Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Médianapon az Én és a kisöcsém Nagyszabású médianap keretében mutatkozott be az Én és a kisöcsém című zenés produkció teljes stábja. Így ez alkalommal már a nyilvános főpróba előtt megtekinthettük többek közt azt a különleges jelenetet is, amikor a jegyszedő hölgyek is énekelnek a szereplőkkel. Elmondták, hogy hosszú évek dolgoznak a színházban, és nagy megtiszteltetésnek tartják, hogy bevonták őket a produkcióba. 2008. április 29. 18:47 A Tánc Fesztiválja / "Az alapoktól újra kell építeni a művészet és a közönség kapcsolatát" Május végétől újra Veszprémbe költözik a kortárs táncművészet. Az elmúlt 11 év alatt méltán vívott ki magának hírnevet a Tánc Fesztiválja, hiszen a szakmában egy fesztivál, mely ki tud lépni a főváros falai közül, különösen jelentős. A kortárs táncművészet nem populáris műfaj, a szervezők most mégis igyekeznek közelebb hozni a közönséghez azzal is, hogy jó néhány produkciót az utcára visznek ki. A szabadtéri előadásokkal "provokálni" szeretnék a járókelőket, hogy az emberek ráébredjenek, a kortárs táncművészet sok esetben fogyaszthatóbb mint gondolnák - mondta Krámer György fesztiváligazgató. 2008. április 28. 18:44 Szép Magyar Könyv / Verseny és kiállítás a VMK-ban A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése idén is megrendezte a Magyarországon tavaly kiadott legszebb könyvek versenyét. A szakmai zsűri által legszebbnek ítélt kiadványok veszprémi tárlatán a látogatók a helyszínen szavazhatnak a nekik legjobban tetsző könyvre. Ez alkalommal is gazdagnak bizonyul a paletta. Aki a Művelődési Központba látogat, a legkülönbözőbb kiadványokkal találkozhat. Verseskötetekkel, régi közismert és kedvelt regények újabb kiadásaival, kortárs szerzők írásaival, gazdagon illusztrált albumokkal és gyerekkönyvekkel, mesekönyvekkel egyaránt. A kiállítások készült fotókat megtekintheti a képgalériánkban. 2008. április 27. 17:36 Jókai-napok Balatonfüreden 2008. április 26. 13:36 Sztárparádé Tihanyban 2008. április 24. 9:20 Mindhalálig Beatles 2008. április 24. 9:18 Babják Tamás 2008. április 23. 19:49 Francia diákszínjátszó fesztivál Veszprémben / Francia nyelvű előadások 3 napon át a Latinovits Játékszínben Francia színjátszó fesztivált szervez a Pannon Egyetem francia tanszéke Veszprémben. A három napos diákszínjátszó találkozónak a Latinovits Játékszín ad otthont. Öt ország mintegy 120 diák színjátszója látogat el a királynék városába. 2008. április 22. 23:08 2008: A biblia éve / Kezdeti nehézségek? 2008. április 22. 21:10 Marha(nagy) hajtás - Nagyvázsony 2008. április 22. 14:00 A Kinizsivel zárt a Veszprémi Tavaszi Fesztivál Kovács Attila és Asztalos István veszprémi szerzőpáros musicalje hatalmas sikert aratott vasárnap este Veszprémben. A Pannon Várszínház előadása ez alkalommal több mint lenyűgöző volt. Sok apró meglepetéssel szolgált az este, a Kinizsi Pál premierjén új sztárok születtek, Varga András és Molnár Ervin meghálálták Vándorfi bizalmát. 2008. április 21. 0:00 Veszprém megyei aquatlon 2008. április 20. 8:32 Veszprém megye és Pápa város diákolimpiai Triatlon versenye 2008. április 20. 8:24 III. Badacsony Duatlon Kéknyelű Kupa És Mezei Futóverseny 2008. április 20. 8:18
... 470 471 472 473 474 ...
közélet
Merényletet követtek el Donald Trump ellen Lövések dördültek el Washingtonban szombaton a hagyományos Fehér Házi Tudósítók Vacsorájának helyszínén, ahol Donald Trump elnök és az adminisztráció számos tagja is jelen volt. Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát - ezt a Fidesz elnöke maga jelentette be szombaton, hozzátéve, hogy rá most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükség.  Orbán Anitát kérte fel miniszterelnök-helyettesnek Magyar Péter A külügyminiszter-jelölt lehet az új kormány miniszterelnök-helyettese – jelentette be közösségi oldalán Magyar Péter, a választáson nyertes Tisza párt miniszterelnök-jelöltje. Van egy klub Veszprémben, akik 30 éve segítenek a bajban és támogatják a rászorulókat Több, mint száz éve működnek Lions clubok szerte a világon, de a veszprémi közösség létrehozása óta is lassan felnőtt egy generáció. A harmincéves jubileumot pénteken ünnepelték a városházán a klub tagjai, akik itt is megerősítették eltökéltségüket az alapításkor meghatározott célok mellett: önzetlenül segíteni az embereknek és ott lenni a bajban a rászorulók mellett. Gáspár Levente átvette a megbízólevelét A Tisza párt képviselője azt ígérte, nagy felelősséggel és odaadással fog dolgozni. Veszprémi törzszászlósé az Év Rendőre miniszteri díj Tóth Bence, rendőr törzszászlóst Pintér Sándor belügyminisztertől vehette át az országos elismerést. Lannert Judit a leendő TISZA-kormány gyermek és oktatásügyi minisztere Lannert Judit közgazdász és szociálpolitikus végzettséggel, valamint szociológiából PhD fokozattal rendelkezik. Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter A leendő közlekedési és beruházási, valamint a szociális- és családügyi  minisztert jelentette be pénteken Magyar Péter, a választáson győztes Tisza párt elnöke. Hidakat épített a sport Az együttmozgás erejével építettek hidat a társadalom különböző csoportjai között azon a gyakorlati napon, amely a Testnevelési Egyetem mikroképzését zárta a Pannon Egyetemen. Az oktatók és huszonnyolc sportszakember, valamint a Kozmutza Flóra Iskola diákjai közösen mutatták meg, miként lehet a szakértelmet türelemmel és rugalmassággal ötvözve valóban elérhetővé tenni a sport világát a fogyatékossággal élők számára. Több ezer embert mozgatott meg az első negyedévben a Sportrégió programsorozat A 2026-os év eddig egyértelműen a mozgásról és a közösségépítésről szólt Veszprémben és a térségben. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója programsorozat első negyedéves mérlege szerint több ezres tömegsport-rendezvények, egészségügyi szűrőprogramok és egy izgalmas toronyfutás is színesítette a tavaszi szezont.
sport
Európai kézilabdaligák: Hlogyik Petra 13 védése a német élvonalban A junior világbajnok Hlogyik Petra 13 védéssel járult hozzá a Göppingen 33-29-es győzelméhez a TuS Metzingen otthonában a német női kézilabda-bajnokság alsóházi rájátszásának szombati játéknapján. Férfi kézilabda NB I/B: nem szereztek pontot a veszprémi csapatok A másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság második helyén álló Veszprém Handball Academy U21 pénteken hét góllal alulmaradt az éllovas, már bajnok Dabas vendégeként. A biztosan kieső Veszprémi KKFT szombaton hazai pályán kapott ki a Ceglédtől. Női kézilabda BL: búcsúzott a negyeddöntőben a Ferencváros A Ferencváros nem jutott tovább a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből, mivel a hazai 31-31-es döntetlen után 31-28-ra kikapott a két magyar válogatott játékost foglalkoztató francia Metz HB otthonában a párharc szombati visszavágóján. Érdi Mária bronzérmes lett a franciaországi Grand Slam-versenyen Érdi Mária a harmadik helyen végzett az év második vitorlás Grand Slam-állomásán, a hyeres-i Francia Olimpiai Hét elnevezésű versenyen. Női kézilabda BL: kettős győzelemmel négyes döntős a címvédő Győr A címvédő Győri Audi ETO KC kettős győzelemmel jutott négyes döntőbe a női kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a szombati, hazai visszavágón 40-25-re győzte le a dán Odensét. Premier League: sorozatban harmadszor nyert a Liverpool Szoboszlai Dominikkal a kezdőcsapatban a Liverpool hazai pályán 3-1-re nyert a Crystal Palace ellen az angol labdarúgó-bajnokság 34. fordulójának szombati játéknapján, és sorozatban három győzelemnél tart. Nyíltvízi úszó vk: Betlehem Dávid az ibizai három kilométeres versenyben is aranyérmes lett Betlehem Dávid aranyérmet nyert három kilométeren a férfiaknál a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatának ibizai második fordulójában szombaton. Ultrabalaton: Bódis Tamás pályacsúccsal győzött Bódis Tamás 15:44:45 órás pályacsúccsal nyerte az NN Ultrabalaton 209 kilométeres férfi egyéni versenyét. Diákolimpiai sikerek a grappling szőnyegen A VESC-Weapon Group két fiatal veszprémi tehetsége, Ivanovici Attila és Győrffy Gergely Árpád is eredményesen szerepelt az országos döntőn.   VEHIR-VESC: Jön a szezon legfontosabb párharca! A VEHIR-VESC és a BVSC-Zugló vívja a női röplabda NB I Liga döntőjét, amelynek első mérkőzését vasárnap (kezdés: 16.00) rendezik Veszprémben, a Táncsics iskola termében.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.