Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kosárlabda

Szép volt, jó volt, ennyi volt Szép volt, jó volt, ennyi volt Mivel az előző évadban – a gyorsasága és a pompás cselei helyett – inkább a rutinját helyezte előtérbe, Simon László elhatározta: pontot tesz a karrierje végére. A Hoya-Pannon Egyetem Veszprém karmestere felett nem elsősorban az idő járt el, más kérdés, hogy a sérülései miatt tavasszal már nem tudott a korábbiakhoz hasonló nívón játszani. 2018. július 14. 14:27 Aki garancia a sikerre Aki garancia a sikerre Jól cseng a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém új utánpótlás szakágvezetőjének neve kosaras berkekben: a soproni GySEV-Ringával hajdan Ronchetti-kupát nyert Saeed Armaghani legutóbb a Vasas Akadémia szakmai igazgatójaként dolgozott, most pedig a királynék városában vállalt munkát. 2018. június 30. 7:05 Kőkemény tanulóév után csak előre Kőkemény tanulóév után csak előre „Egyszerre akartunk három lépcsőfokot ugrani, aminek visszalépés lett az eredménye” – vélekedik Naményi Miklós, aki a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém ügyvezetőjeként a nemrég lezárult szezon mellett a jövő kihívásairól is nyilatkozott portálunknak. 2018. június 28. 9:05 Minden szinten, szinte minden Minden szinten, szinte minden Tíz kategóriában hirdettek győztest az OTP Junior Adidas Streetball Challenge veszprémi állomásán, amit a színes és változatos kísérőprogramokat kínált szervezők nagy érdeklődés mellett hoztak „tető alá” a megyeszékhely sétálóutcáján. 2018. június 26. 7:33 Szélesedő utánpótlásprogram Szélesedő utánpótlásprogram Jó alapokat és kedvet kapnak azok a fiatalok a rendszeres testmozgáshoz, a kosárlabdához, akiket a minap a Vetési gimnázium csarnokában köszöntöttek a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém – immáron hagyományosnak tekinthető – évadzáró ünnepségén. 2018. június 14. 8:58 Streetball a sétálóutcán Streetball a sétálóutcán Minden bizonnyal benépesülnek a küzdőterek a kosárlabda népszerűsítését és tömegesítését szolgáló sorozat, az OTP Junior Adidas Streetball Challenge június 16-ai (szombat, 9 óra) veszprémi állomásán. A helyi és a környékbeli kosaras-palánták remélhetőleg szép számmal képviseltetik magukat a hagyományos dzsemborin. 2018. június 13. 8:01 Érem nélkül Érem nélkül Negyedik helyen végzett a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém a másodosztályú kosárlabda-bajnokságban, miután a felsőházi rájátszás harmadik helyéért kiírt párharc második felvonását elvesztette a vendég Oroszlány ellen. 2018. május 31. 8:17 Fölényes magyar siker Koszovóban Fölényes magyar siker Koszovóban A magyar női kézilabda-válogatott 37-15-re győzött Koszovó vendégeként az Európa-bajnoki selejtezősorozat ötödik fordulójában, szerdán. 2018. május 30. 19:46 Egyenlítenének a bronzpárharcban Egyenlítenének a bronzpárharcban Győznie kell a Hoya-Pannon Egyetem Veszprémnek a vendég Oroszlány ellen május 30-án (szerda, 18 óra) a felsőházi rájátszás harmadik helyéért zajló párharc második felvonásán az érmes remények életben tartásához. 2018. május 29. 9:18 Súlyos vereség Oroszlányban Súlyos vereség Oroszlányban Nem érezte át a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém a másodosztályú kosárlabdaliga bronzmérkőzéséért kiírt találkozósorozat első fejezetét, a mieink szétesett csapat benyomását keltették; fáj kimondani, ám semmi keresnivalójuk nem volt a Vértes északnyugati lábánál. 2018. május 26. 8:07 Jön a bronzcsata első felvonása Jön a bronzcsata első felvonása Az alapszakasz első és második helyezettje viaskodik a felsőházi rájátszás bronzérméért – ha a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém május 25-én (péntek, 19 óra) kellő koncentrációval és felelős hozzáállással játszik, borsot törhet az otthonában esélyesebb Oroszlányi SE Lions orra alá. 2018. május 24. 10:54 Kikapott, a bronzért küzdhet a Hoya Kikapott, a bronzért küzdhet a Hoya A Vasas Akadémia hatalmas csatában győzött a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém vendégeként szombaton, így 2-1-re megnyerte a másodosztályú kosárlabda-bajnokság felsőházi rájátszásának elődöntőjét. 2018. május 19. 20:58 Nincs mese, nyerni kell Nincs mese, nyerni kell Csakis a győzelem lebeg a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém kosárlabdázóinak szeme előtt a felsőházi rájátszás két diadalig tartó elődöntőjének – május 19-én (szombat, 18 óra) esedékes – harmadik, hazai találkozójára készülve. 2018. május 17. 8:10 Egyenlített a Vasas, jön a harmadik meccs Egyenlített a Vasas, jön a harmadik meccs A Hoya-Pannon Egyetem Veszprém kosárlabdacsapata alulmaradt a Vass Akadémia vendégeként a felsőházi rájátszás két diadalig tartó elődöntőjének második mérkőzésén. 2018. május 15. 21:36
... 34 35 36 37 38 ...
közélet
A 'repülő emberre' emlékeztek Veszprémben Koszorúzással emlékeztek meg pénteken Verancsics Faustusról a veszprémi várban, a polihisztort ábrázoló domborműves emléktáblánál. Az eseményen a Magyar Lélek Alapítvány képviselői mellett Porga Gyula polgármester is részt vett. A szervezők idén Verancsics sokoldalú életművét szeretnék közelebb hozni a veszprémiekhez, nemcsak történelmi alak, hanem olyan újító gondolkodóként is, akinek munkái évszázadokkal később is figyelemre méltók. Hatalmas küzdelmek, ősi tradíciók: Megmutatjuk a veszprémi szumó Eb első napját! Szombaton megkezdődött, és vasárnap is izgalmas összecsapásokkal várja az érdeklődőket az U15-U18-as szumó Európa-bajnokság a One Veszprém Arénában. A nagyszabású nemzetközi sporteseményen közel egytucat ország képviseli magát, a mérkőzések mellett pedig remek kísérőprogramok várják a családokat. Cikkünkben megmutatjuk az első nap képeit! Az autópályák átvételéről és a megyék státuszáról is beszélt Magyar Péter országjárásnak pécsi állomásán Az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részének elengedéséről, a megyék a korszerű közigazgatásban betöltött szerepéről és egy lehetséges békemenet megszervezéséről is beszélt a miniszterelnök országjárásának szombati, pécsi állomásán. Magyar Péter az eseményen Mészáros Lőrincet is megszólította: arra figyelmeztette a vállalkozót, ne merészeljék akadályozni az autópályák és az azokat fenntartó gépek és emberek átvételét. Így köszöntötték az őszt a veszprémi borkedvelők Decemberben jubilál a Veszprémi Borszalon, amikor már a tizedik alkalommal hirdetik meg a térség egyik legkedveltebb borkulturális eseményét. Előtte viszont pénteken sikeresen lezajlott az idénnyitó, "őszköszöntő" borszalon a Dubniczay-palotában, aminek mutatjuk legjobb pillanatait. Ilyen, amikor Veszprém iskolásai egyszerre mozdulnak meg Legyen szó precíz mozdulatokról, komoly fizikai erőt igénylő feladatokról, ügyességről, egyensúly-, vagy labdaérzékről, az idei Sportágválasztón nem volt olyan gyerek, aki ne találta volna meg azt a sportot, amiben valóban sikerélményei lehetnek. Mutatjuk a pénteki mozgalmas nap legjobb pillanatait. Több klubelnököt, szövetségi vezetőt érinthet a kormány tervezett összeférhetetlenségi szabályozása Több klubelnököt, szövetségi vezetőt érinthet az az összeférhetetlenségi jogszabály, amelyet a miniszterelnök bejelentése szerint a sportban vezet be a kormány. 'A falak már nem hallgatnak' – Magyar Emlékpont lett a veszprémi Várbörtön Újabb országos jelentőségű elismerést kapott a veszprémi Várbörtön. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság Magyar Emlékponttá nyilvánította az egykori büntetés-végrehajtási intézetet, az ezt jelző emléktáblát pénteken avatták fel a Várbörtön Látogatóközpontban. Az ünnepségen Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézet főigazgatója, Markovits Alíz, a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója és Muraközy Péter alpolgármester idézte fel, miért jóval több ez az épület egy régi börtönnél. Országos borpremier a Veszprémi Borszalonon Most pénteken újabb fejezetéhez érkezik a Veszprémi Borszalon A veszprémi Vár szívében, a Dubniczay-palotában megrendezett Őszköszöntő sétálókóstoló ezúttal egy igazi különlegességgel várja a borbarátokat Magyarországon itt debütálnak a legendás toszkán birtok, a Tenuta San Guido legújabb évjáratai. Franciaországban hagytak nyolc diákot egy iskolai kirándulás után Nyolc szlovákiai magyar gimnazista az iskolai kiránduláson rosszul viselkedett és Franciaországban hagyták őket, a többiek pedig hazautaztak. Kinizsi vára a zsebünkben A Magyar Nemzeti Bank népszerű, hazai erődítményeket bemutató sorozatának legújabb, kilencedik elemeként a nagyvázsonyi vár került fel az újonnan vert pénzérmékre.
sport
Bárány Donátot is meghívta Rossi Marco Rossi szövetségi kapitány vasárnap meghívta a Nemzetek Ligájára készülő magyar labdarúgó-válogatott keretébe Bárány Donátot. Hatalmas küzdelmek, ősi tradíciók: Megmutatjuk a veszprémi szumó Eb első napját! Szombaton megkezdődött, és vasárnap is izgalmas összecsapásokkal várja az érdeklődőket az U15-U18-as szumó Európa-bajnokság a One Veszprém Arénában. A nagyszabású nemzetközi sporteseményen közel egytucat ország képviseli magát, a mérkőzések mellett pedig remek kísérőprogramok várják a családokat. Cikkünkben megmutatjuk az első nap képeit! Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól Rennes-ben Hanusz Egon három góllal és kilenc gólpasszal járult hozzá a Cesson-Rennes 29-28-as hazai győzelméhez a Pays d'Aix Université Club ellen a francia férfi kézilabda-bajnokság szombati játéknapján. Fordított a Tatabánya, pont nélkül maradt a VSC Veszprém Hiába szerzett vezetést a VSC Veszprém az OPUS TIGÁZ Tatabánya ellen, a vendégek a hajrához közeledve négy perc alatt megfordították a mérkőzést. Lencsés Domonkos találatára Gaszner Roland és Szegleti Gergely válaszolt, így a Tatabánya 2–1-es győzelemmel távozott a Városi Stadionból a férfi labdarúgó NB III Északnyugati csoportjának 8. fordulójában. Legyőzte az üzbégeket a magyar férfi futsalválogatott Az októberi világbajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi futsalválogatott 5-2-re legyőzte szombaton Üzbegisztánt a budaörsi tesztmérkőzésen. A veszprémi Kovács Máté is gólt szerzett a találkozón. Ilyen, amikor Veszprém iskolásai egyszerre mozdulnak meg Legyen szó precíz mozdulatokról, komoly fizikai erőt igénylő feladatokról, ügyességről, egyensúly-, vagy labdaérzékről, az idei Sportágválasztón nem volt olyan gyerek, aki ne találta volna meg azt a sportot, amiben valóban sikerélményei lehetnek. Mutatjuk a pénteki mozgalmas nap legjobb pillanatait. Kós Hubert és szupersztár társai októberben együtt versenyeznek Szupersztárok, köztük Kós Hubert is indul októberben a Virginia Egyetem által szervezett rövidpályás úszóversenyen. Európai kézilabdaligák: Leimeter Csaba hét gólt lőtt a Bundesligában Leimeter Csaba hét gólja ellenére az újonc Balingen-Weilstetten hazai pályán 29-28-ra kikapott a TVB Stuttgarttól a német férfi kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. A német után a magyar fővárosban nyert a Veszprém A címvédő One Veszprém 42–26-ra nyert a Ferencváros vendégeként az első osztályú férfi kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. Premier League: Farkas Erik is profi szerződést kötött a Liverpoollal A 17 esztendős Farkas Erikkel profi szerződést kötött az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool FC, mindezt három nappal azt követően, hogy két évvel idősebb testvérével, Patrikkal is hasonló megállapodás született.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.