzente a Külügyminisztérium a Szicíliában rekedt magyaroknak
Több száz magyar turista rekedhetett Szicíliában az Etna fokozott vulkáni aktivitása miatt, miközben a hazajutás egyre nehezebbé vált. A cataniai repülőtér forgalmát átmenetileg teljesen felfüggesztették, a vonatok megteltek, autót bérelni pedig szintén alig lehetett. A bajba jutott magyarok közül többen a magyar külképviselettől is segítséget kértek, érdemi segítség nélkül.
Élőlánccal kerestek egy vízben eltűnt 5 éves kisfiút a siófoki strandon
A keresésbe a mentők és a fürdőzők is bekapcsolódtak, egy óra múlva egy igencsak váratlan helyen, épségben találták meg a gyereket.
Már járható a 8-as főút és közlekednek a vonatok is az ösküi tűznél
Még dolgoznak a tűzoltók, de már járható a 8-as főút és közlekednek a vonatok is Veszprém vármegyében, az ösküi tűznél - közölte a Mávinform és a rendőrség csütörtök reggel.
Lemondott a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöksége
A Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöksége egyhangúlag bejelentette lemondását szeptember 27-i hatállyal.
Magyar Péter: ismét felmerülhet a paksi atomerőmű leállítása
Az előrejelzések szerint négy-öt napon belül ismét csökkenhet a Duna vízszinjte; ismét felmerülhet a paksi atomerőmű teljes leállítása - mondta a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
Csúcsra járt a pótfelvételi is: 687 jelentkezést nyújtottak be a Pannon Egyetemre
Folytatódik a Pannon Egyetem felvételi sikersorozata az általános felvételi eljárás kiemelkedő eredménye után a pótfelvételiben is. Összesen 687 jelentkezést nyújtottak be az intézmény képzéseire, ami az elmúlt több mint egy évtized egyik legmagasabb pótfelvételi száma.
Magyarország Tortája 2026: a Bíborfehér lett az idei győztes, a Szilvafácska pedig cukormentes változatban hódított
Kihirdették a Magyarország Tortája 2026 verseny győzteseit: a hagyományos torták között a gyulai Kézműves Cukrászda alkotása, a Bíborfehér szerezte meg az első helyet. A cukormentes torták versenyét a balatongyöröki Promenád Kávéház Szilvafácska nevű desszertje nyerte.