Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Locomotiv GT érkezett a XXI. (századi) vágányra VeszprémFest Locomotiv GT érkezett a XXI. (századi) vágányra „Veszprém állomás, Veszprém állomás, köszöntjük kedves utasainkat!” Vagyis a közönséget, akik egy év kihagyás után kedd este ismét VeszprémFestes koncertet élvezhettek a Historia Kertben. Aki viszont a klasszikus koncertélmény mellett kritikusabb füllel próbálta értékelni a színpadi zenészeket, annak sem lehet kérdéses, hogy az LGT dalai 2021-re sem vesztettek semmit nagyságukból. 2021. augusztus 18. 4:00 Nyár végéig látogathatók a várbéli egyházi turisztikai attrakciók Nyár végéig látogathatók a várbéli egyházi turisztikai attrakciók Tíznapos programsorozattal ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját a Szaléziánum augusztus 20. és 29. között. Ez az utolsó lehetőség, hogy a várbéli egyházi intézmények nyitva lesznek a turisták előtt, utána nagyszabású felújítások kezdődnek. 2021. augusztus 17. 13:59 Élet a rizlingen túl Rozé Rizling Jazz Napok Élet a rizlingen túl Hozzáértő mozdulatokkal köröztetik a bort a poharaikban az emberek a Rozé Rizling Jazz Napokon, vizslatva az ital tisztaságát, vizsgálva a pohárból kiáramló aromákat. Pedig a nem is olyan távoli jövőben a mostani trendekkel szembemenő italok és teljesen újszerű zamatok is megjelenhetnek a borfesztiválon. Készülnek és érkeznek a natúr borok. 2021. augusztus 17. 17:37 Legendás magyarok és egy visszatérő világsztár a ma kezdődő VeszprémFesten VeszprémFest Legendás magyarok és egy visszatérő világsztár a ma kezdődő VeszprémFesten Nincs könnyű dolga annak, aki megpróbálja összeszámolni hogy hány neves hazai zenész érkezik a VeszprémFest három magyar érdekeltségű nagy koncertjére idén. A szervezők a járványhelyzet kiszámíthatatlansága miatt óvatosan kezdtek neki az előkészületeknek, de a minőségi léc így sem került alacsonyabbra. Ráadásul Tom Jones személyében egy visszatérő világsztár is ismét veszprémi színpadra lép. 2021. augusztus 16. 23:39 Ikerkönyvként jelent meg Úrkút 240 éves történetét feldolgozó könyv Ikerkönyvként jelent meg Úrkút 240 éves történetét feldolgozó könyv Rostás József Úrkúton született és egész élete a bakonyi kis településhez kötni. Az ő tollából származik az a könyv, amely a település átfogó történetét dolgozza fel és amelynek korábbról létezik egy "ikerpárja" is. A könyvbemutatót és a falu születésnapi ünnepségét vasárnap tartották. 2021. augusztus 16. 11:09 Hatodik alkalommal rendeznek kézműves fesztivált Herenden Hatodik alkalommal rendeznek kézműves fesztivált Herenden Bőven lesz miből válogatni a kultúra szerelmeseinek a hosszú hétvégén: augusztus 19–22. között kézműves vásár és bemutatók, kulturális és gasztronómiai programok várják az érdeklődőket Herenden. 2021. augusztus 13. 12:02 Vidéki nyár irodalommal, művészettel fűszerezve: indul az I. Margófeszt fesztivál Vidéki nyár irodalommal, művészettel fűszerezve: indul az I. Margófeszt A vidéken eltöltött nyári napoknak van valami utánozhatatlan varázsa, amikor a gondokat otthon hagyjuk és egész nap csak lubickolunk a kultúrában, a művészetben. Ehhez hasonló érzés lesz ellátogatni a zalai Szentgyörgyváron első alkalommal jelentkező Margófesztre is augusztus 12–15. között, melynek régiós együttműködési partnere a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program. 2021. augusztus 12. 10:28 Rozéval és jazz-szel elkezdődött az idei borfesztivál Veszprémben Rozé Rizling Jazz Napok Rozéval és jazz-szel elkezdődött az idei borfesztivál Veszprémben Az idei Rozé, Rizling, Jazz Napokon sem adtak lejjebb a szervezők a korábbi évek minőségéből és mennyiségéből. 30 borász kínálata és 30 fellépő koncertje közül lehet válogatni a következő két hétben Veszprémben. 2021. augusztus 14. 4:00 Elindult az Együtt kezdtük című film forgatása Elindult az Együtt kezdtük című film forgatása Kerékgyártó Yvonne új filmje Budapesten, a Balatonnál és Londonban játszódik - sok zenével 2021. augusztus 11. 12:59 Érdekes formájú balatoni kerítések történetét kutatja az EKF Érdekes formájú balatoni kerítések történetét kutatja az EKF Formákon túl címmel indult el tavasszal a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program hatásterületeit bemutató kampány első epizódja, mely az 1960-as és '70-es években épült balatoni nyaralók érdekes formájú kerítéseit mutatta be. Az EKF csapata most a kerítések történetét kutatja a civilek segítségével. 2021. augusztus 10. 14:22 Észt mintára ismét kinyitnak a kertkávézók a Jeruzsálemhegyen Észt mintára ismét kinyitnak a kertkávézók a Jeruzsálemhegyen Ötödik alkalommal szervezi meg a Jeruzsálemhegyi Baráti Kör a Kertkávézók nevű közösségi eseményét, amelynek lényege, hogy a kertvárosi övezetben a családi házak udvarán alakítanak ki tematikus kávézókat, ahol az italok mellett az ott lakók süteményekkel is készülnek a betérőknek. Az idei alkalommal pedig már tematikus udvarokkal is találkozhatnak az érdeklődők augusztus 14-én, szombaton. 2021. augusztus 11. 12:06 Természetes stressz-csökkentőnk: a csillagos ég Természetes stressz-csökkentőnk: a csillagos ég Évezredek óta csodáljuk az éjszaki égboltot, de talán soha nem volt annyira szükségünk arra, hogy egy pillanatra megálljunk és elmerüljünk a csillagok varázsában, mint ma. 2021. augusztus 9. 4:00 Szájdoboló fiatalok a Kossuth utcán Szájdoboló fiatalok a Kossuth utcán Bár elképzelhető, hogy sokaknak csak furcsa hangzású dobszólóra emlékeztetett az a performansz, ami szombat kora este megtöltötte a Kossuth utcán a Hotel mögötti lépcsők környékét, valójában a veszprémi fiatalok tartották az úgynevezett beatbox-versenyüket. A beatboxnak, azaz szájdobolásnak jóval nagyobb kultúrája van bizonyos underground körökben, mint elsőre gondolnánk. 2021. augusztus 8. 11:56 Állandó mozgásban - szellemileg, fizikailag Állandó mozgásban - szellemileg, fizikailag Novics Jánossal beszélgettünk. Mi másról, mint az írásról, vagyis az életéről. 2021. augusztus 5. 18:49
... 142 143 144 145 146 ...
közélet
Hétfőn kezdődnek az érettségi vizsgák Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden. Sikerült aktivizálni a vállalkozókat Megrendezte hagyományos éves beszámoló és küldöttválasztó gyűlését a VOSZ Veszprém vármegyében. Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter Tarr Zoltánt, a Tisza Párt alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium, Tanács Zoltánt, a Tisza Párt Működő és Emberséges Magyarország programja összeállításáért felelős vezetőjét pedig a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter. Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja Veszprém és a kézilabda sorsa az évtizedek során összefonódott – így a városban a kézilabdázás nem csupán egy sportág a sok közül, lévén, hogy az valahol a vármegyeszékhely identitását is szimbolizálja. Egyedülálló atmoszféra vetül a helyi klubra, melynek története a bitumenes pályától a világhírnévig ível. Május 17-én (vasárnap) az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja sem csak egy sporteseménynek ígérkezik, mert amellett, hogy a helyi kézilabdázás gazdag múltja előtt tiszteleg, egy többszintű rendezvény is lesz, a csapat hajdani „oroszlánbarlangjában”, a Március 15. utcai csarnokban. Lesz veszprémi képviselő a Fidesz-frakcióban Megalakult az új Fidesz-frakció, amelynek névsorát hétfőn Gulyás Gergely frakcióvezető a képviselőcsoport zárt ülése után a Facebook-on tette közzé. Rétvári Bencét választotta frakcióvezetőnek a KDNP Megalakult hétfőn a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakciója, a nyolctagú képviselőcsoport vezetőjévé Rétvári Bencét választották. Kevesebb kellemetlenséget okoznak idén az árvaszúnyogok A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kutatói szerint idén a tavalyinál jelentősen kisebb árvaszúnyog rajzás várható a Balatonnál – ezt az intézet közölte a BalatonScience Facebook-oldalon. Veszprémbe költözik Samu, az elefánt Samut, a fiatal ázsiai elefántot köszöntötték születésnapja alkalmából szombaton a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahol azt is bejelentették, hogy az ötéves állatot a Veszprémi Állatkertbe fogják költöztetni a közeljövőben. A klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása A lucfenyők országszerte tapasztalható gyorsuló pusztulása a klímaváltozás előrehaladását jelzi - tudatta a debreceni HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) közleményben. Vitorlázó repülőgép, veterán autó, arcfestés, csillámtetkó és kreatív építősarok: családi szombat Veszprémben Egész napos családi napra várja a veszprémieket május 2-án, szombaton a Praktiker: az áruház parkolójában be lehet ülni egy vitorlázó repülőgépbe és egy veterán autóba, emellett lesz még arcfestés, csillámtetoválás, lufihajtogatás, valamint Minecraft-tematikájú kreatív sarok várja a gyerekeket. A szülők eközben szakértői tanácsadás, márka-kitelepülések és komoly születésnapi akciók között válogathatnak. Az áruház születésnapját kedvezményekkel is ünnepli: április 29. és május 3. között számos termékkategóriában több ezer kedvezményes termékkel várja a vásárlókat.
sport
Kós Hubert idén először versenyez nagymedencében Szerdától szombatig rendezik a Fort Lauderdale Open elnevezésű úszóviadalt, amelyen idén először versenyez nagymedencében az olimpiai bajnok Kós Hubert. Női kézilabda BL: a későbbi elődöntőt játssza a Győr A címvédő Győri Audi ETO KC a későbbi elődöntőt játssza a francia Brest Bretagne csapatával június 6-án a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében. Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja Veszprém és a kézilabda sorsa az évtizedek során összefonódott – így a városban a kézilabdázás nem csupán egy sportág a sok közül, lévén, hogy az valahol a vármegyeszékhely identitását is szimbolizálja. Egyedülálló atmoszféra vetül a helyi klubra, melynek története a bitumenes pályától a világhírnévig ível. Május 17-én (vasárnap) az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja sem csak egy sporteseménynek ígérkezik, mert amellett, hogy a helyi kézilabdázás gazdag múltja előtt tiszteleg, egy többszintű rendezvény is lesz, a csapat hajdani „oroszlánbarlangjában”, a Március 15. utcai csarnokban. Női kézilabda BL: Faluvégi szerint csoda kell, hogy segíteni tudjon csapatának Az Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya szerint csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjon román csapatának, a CSM Bucuresti-nek a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében, ugyanis térdműtétje miatt a mostani idényben még egyetlen mérkőzést sem játszott. Női kézilabda BL: Johansson szerint minden elemében erős csapat a Brest Per Johansson, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője szerint minden elemében erős csapat a francia Brest Bretagne, amellyel a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében találkoznak a címvédő kisalföldiek. A Brest lesz a címvédő Győr ellenfele a BL-elődöntőben A francia Brest Bretagne lesz a címvédő Győri Audi ETO KC ellenfele a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében, a budapesti négyes döntő első játéknapján. Európai ifjúsági kézilabdaliga: a Ferencváros a Debrecennel játszik az elődöntőben A Ferencváros a Debrecennel, a Győr pedig a román CSM Bucuresti-tel játszik a női európai ifjúsági kézilabdaliga elődöntőjében, Budapesten. Ultrabalaton: öten két kört teljesítettek Csingár István volt a leggyorsabb azok közül, akik két kört teljesítettek a 20. NN Ultrabalaton; Európa legnagyobb tókerülő futóeseményén minden eddigi rekord megdőlt. Magabiztos veszprémi siker a döntő első meccsén A vendéglátó VEHIR-VESC került előnybe a női röplabda NB I fináléjában, miután 3–0-ra nyert a BVSC-Zugló ellen a döntő első, vasárnapi meccsén. Férfi kézilabda EK: kétgólos hátrányban a Tatabánya az elődöntőben A Tatabánya 33-31-re kikapott a bosnyák RK Izvidac otthonában a férfi kézilabda Európa Kupa elődöntőjének vasárnap esti, első mérkőzésén.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.