Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Erzsébet királynővel találkozni a legemberibb élmény volt Erzsébet királynővel találkozni a legemberibb élmény volt Ha királyi méltóságokról van szó, hajlamosak vagyunk isteni magasságokba emelni őket, vagy éppen ellenkezőleg, a legkisebb „baklövésért” is szétcincálni őket. II. Erzsébet brit királynőt mindenféleképpen is jellemezte a sajtó és a róla megjelent több tucat írás: hideg taktikusnak, intelligens uralkodónak, humoros dédnagymamának. De vajon milyen volt, amikor egy bálon táncolt a személyzettel együtt vagy egy álmos reggelen összefutott valakivel? Riz Barnabás két nyáron át dolgozott a királyi család nyári rezidenciáján, a Balmoral-kastélyban, ahol az uralkodón túl az embert is megismerhette. 2022. december 23. 9:30 Teret a tehetségnek Veszprémi Középiskolai Kollégium Teret a tehetségnek Teret a tehetségnek címmel rendezte meg a Veszprémi Középiskolai Kollégium az ’És Te mit viszel magaddal’, alapítványi projekt évzáró gáláját, Némethné Takács Cecília intézményvezető-helyettes ötlete nyomán. Az EKF támogatással megvalósult projekt, a kollégium falain túlmutató pályázat kiírásával indult a tanév elején, amelyet Miklós Judit mestertanár állított össze. Képzőművészet, iparművészet, fotóművészet, irodalom és zene kategóriákban jelentkezhettek az érdeklődők. 2022. december 22. 11:36 „Sokszor egy „Hogy vagy?” kérdéssel is előrébb lennénk” – A szív hídjai kultúra „Sokszor egy „Hogy vagy?” kérdéssel is előrébb lennénk” – A szív hídjai Robert James Waller nagysikerű regényének filmváltozata Meryl Streep és Clint Eastwood főszereplésével meghódította az egész világot. A Pannon Várszínház decemberben mutatta be a színpadi változatot, s ahogy a főszereplő Pap Lívia fogalmazott: „függetlenül a filmtől ez a mi történetünk”. Nem mindennapi sztori: Carolyn és Michael édesanyjuk (Francesca) halála után döbbenten értesülnek anyjuk végakaratáról, miszerint nem az édesapjuk mellé kívánja eltemettetni magát, hanem úgy rendelkezett, hamvait vessék a híd alatti patak vizébe. A hagyatékot rendezve a gyerekek számára világossá válik, anyjuk egy véletlen találkozásból szerelembe esett… Pap Líviát, a darab főszereplőjét, valamint Szelle Dávidot, a rendezőt kérdeztük. 2023. január 4. 4:00 Salföld szárnyra kap – Határidő előtt befejeződött az utóbbi évtizedek legnagyobb Káli-medencei beruházása Salföld szárnyra kap – Határidő előtt befejeződött az utóbbi évtizedek legnagyobb Káli-medencei beruházása 2022 januárjában még csak álom volt, ám mára már megvalósult csoda. Rekordidő alatt készült el a Balaton-felvidék új kulturális központja, a négy új épületből – köztük szabadtéri színpadból - álló Káli Kövek Alkotó- és Rendezvényház Salöldön, amelynek ünnepélyes és nyilvános megnyitóját 2022. december 17-én tartották. 2022. december 22. 4:00 Űrbéli műsorajánló 2023-ra Űrbéli műsorajánló 2023-ra Az éjszakai égbolt 2023-ban is tartogat látványosságokat – összegyűjtöttünk néhány egyszerűbben megfigyelhetőt. 2023. január 2. 15:09 Koncert ünnepre hangolva Koncert ünnepre hangolva Karácsonyi koncertet adott csütörtökön a Hangvillában Veszprém Város Vegyeskara. 2022. december 23. 15:50 Laczkó Dezső megmutatja a pillanatot, amikor megtalálták a kavicsfogú álteknőst kavicsfogú álteknős Laczkó Dezső megmutatja a pillanatot, amikor megtalálták a kavicsfogú álteknőst Nem kép, mégis festve van, nem is szobor, mégis háromdimenziós hatást kelt. Veszprém legújabb közterületi alkotása olyan stílusban készült el egy helyi művész jóvoltából, amilyen eddig nem gazdagította a várost, témája pedig minden veszpréminek ismerős lehet. 2022. december 19. 13:32 Az imádság ezer formája – ilyen volt a veszprémi gospel koncert kultúra Az imádság ezer formája – ilyen volt a veszprémi gospel koncert Az, hogy ki hogyan éli meg keresztény hitét egyszerre lehet a szakralitás, a stílus, vagy a habitus függvénye is. Egyszóval ez is kulturális jelenség, még a kereszténységen belül is. Azt pedig jól tudjuk, hogy a különböző kultúrák felfedezése akár csak szemlélőként is gazdagítja az ember életét. Pár napja Veszprémben közel 3000 ember gazdagodott ilyen formán és ismerte meg testközelből a keresztény kultúrkör egy olyan megnyilvánulási formáját, ami merőben eltér attól, amit Európán belül megszokhattunk. 2022. december 18. 13:30 Példamutató közösség – a megyében élő nyugdíjasok karácsonyoztak közélet Példamutató közösség – a megyében élő nyugdíjasok karácsonyoztak Pénteken a veszprémi nyugdíjas klubok számára rendezett karácsonyi műsortól zengett az Agóra. A jóhangulatú, meghitt ünnepély remek találkozást jelentett. 2022. december 17. 11:38 A Petőfi-drámatöredékből írt Karaffa című darab olvasópróbáját tartották a Pannon Várszínházban A Petőfi-drámatöredékből írt Karaffa című darab olvasópróbáját tartották a Pannon Várszínházban Megkezdődtek a próbái a Karaffa című Petőfi-drámának a veszprémi Pannon Várszínházban pénteken. A drámatöredék befejezésére kiírt pályázat nyerteseinek egyike Szálinger Balázs író, akinek művét jövő februárban mutatja be a társulat. 2022. december 16. 13:34 Felavatták a kavicsfogú álteknős szobrát a Jeruzsálemhegyen kavicsfogú álteknős Felavatták a kavicsfogú álteknős szobrát a Jeruzsálemhegyen Szerda délután a hideg sem rettentette el az érdeklődőket; nagyon sokan kíváncsiak voltak a híres ősmaradvány nyomán készült köztéri szoborra. 2022. december 16. 10:01 A szerelem fáj, de a szerelem fel is emel A szerelem fáj, de a szerelem fel is emel December 16-án mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Ábrahám Pál – Földes Imre – Harmath Imre operettjét, a Viktóriát. 2022. december 15. 4:00 Veszprém Város Vegyeskarának hagyományos karácsonyi koncertje Veszprém Város Vegyeskarának hagyományos karácsonyi koncertje Veszprém Város Vegyeskara hagyományos ünnepi hangversenyére várja a zenebarátokat 2022. december 22-én 19 órakor a Hangvilla nagytermében. 2022. december 14. 16:02 Ha karácsony, akkor Christkindlspiel Ha karácsony, akkor Christkindlspiel A bakonyi német falvak hagyományos karácsonyi misztériumjátéka, a Christkindlspiel mutatkozott be a Kölcsey könyvesbolt szalonjában hétfőn. 2022. december 12. 22:26
... 101 102 103 104 105 ...
közélet
Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap. Merényletet követtek el Donald Trump ellen Lövések dördültek el Washingtonban szombaton a hagyományos Fehér Házi Tudósítók Vacsorájának helyszínén, ahol Donald Trump elnök és az adminisztráció számos tagja is jelen volt. Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát - ezt a Fidesz elnöke maga jelentette be szombaton, hozzátéve, hogy rá most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükség.  Orbán Anitát kérte fel miniszterelnök-helyettesnek Magyar Péter A külügyminiszter-jelölt lehet az új kormány miniszterelnök-helyettese – jelentette be közösségi oldalán Magyar Péter, a választáson nyertes Tisza párt miniszterelnök-jelöltje. Van egy klub Veszprémben, akik 30 éve segítenek a bajban és támogatják a rászorulókat Több, mint száz éve működnek Lions clubok szerte a világon, de a veszprémi közösség létrehozása óta is lassan felnőtt egy generáció. A harmincéves jubileumot pénteken ünnepelték a városházán a klub tagjai, akik itt is megerősítették eltökéltségüket az alapításkor meghatározott célok mellett: önzetlenül segíteni az embereknek és ott lenni a bajban a rászorulók mellett. Gáspár Levente átvette a megbízólevelét A Tisza párt képviselője azt ígérte, nagy felelősséggel és odaadással fog dolgozni. Veszprémi törzszászlósé az Év Rendőre miniszteri díj Tóth Bence, rendőr törzszászlóst Pintér Sándor belügyminisztertől vehette át az országos elismerést. Lannert Judit a leendő TISZA-kormány gyermek és oktatásügyi minisztere Lannert Judit közgazdász és szociálpolitikus végzettséggel, valamint szociológiából PhD fokozattal rendelkezik. Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter A leendő közlekedési és beruházási, valamint a szociális- és családügyi  minisztert jelentette be pénteken Magyar Péter, a választáson győztes Tisza párt elnöke. Hidakat épített a sport Az együttmozgás erejével építettek hidat a társadalom különböző csoportjai között azon a gyakorlati napon, amely a Testnevelési Egyetem mikroképzését zárta a Pannon Egyetemen. Az oktatók és huszonnyolc sportszakember, valamint a Kozmutza Flóra Iskola diákjai közösen mutatták meg, miként lehet a szakértelmet türelemmel és rugalmassággal ötvözve valóban elérhetővé tenni a sport világát a fogyatékossággal élők számára.
sport
Magabiztos veszprémi siker a döntő első meccsén A vendéglátó VEHIR-VESC került előnybe a női röplabda NB I fináléjában, miután 3–0-ra nyert a BVSC-Zugló ellen a döntő első, vasárnapi meccsén. Férfi kézilabda EK: kétgólos hátrányban a Tatabánya az elődöntőben A Tatabánya 33-31-re kikapott a bosnyák RK Izvidac otthonában a férfi kézilabda Európa Kupa elődöntőjének vasárnap esti, első mérkőzésén. Egy tucat gólt rúgott a Tihany A vendéglátó Tihany 12–1-re kiütötte a sereghajtó TIAC csapatát a Vehir.hu Veszprém vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában. Európai kézilabdaligák: Pergel Andrej csapata őrzi második helyét Pergel Andrej három góllal járult hozzá a CB Ciudad de Logrono 31-24-es hazai sikeréhez az Ángel Ximénez Puente Genil ellen a spanyol férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján. Gól nélküli döntetlent ért el a VSC Veszprém A vendéglátó VSC Veszprém gól nélküli döntetlent játszott Komárommal a férfi labdarúgó NB III északnyugati csoportjának vasárnapi találkozóján. Női kézilabda BL: két francia, egy román és egy magyar csapat a négy között A címvédő Győri Audi ETO KC és a francia Metz HB után a román CSM Bucuresti és a francia Brest Bretagne jutott be a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjébe. Közösségi eseménnyel nyitotta meg a kapuit a felújított magyar F1-es pálya A Hungaroring Tiéd a Ring! elnevezéssel négyezer fős közösségi rendezvénnyel ünnepelte vasárnap, hogy átesett története legnagyobb felújításán - a Forma-1-es versenypályája ezzel az eseménnyel újra megnyitotta kapuit a tesztelők, a versenyzők, a vállalati rendezvények, konferenciák és a nagyközönség előtt. Betlehem Dávid ezüstérmes az ibizai 5 kilométeres nyíltvízi úszóversenyen A világkupán aratott két győzelmét követően Betlehem Dávid vasárnap ezüstérmet nyert a nyíltvízi úszók 5 kilométeres ibizai versenyén. A Szeged első kézilabdás bajnokcsapatát köszöntötték Algyőn Skaliczki László vezetőedző szerint a vezetőség, a csapat és a szurkolók hármas egységének köszönhető, hogy a Szeged férfi kézilabdacsapata harminc évvel ezelőtt, története során először bajnok lett. Sabastian Sawe történelmi világcsúccsal nyerte a London Marathont A kenyai Sabastian Sawe elsőként törte át a kétórás álomhatárt maratonfutásban, ugyanis vasárnap 1:59:30 órás idővel diadalmaskodott a London Marathonon.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.