Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kosárlabda

Elfogadta a HOYA vezetősége Mérész Csaba lemondását Elfogadta a HOYA vezetősége Mérész Csaba lemondását A péntek esti, a Bajai Bácska elleni sorozatban hatodik elveszített bajnoki mérkőzést követően a HOYA-PE Veszprém vezetősége elfogadta Mérész Csaba vezetőedző lemondását. A szakember hat év után emelt fővel távozik az együttes kispadjáról. 2020. január 25. 10:54 Lemondott Mérész Csaba, a HOYA-PE Veszprém vezetőedzője Lemondott Mérész Csaba, a HOYA-PE Veszprém vezetőedzője Miután pénteken este sorozatban hatodik vereségét is begyűjtötte a HOYA-PE Veszprém a másodosztályú kosárlabda-bajnokságban, Mérész Csaba vezetőedző bejelentette lemondását csapata, s a klubvezetőség felé. A kérdés adott: mi lesz így a feljutással? 2020. január 24. 20:57 Fontos lépést tett a címvédés irányába a HOYA-PE Veszprém Fontos lépést tett a címvédés irányába a HOYA-PE Veszprém Meggyőző magabiztossággal fektették két vállra a vendég TF-Budapest kosárlabdázóit Füzi Róberték kedden kora este a Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa ötödik fordulójában. Ugyanis a Mérész Csaba vezette címvédő HOYA-PE Veszprém 106-91-es diadalával egyúttal bejutott a sorozat négyes fináléjába is. 2020. január 21. 21:16 Zsinórban ötödik vereségét szenvedte el a HOYA Zsinórban ötödik vereségét szenvedte el a HOYA A fővárosi Vasas Akadémia otthonában pénteken este még tovább süllyedt a gödörben városunk másodvonalbeli férfi kosárlabdacsapata. Medve Máté és társai ugyanis egypontos vereséget szenvedtek a Piros csoport 17. fordulójában. 2020. január 17. 20:08 Elvesztette hazai veretlenségét a HOYA-PE Veszprém Elvesztette hazai veretlenségét a HOYA-PE Veszprém Sorozatban negyedik fiaskóját szenvedte el a HOYA-PE Veszprém vasárnap, miután a másodosztályú kosárlabda-bajnokság idei első hazai rangadóján tizenegy ponttal alulmaradt a listavezető Nyíregyházával szemben. 2020. január 12. 20:55 Mélyponton a HOYA-PE Veszprém Mélyponton a HOYA-PE Veszprém Listavezető pozíciója mellett sorozatban harmadik mérkőzését veszítette el szerda este megyeszékhelyünk másodosztályú férfi kosárlabdacsapata, miután 75-69-re alulmaradt a vendéglátó Salgótarján otthonában. 2020. január 8. 19:47 Völgyi felépült, a HOYA kikapott Völgyi felépült, a HOYA kikapott A fiatal center, Völgyi Marcell felépült talpsérüléséből, a feljutásról álmodozó HOYA-PE Veszprémnek mégsem sikerült győzelemmel nyitnia az évet a másodosztályú kosárlabda-bajnokságban. Mike McCall Jr. és társai ugyanis hatpontos vereséget szenvedtek szombaton este a fővárosi MAFC otthonában. 2020. január 4. 20:08 Vereség az év utolsó meccsén Vereség az év utolsó meccsén Nem sikerült a bravúr pénteken este a tartalékosan felálló HOYA-PE Veszprémnek, amely 113-95-re alulmaradt a vendéglátó Budafok otthonában a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjának idei utolsó fordulójában. A Mérész-alakulatnak azonban nincs oka szomorkodni, hiszen így is listavezetőként várhatja a tavaszt. 2019. december 20. 21:12 Adventi kosarazás a Kossuth utcán Adventi kosarazás a Kossuth utcán A HOYA-Pannon Egyetem pénteki bajnoki sikere után a karácsony közeledtére való tekintettel egy szintén közös és kosárlabdához köthető élménnyel kedveskedett a veszprémi embereknek. 2019. december 16. 15:31 Győzelem az év utolsó hazai meccsén Győzelem az év utolsó hazai meccsén Magabiztos győzelmet jegyzett pénteken este a listavezető HOYA-PE Veszprém a vendég BKG felett a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjának 12. fordulójában. 2019. december 13. 21:08 Könnyed győzelmet aratott a HOYA-PE Veszprém Könnyed győzelmet aratott a HOYA-PE Veszprém Listavezetőhöz méltó játékkal, nagykőrösi vendégeinek esélyt sem adva aratott fölényes győzelmet pénteken este a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjának tizenegyedik fordulójában. 2019. december 6. 21:24 McCall már bontogatja szárnyait McCall már bontogatja szárnyait A vasárnap esti, a TF-Budapest otthonában aratott győzelmével megőrizte a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjának listavezető pozícióját a HOYA-PE Veszprém. A tizedik forduló legeredményesebb veszprémi kosarasa az irányító Mike McCall Jr. volt. 2019. december 1. 22:40 Címvédőhöz méltó győzelmet aratott a HOYA Címvédőhöz méltó győzelmet aratott a HOYA Mérész Csaba együttese fölényes, huszonhét pontos győzelmet aratott a vendéglátó Győr gárdája felett hétfőn este, a Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa negyedik fordulójában. A HOYA-PE Veszprém így újabb lépést címvédése irányába: immár bejutott a legjobb nyolc csapat közé. 2019. november 26. 20:18 Körtélyesi példát statuált, McCall először játszott veszprémi színekben Körtélyesi példát statuált, McCall először játszott veszprémi színekben Az amerikai irányító Mike McCall Jr. debütált, a rutinos center Körtélyesi Gergely végigjátszotta a meccset. Szoros küzdelemben (86-83) őrizte meg hibátlan hazai mérlegét a vendéglátó HOYA-PE Veszprém a fővárosi MTK ellen pénteken a másodosztályú kosárlabda-bajnokság Piros csoportjának 9. fordulójában. 2019. november 23. 11:59
... 25 26 27 28 29 ...
közélet
A 'repülő emberre' emlékeztek Veszprémben Koszorúzással emlékeztek meg pénteken Verancsics Faustusról a veszprémi várban, a polihisztort ábrázoló domborműves emléktáblánál. Az eseményen a Magyar Lélek Alapítvány képviselői mellett Porga Gyula polgármester is részt vett. A szervezők idén Verancsics sokoldalú életművét szeretnék közelebb hozni a veszprémiekhez, nemcsak történelmi alak, hanem olyan újító gondolkodóként is, akinek munkái évszázadokkal később is figyelemre méltók. Hatalmas küzdelmek, ősi tradíciók: Megmutatjuk a veszprémi szumó Eb első napját! Szombaton megkezdődött, és vasárnap is izgalmas összecsapásokkal várja az érdeklődőket az U15-U18-as szumó Európa-bajnokság a One Veszprém Arénában. A nagyszabású nemzetközi sporteseményen közel egytucat ország képviseli magát, a mérkőzések mellett pedig remek kísérőprogramok várják a családokat. Cikkünkben megmutatjuk az első nap képeit! Az autópályák átvételéről és a megyék státuszáról is beszélt Magyar Péter országjárásnak pécsi állomásán Az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részének elengedéséről, a megyék a korszerű közigazgatásban betöltött szerepéről és egy lehetséges békemenet megszervezéséről is beszélt a miniszterelnök országjárásának szombati, pécsi állomásán. Magyar Péter az eseményen Mészáros Lőrincet is megszólította: arra figyelmeztette a vállalkozót, ne merészeljék akadályozni az autópályák és az azokat fenntartó gépek és emberek átvételét. Így köszöntötték az őszt a veszprémi borkedvelők Decemberben jubilál a Veszprémi Borszalon, amikor már a tizedik alkalommal hirdetik meg a térség egyik legkedveltebb borkulturális eseményét. Előtte viszont pénteken sikeresen lezajlott az idénnyitó, "őszköszöntő" borszalon a Dubniczay-palotában, aminek mutatjuk legjobb pillanatait. Ilyen, amikor Veszprém iskolásai egyszerre mozdulnak meg Legyen szó precíz mozdulatokról, komoly fizikai erőt igénylő feladatokról, ügyességről, egyensúly-, vagy labdaérzékről, az idei Sportágválasztón nem volt olyan gyerek, aki ne találta volna meg azt a sportot, amiben valóban sikerélményei lehetnek. Mutatjuk a pénteki mozgalmas nap legjobb pillanatait. Több klubelnököt, szövetségi vezetőt érinthet a kormány tervezett összeférhetetlenségi szabályozása Több klubelnököt, szövetségi vezetőt érinthet az az összeférhetetlenségi jogszabály, amelyet a miniszterelnök bejelentése szerint a sportban vezet be a kormány. 'A falak már nem hallgatnak' – Magyar Emlékpont lett a veszprémi Várbörtön Újabb országos jelentőségű elismerést kapott a veszprémi Várbörtön. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság Magyar Emlékponttá nyilvánította az egykori büntetés-végrehajtási intézetet, az ezt jelző emléktáblát pénteken avatták fel a Várbörtön Látogatóközpontban. Az ünnepségen Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézet főigazgatója, Markovits Alíz, a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója és Muraközy Péter alpolgármester idézte fel, miért jóval több ez az épület egy régi börtönnél. Országos borpremier a Veszprémi Borszalonon Most pénteken újabb fejezetéhez érkezik a Veszprémi Borszalon A veszprémi Vár szívében, a Dubniczay-palotában megrendezett Őszköszöntő sétálókóstoló ezúttal egy igazi különlegességgel várja a borbarátokat Magyarországon itt debütálnak a legendás toszkán birtok, a Tenuta San Guido legújabb évjáratai. Franciaországban hagytak nyolc diákot egy iskolai kirándulás után Nyolc szlovákiai magyar gimnazista az iskolai kiránduláson rosszul viselkedett és Franciaországban hagyták őket, a többiek pedig hazautaztak. Kinizsi vára a zsebünkben A Magyar Nemzeti Bank népszerű, hazai erődítményeket bemutató sorozatának legújabb, kilencedik elemeként a nagyvázsonyi vár került fel az újonnan vert pénzérmékre.
sport
Bárány Donátot is meghívta Rossi Marco Rossi szövetségi kapitány vasárnap meghívta a Nemzetek Ligájára készülő magyar labdarúgó-válogatott keretébe Bárány Donátot. Hatalmas küzdelmek, ősi tradíciók: Megmutatjuk a veszprémi szumó Eb első napját! Szombaton megkezdődött, és vasárnap is izgalmas összecsapásokkal várja az érdeklődőket az U15-U18-as szumó Európa-bajnokság a One Veszprém Arénában. A nagyszabású nemzetközi sporteseményen közel egytucat ország képviseli magát, a mérkőzések mellett pedig remek kísérőprogramok várják a családokat. Cikkünkben megmutatjuk az első nap képeit! Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól Rennes-ben Hanusz Egon három góllal és kilenc gólpasszal járult hozzá a Cesson-Rennes 29-28-as hazai győzelméhez a Pays d'Aix Université Club ellen a francia férfi kézilabda-bajnokság szombati játéknapján. Fordított a Tatabánya, pont nélkül maradt a VSC Veszprém Hiába szerzett vezetést a VSC Veszprém az OPUS TIGÁZ Tatabánya ellen, a vendégek a hajrához közeledve négy perc alatt megfordították a mérkőzést. Lencsés Domonkos találatára Gaszner Roland és Szegleti Gergely válaszolt, így a Tatabánya 2–1-es győzelemmel távozott a Városi Stadionból a férfi labdarúgó NB III Északnyugati csoportjának 8. fordulójában. Legyőzte az üzbégeket a magyar férfi futsalválogatott Az októberi világbajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi futsalválogatott 5-2-re legyőzte szombaton Üzbegisztánt a budaörsi tesztmérkőzésen. A veszprémi Kovács Máté is gólt szerzett a találkozón. Ilyen, amikor Veszprém iskolásai egyszerre mozdulnak meg Legyen szó precíz mozdulatokról, komoly fizikai erőt igénylő feladatokról, ügyességről, egyensúly-, vagy labdaérzékről, az idei Sportágválasztón nem volt olyan gyerek, aki ne találta volna meg azt a sportot, amiben valóban sikerélményei lehetnek. Mutatjuk a pénteki mozgalmas nap legjobb pillanatait. Kós Hubert és szupersztár társai októberben együtt versenyeznek Szupersztárok, köztük Kós Hubert is indul októberben a Virginia Egyetem által szervezett rövidpályás úszóversenyen. Európai kézilabdaligák: Leimeter Csaba hét gólt lőtt a Bundesligában Leimeter Csaba hét gólja ellenére az újonc Balingen-Weilstetten hazai pályán 29-28-ra kikapott a TVB Stuttgarttól a német férfi kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. A német után a magyar fővárosban nyert a Veszprém A címvédő One Veszprém 42–26-ra nyert a Ferencváros vendégeként az első osztályú férfi kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. Premier League: Farkas Erik is profi szerződést kötött a Liverpoollal A 17 esztendős Farkas Erikkel profi szerződést kötött az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool FC, mindezt három nappal azt követően, hogy két évvel idősebb testvérével, Patrikkal is hasonló megállapodás született.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.