Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 28. Valéria
Veszprém
15°C
2026. április 28. Valéria
Veszprém
15°C

kultúra

A menetrend mellett verseket is mondanak a balatoni vasútállomások hangosbemondói A menetrend mellett verseket is mondanak a balatoni vasútállomások hangosbemondói A nyári hónapokban 30 Balaton-parti állomáson, szeptember 6-ától pedig egy hónapig további 20 vasút-, valamint 24 távolsági buszállomáson találkozhatnak az utasok a költeményekkel országszerte - közölte a MÁV Zrt. 2021. június 3. 12:41 Koszorúzás Ányos Pál emléktáblájánál Koszorúzás Ányos Pál emléktáblájánál Az 1756-ban (Nagy)Esztergáron született, s 1784-ben Veszprémben elhunyt költő, pálos-rendi paptanár, fajszi Ányos Pál István várbeli (ferences templom falán) emléktáblája előtt hétfőn a Pro Meritis-díjas költő, Csaba Ferenc, Nagyesztergár korábbi polgármestere, a József Attila-díjas költő, író, Fenyvesi Ottó, és Kilián László író, a Művészetek Háza igazgatóhelyettese koszorúzott. 2021. június 2. 10:32 A pandémia utáni első koncerten a közönség kapta a legnagyobb tapsot Hangvilla A pandémia utáni első koncerten a közönség kapta a legnagyobb tapsot Hosszú idő után ismét közönség előtt adtak koncertet a Hangvillában. A RespektEstre keresztelt exkluzív eseményen Csemer Boggie és Gájer Bálint léptek fel szombat este. Amellett, hogy a koncertek megszervezése egy hosszú és nehéz időszak végét jelentették, a közönség összetétele fogalmazta meg a RespektEst valódi üzenetet. 2021. május 30. 11:39 Kicsi és nagy, fény és árnyék Kicsi és nagy, fény és árnyék Klimó Károly képeiből nyílt kiállítás szombaton a Vass László Gyűjteményben. 2021. május 29. 14:21 Elhunyt Jankovics Marcell Elhunyt Jankovics Marcell Életének 80. évében elhunyt Jankovics Marcell, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tiszteletbeli elnöke, a nemzet művésze, rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, művelődéstörténész. 2021. május 29. 11:57 Vigyáztak a kicsikre gyereknapon Vigyáztak a kicsikre gyereknapon A hatályos járványügyi szabályok betartásával rendeztek gyereknapi programokat Veszprémben vasárnap. 2021. május 30. 14:07 Remélem, átmegy majd az a szeretet, amit érdemelnek a hősök kultúra Remélem, átmegy majd az a szeretet, amit érdemelnek a hősök Ahogyan azt már korábban megírtuk, a hősöknek szól majd az első koncert a Hangvillában: a frontvonalban dolgozókat valódi zenei csemegével ajándékozza a kulturális központ. Az egyik előadó a Hangvilla-díjas Boggie, azaz Csemer Boglárka lesz, akivel legutóbb egy olyan időszakban beszélgettünk, amikor még egészen más volt a világ állása. Most szerencsére nem csupán a járványra gondolok, hiszen tavaly februárban Boggie még a második gyermekét várta, ma pedig már egy kétgyermekes anyukával beszélgetek a visszatérésről, a tervekről, újításokról, és azért az elmúlt időszakról is… 2021. május 28. 11:26 Júniusban Veszprémre figyel a teljes magyar filmes világ: érkezik a Magyar Mozgókép Fesztivál Európa Kulturális Fővárosa Júniusban Veszprémre figyel a teljes magyar filmes világ: érkezik a Magyar Mozgókép Fesztivál Még pár hét és ismét a filmeké lesz a főszerep a Veszprémben és a Balaton közeli városaiban, ahol június 23-26 között rendezik meg az első Magyar Mozgókép Fesztivált. A vetítések mellett közönségtalálkozóval, kiállításokkal és gasztronómiai kísérőprogramokkal is készülnek a szervezők. A közel 100 film mellett megelevenednek olyan magyar klasszikusok is, amelyeket anno Veszprémben forgattak. 2021. május 27. 13:49 Elhunyt Szücsné Pintér Rozália drámapedagógus Elhunyt Szücsné Pintér Rozália drámapedagógus A Kabóca Bábszínház közleményben búcsúztatja az intézmény egykori munkatársát. 2021. május 27. 12:14 Neked mit jelent az otthonod? Neked mit jelent az otthonod? Erre a kérdésre keresi a választ ezer gyerektől a Kabóca Bábszínház A város, mint otthon és óriási játszótér nevű programjában, a válaszokból pedig jövőre interaktív kiállítást szerveznek. 2021. május 27. 22:59 Lélekerősítő évaddal készül a Petőfi Színház Petőfi Színház Lélekerősítő évaddal készül a Petőfi Színház A Petőfi Színház bejelentette, hogy milyen darabokkal készülnek az előttünk álló 2021/22-es évadra. A színház vezetése igyekezett a lelkiséget, a mélyebb emberi érzelmeket közvetítő előadásokból összeállítani a repertoárt, emellett pedig a színház szlogenje is új kulcsszóval bővült. 2021. május 26. 14:43 A felfedezés legalább akkora öröm, mint a kész fotó A felfedezés legalább akkora öröm, mint a kész fotó Mindig is tudtuk, hogy a Balaton szép, de talán más szemével kellett néznünk, hogy rájöjjünk, mennyire. Mert a fiatal fotós, Orbán Péter kétségtelenül látja a tájat: elszántan kutatja a különleges pillanatokat, a nem mindennapi szögeket, és ez a képeken átütő szenvedély bennünket is arra késztet, hogy újra felfedezzük a vidéket. 2021. május 25. 21:40 Szociális és kulturális támogatásokról dönt a polgármester Szociális és kulturális támogatásokról dönt a polgármester A szeptemberig meghosszabbított rendkívüli jogrend idején a közgyűlés hatáskörében a polgármester hoz döntéseket – melyekhez azonban a képviselők véleményét is meghallgatja, és az előterjesztéseket formális szavazásra is bocsátja. A csütörtökön esedékes közgyűlés napján támogatásokról születhet döntés. 2021. május 25. 14:54 Agyonmosdatott puttók Vendégkönyv Agyonmosdatott puttók Agyonmosdatta a május Veszprém számolatlan puttóit is. A május, melynek esője – szól a fáma – aranyat ér. Látja valaki közülünk, milyen arannyal vonta be a szokottnál hűvösebb május ezeket az alig számításba vett kis szoborangyalkákat? Kilián László írása. 2021. június 1. 15:56
... 148 149 150 151 152 ...
közélet
Hétfőn kezdődnek az érettségi vizsgák Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden. Sikerült aktivizálni a vállalkozókat Megrendezte hagyományos éves beszámoló és küldöttválasztó gyűlését a VOSZ Veszprém vármegyében. Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter Tarr Zoltánt, a Tisza Párt alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium, Tanács Zoltánt, a Tisza Párt Működő és Emberséges Magyarország programja összeállításáért felelős vezetőjét pedig a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter. Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja Veszprém és a kézilabda sorsa az évtizedek során összefonódott – így a városban a kézilabdázás nem csupán egy sportág a sok közül, lévén, hogy az valahol a vármegyeszékhely identitását is szimbolizálja. Egyedülálló atmoszféra vetül a helyi klubra, melynek története a bitumenes pályától a világhírnévig ível. Május 17-én (vasárnap) az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja sem csak egy sporteseménynek ígérkezik, mert amellett, hogy a helyi kézilabdázás gazdag múltja előtt tiszteleg, egy többszintű rendezvény is lesz, a csapat hajdani „oroszlánbarlangjában”, a Március 15. utcai csarnokban. Lesz veszprémi képviselő a Fidesz-frakcióban Megalakult az új Fidesz-frakció, amelynek névsorát hétfőn Gulyás Gergely frakcióvezető a képviselőcsoport zárt ülése után a Facebook-on tette közzé. Rétvári Bencét választotta frakcióvezetőnek a KDNP Megalakult hétfőn a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakciója, a nyolctagú képviselőcsoport vezetőjévé Rétvári Bencét választották. Kevesebb kellemetlenséget okoznak idén az árvaszúnyogok A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kutatói szerint idén a tavalyinál jelentősen kisebb árvaszúnyog rajzás várható a Balatonnál – ezt az intézet közölte a BalatonScience Facebook-oldalon. Veszprémbe költözik Samu, az elefánt Samut, a fiatal ázsiai elefántot köszöntötték születésnapja alkalmából szombaton a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahol azt is bejelentették, hogy az ötéves állatot a Veszprémi Állatkertbe fogják költöztetni a közeljövőben. A klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása A lucfenyők országszerte tapasztalható gyorsuló pusztulása a klímaváltozás előrehaladását jelzi - tudatta a debreceni HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) közleményben. Vitorlázó repülőgép, veterán autó, arcfestés, csillámtetkó és kreatív építősarok: családi szombat Veszprémben Egész napos családi napra várja a veszprémieket május 2-án, szombaton a Praktiker: az áruház parkolójában be lehet ülni egy vitorlázó repülőgépbe és egy veterán autóba, emellett lesz még arcfestés, csillámtetoválás, lufihajtogatás, valamint Minecraft-tematikájú kreatív sarok várja a gyerekeket. A szülők eközben szakértői tanácsadás, márka-kitelepülések és komoly születésnapi akciók között válogathatnak. Az áruház születésnapját kedvezményekkel is ünnepli: április 29. és május 3. között számos termékkategóriában több ezer kedvezményes termékkel várja a vásárlókat.
sport
Kós Hubert idén először versenyez nagymedencében Szerdától szombatig rendezik a Fort Lauderdale Open elnevezésű úszóviadalt, amelyen idén először versenyez nagymedencében az olimpiai bajnok Kós Hubert. Női kézilabda BL: a későbbi elődöntőt játssza a Győr A címvédő Győri Audi ETO KC a későbbi elődöntőt játssza a francia Brest Bretagne csapatával június 6-án a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében. Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja Veszprém és a kézilabda sorsa az évtizedek során összefonódott – így a városban a kézilabdázás nem csupán egy sportág a sok közül, lévén, hogy az valahol a vármegyeszékhely identitását is szimbolizálja. Egyedülálló atmoszféra vetül a helyi klubra, melynek története a bitumenes pályától a világhírnévig ível. Május 17-én (vasárnap) az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja sem csak egy sporteseménynek ígérkezik, mert amellett, hogy a helyi kézilabdázás gazdag múltja előtt tiszteleg, egy többszintű rendezvény is lesz, a csapat hajdani „oroszlánbarlangjában”, a Március 15. utcai csarnokban. Női kézilabda BL: Faluvégi szerint csoda kell, hogy segíteni tudjon csapatának Az Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya szerint csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjon román csapatának, a CSM Bucuresti-nek a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében, ugyanis térdműtétje miatt a mostani idényben még egyetlen mérkőzést sem játszott. Női kézilabda BL: Johansson szerint minden elemében erős csapat a Brest Per Johansson, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője szerint minden elemében erős csapat a francia Brest Bretagne, amellyel a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében találkoznak a címvédő kisalföldiek. A Brest lesz a címvédő Győr ellenfele a BL-elődöntőben A francia Brest Bretagne lesz a címvédő Győri Audi ETO KC ellenfele a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében, a budapesti négyes döntő első játéknapján. Európai ifjúsági kézilabdaliga: a Ferencváros a Debrecennel játszik az elődöntőben A Ferencváros a Debrecennel, a Győr pedig a román CSM Bucuresti-tel játszik a női európai ifjúsági kézilabdaliga elődöntőjében, Budapesten. Ultrabalaton: öten két kört teljesítettek Csingár István volt a leggyorsabb azok közül, akik két kört teljesítettek a 20. NN Ultrabalaton; Európa legnagyobb tókerülő futóeseményén minden eddigi rekord megdőlt. Magabiztos veszprémi siker a döntő első meccsén A vendéglátó VEHIR-VESC került előnybe a női röplabda NB I fináléjában, miután 3–0-ra nyert a BVSC-Zugló ellen a döntő első, vasárnapi meccsén. Férfi kézilabda EK: kétgólos hátrányban a Tatabánya az elődöntőben A Tatabánya 33-31-re kikapott a bosnyák RK Izvidac otthonában a férfi kézilabda Európa Kupa elődöntőjének vasárnap esti, első mérkőzésén.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.