Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Három év szünet után ismét látogatható a balácai római kori villagazdaság Baláca Villa Romana Három év szünet után ismét látogatható a balácai római kori villagazdaság Kedd délután adták át a balácai római kori villagazdaság kétezer négyzetméteres védőtető-szerkezetét, mely teljesen befedi a 3-4. századot idéző belső tereket. 2022. március 30. 4:00 Nyártól látogatható a megújult nagyvázsonyi Kinizsi-vár Nyártól látogatható a megújult nagyvázsonyi Kinizsi-vár Négy évszakos turisztikai attrakció lesz a nagyvázsonyi Kinizsi-vár, amelyet a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében újítottak fel nettó 1,6 milliárd forintból. Hétfő délután a sajtónyilvános bejáráson elhangzott az is, hogy milyen modern, interaktív bemutatóterekkel bővülnek a vár látogatóterei, amelyek idén nyártól nyitják meg a kapuikat a látogatók előtt. 2022. március 29. 9:41 Múlt és jövő között Múlt és jövő között Miközben folyamatosan keressük a megújulás, a fejlődés lehetőségét, újra és újra visszatekintünk a múltba is. Ilyen sokszor az élet, és ez jellemzi egy kicsit az Ecoport magazin legfrissebb, napokban megjelent számát is. 2022. április 1. 14:47 Drámákon keresztül erősítik a veszprémi Petőfi-kultuszt kultúra Drámákon keresztül erősítik a veszprémi Petőfi-kultuszt Lezárult a 2023-as EKF-program és a Pannon Várszínház meghívásos drámapályázata. 2022. március 28. 14:55 Az altisztképzés másfél évszázadáról nyílt kiállítás a Levéltárban kiállítás Az altisztképzés másfél évszázadáról nyílt kiállítás a Levéltárban A magyar altisztképzés másfél évtizedét bemutató vándorkiállítása hétfő délelőtt ünnepélyes keretek között nyílt meg. 2022. március 29. 14:32 A bakelitlemezek gazdát cseréltek, miközben új barátságok szövődtek A bakelitlemezek gazdát cseréltek, miközben új barátságok szövődtek Nagy sikerrel zárult az első veszprémi lemezbörze, ahol félezer bakelitszerelmes gazdagíthatta a gyűjteménye mellett a baráti kapcsolatait is. 2022. március 29. 4:00 A lengyel-magyar barátságot ünnepelték az Agórában Veszprémi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat A lengyel-magyar barátságot ünnepelték az Agórában Lengyel művészek kiállításával, gorál-magyar népzenei koncerttel és gasztronómiai bemutatóval ünnepelték a két nép közti barátságot vasárnap. 2022. március 28. 5:25 Ma van a színházi világnap Ma van a színházi világnap "Itt az idő, hogy elménket, érzékeinket, képzeletünket, a történelmünkről és a jövőnkről formált gondolatainkat megújítsuk" - hangsúlyozza Peter Sellars amerikai rendező a színházi világnapra megfogalmazott üzenetében, amelyet a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) felkérésére írt. 2022. március 27. 16:46 Tavaszköszöntő a Cholnoky-lakótelepen közélet Tavaszköszöntő a Cholnoky-lakótelepen Civil szervezetek összefogásával szerveztek tavaszköszöntő rendezvényt szombat délután. 2022. március 26. 18:09 Tavaszköszöntőt szerveznek Cholnoky-n Tavaszköszöntőt szerveznek Cholnoky-n 2022. március 25. 10:02 Bemutatták Arany Ferenc Hét lépés című könyvét az Utasban kultúra Bemutatták Arany Ferenc Hét lépés című könyvét az Utasban Csütörtök este az Utas és Holdvilág Antikvárium adott otthont Arany Ferenc könyvbemutatójának, melyre igen nagy volt az érdeklődés. 2022. március 25. 16:00 A kistelepüléseken is támogatja a kultúrát az EKF program Európa Kulturális Fővárosa A kistelepüléseken is támogatja a kultúrát az EKF program A Bakony-Balaton térség 14 kisebb települése összesen közel 76 millió forint támogatásban részesül 2022-ben a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros program által életre hívott Pajta Program keretében. A támogatás legfontosabb célja, hogy a kistelepüléseken élők közösségeit a számukra valóban fontos kulturális eseményekkel erősítse, ráadásul úgy, hogy a kulturális rendezvényekért még utazni se kelljen. 2022. március 25. 3:59 Már lehet pályázni a 100 szóban Veszprém versenyre kultúra Már lehet pályázni a 100 szóban Veszprém versenyre A StúDió Veszprém Podcast alapító-szerkesztői, Dióssy László és Wéber László sajtótájékoztató keretén belül tették elérhetővé a pályázatot. 2022. március 25. 13:00 Gulyás Gergely Sólyban: az épített örökség értékeinek megőrzése a magyar állam fontos feladata Sóly Gulyás Gergely Sólyban: az épített örökség értékeinek megőrzése a magyar állam fontos feladata A miniszterelnökséget vezető miniszter kedd délután látogatott el a megújult, és a hétvégén átadott ezeréves református templomba. 2022. március 22. 17:30
... 126 127 128 129 130 ...
közélet
Lesz veszprémi képviselő a Fidesz-frakcióban Megalakult az új Fidesz-frakció, amelynek névsorát hétfőn Gulyás Gergely frakcióvezető a képviselőcsoport zárt ülése után a Facebook-on tette közzé. Rétvári Bencét választotta frakcióvezetőnek a KDNP Megalakult hétfőn a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakciója, a nyolctagú képviselőcsoport vezetőjévé Rétvári Bencét választották. Kevesebb kellemetlenséget okoznak idén az árvaszúnyogok A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kutatói szerint idén a tavalyinál jelentősen kisebb árvaszúnyog rajzás várható a Balatonnál – ezt az intézet közölte a BalatonScience Facebook-oldalon. Veszprémbe költözik Samu, az elefánt Samut, a fiatal ázsiai elefántot köszöntötték születésnapja alkalmából szombaton a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahol azt is bejelentették, hogy az ötéves állatot a Veszprémi Állatkertbe fogják költöztetni a közeljövőben. A klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása A lucfenyők országszerte tapasztalható gyorsuló pusztulása a klímaváltozás előrehaladását jelzi - tudatta a debreceni HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) közleményben. Vitorlázó repülőgép, veterán autó, arcfestés, csillámtetkó és kreatív építősarok: családi szombat Veszprémben Egész napos családi napra várja a veszprémieket május 2-án, szombaton a Praktiker: az áruház parkolójában be lehet ülni egy vitorlázó repülőgépbe és egy veterán autóba, emellett lesz még arcfestés, csillámtetoválás, lufihajtogatás, valamint Minecraft-tematikájú kreatív sarok várja a gyerekeket. A szülők eközben szakértői tanácsadás, márka-kitelepülések és komoly születésnapi akciók között válogathatnak. Az áruház születésnapját kedvezményekkel is ünnepli: április 29. és május 3. között számos termékkategóriában több ezer kedvezményes termékkel várja a vásárlókat. Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap. Merényletet követtek el Donald Trump ellen Lövések dördültek el Washingtonban szombaton a hagyományos Fehér Házi Tudósítók Vacsorájának helyszínén, ahol Donald Trump elnök és az adminisztráció számos tagja is jelen volt. Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát - ezt a Fidesz elnöke maga jelentette be szombaton, hozzátéve, hogy rá most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükség.  Orbán Anitát kérte fel miniszterelnök-helyettesnek Magyar Péter A külügyminiszter-jelölt lehet az új kormány miniszterelnök-helyettese – jelentette be közösségi oldalán Magyar Péter, a választáson nyertes Tisza párt miniszterelnök-jelöltje.
sport
Női kézilabda BL: Faluvégi szerint csoda kell, hogy segíteni tudjon csapatának Az Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya szerint csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjon román csapatának, a CSM Bucuresti-nek a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében, ugyanis térdműtétje miatt a mostani idényben még egyetlen mérkőzést sem játszott. Női kézilabda BL: Johansson szerint minden elemében erős csapat a Brest Per Johansson, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője szerint minden elemében erős csapat a francia Brest Bretagne, amellyel a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében találkoznak a címvédő kisalföldiek. A Brest lesz a címvédő Győr ellenfele a BL-elődöntőben A francia Brest Bretagne lesz a címvédő Győri Audi ETO KC ellenfele a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében, a budapesti négyes döntő első játéknapján. Európai ifjúsági kézilabdaliga: a Ferencváros a Debrecennel játszik az elődöntőben A Ferencváros a Debrecennel, a Győr pedig a román CSM Bucuresti-tel játszik a női európai ifjúsági kézilabdaliga elődöntőjében, Budapesten. Ultrabalaton: öten két kört teljesítettek Csingár István volt a leggyorsabb azok közül, akik két kört teljesítettek a 20. NN Ultrabalaton; Európa legnagyobb tókerülő futóeseményén minden eddigi rekord megdőlt. Magabiztos veszprémi siker a döntő első meccsén A vendéglátó VEHIR-VESC került előnybe a női röplabda NB I fináléjában, miután 3–0-ra nyert a BVSC-Zugló ellen a döntő első, vasárnapi meccsén. Férfi kézilabda EK: kétgólos hátrányban a Tatabánya az elődöntőben A Tatabánya 33-31-re kikapott a bosnyák RK Izvidac otthonában a férfi kézilabda Európa Kupa elődöntőjének vasárnap esti, első mérkőzésén. Egy tucat gólt rúgott a Tihany A vendéglátó Tihany 12–1-re kiütötte a sereghajtó TIAC csapatát a Vehir.hu Veszprém vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában. Európai kézilabdaligák: Pergel Andrej csapata őrzi második helyét Pergel Andrej három góllal járult hozzá a CB Ciudad de Logrono 31-24-es hazai sikeréhez az Ángel Ximénez Puente Genil ellen a spanyol férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján. Gól nélküli döntetlent ért el a VSC Veszprém A vendéglátó VSC Veszprém gól nélküli döntetlent játszott Komárommal a férfi labdarúgó NB III északnyugati csoportjának vasárnapi találkozóján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.